almalé és kungfu Rólunk

A 15 colos MacBook Pro is rendelhető matt kijelzővel

A 17 colos MacBook Pro után most a 15 colos laptopra is megjelent az opció az online boltban. 50 dollár felárért a középső MacBook Prók is kérhetőek a kijelző elé épített tükör nélkül. A döntés oka, hogy sokan szerettek volna MacBook Prót matt kijelzővel, és még többen szólaltak fel az Apple döntése ellen, miszerint ez van, ezt kell szeretni.

Arról nincs szó, hogy a 13-as modellt mikor lehet glossy-mentes kijelzővel kérni, mint ahogy nem esett szó az iMac-családról sem. Ez utóbbi, gondolom, a következő szériával lesz frissítve a közeljövőben.



Windowsos kártyaolvasóval sokkoltak egy Apple Store-ban

Ádám levélben küldte nekünk ezt a remek kis történetet, amiből kiderül, hogy egy amerikai Apple Store-ban még a System Preferences beállításai sem feltétlenül közismertek, valamint hogy egy működésképtelen kártyaolvasó egyáltalán nem égés, ha Windows embléma van az oldalán.

Nemrég "betévedtem" egy amerikai Apple Store-ba. Úgy alakult, hogy a rendkívül zsúfolt boltban éppen Johnba sikerült belebotlani, aki életkorával (50-re saccoltam) tűnt ki a többi eladó, akarom mondani Specialist közül. A boltba látogatásom célja egy Macbook beszerzése volt, de gondoltam ha már ott vagyok, megpróbalom kideríteni, hogy miért van mindig tömeg ezekben az üzletekben.

Johnt álcázott laikussággal kezdtem faggatni a laptopokról, mire ő végtelen kedvességgel tájékoztatott mindenről. Egészen addig, amíg csak felszínes dolgokról ejtettünk szót (külső, opciók, stb.), John az apple.com oldalon fellehető marketingszövegeket nyomta teljes meggyőződéssel, gyakorlatilag szerintem betűtévesztés nélkül. Szóval jól elcsevegtünk.

Aztán próbáltam kicsit mélyebbre terelni a beszélgetest, például mivel még sosem láttam, hogy szoftveresen hogyan oldották meg a két videokártyás Macbookokban a váltást a kártyák között, gondoltam rákérdezek: mutatná-e meg nekem. Gondolkodás nélkül vágta rá, hogy persze, rögtön oda is ugrott az egyik kiállított darabhoz, és nekikezdett keresni. Pár másodperc múlva láttam kiülni az arcára egy olyan kifejezést, hogy "Na, jó-jó, most keresünk, de tulajdonképpen mit is?", majd kisvártatva halkan megjegyezte, hogy ő ezt  tulajdonképpen nem is tudja.

Persze nem esett kétségbe, türelmemet kérte, elviharzott és nemsokára visszatért állig felfegyverkezve egy fiatalabb kollégájával. Az ő keresztnevére már nem emlékszem, de pillanatok alatt megmutatta, hogy az Energy Saver beállításai közé van eldugva a választási lehetség az energiatakarékos és a teljesítményre kihegyezett üzemmódok között, amit ha megváltoztatunk, a rendszer ki-, majd újból bejelentkezik. A bemutatót John a háttérből figyelte, majd miután a fiatalabb kolléga távozott, hozzátette, hogy "Köszönöm szépen, ma is tanultam valamit".

De ami a lényeg: miután fizetésre került a sor, John előrántotta zsebéből a beépített bankkártyaleolvasóval rendelkező mobil kasszájat, majd a kártyámat elkérve azt vadul húzogatni kezdte a gépen. A művelet csak nem akart sikerülni. Először zavarában megjegyezte, hogy biztos a kártyámmal van valami, de mondtam, hogy 10 perccel azelőtt gond nélkül fizettem vele máshol.

John nem adta fel a próbálkozást, majd miután újfent nem sikerült leolvasni a kártyámat, megmutatta a mellékelt képen is látható eszköz hátulján éktelenkedő "Apple-főellenség" logóját és viccesen megjegyezte, hogy látod, ezért nem működik. Nem bírtam ki, megkértem, hogy hadd fényképezzem le. A mobilos minőségért elnézést, más nem volt nálam, de a lényeg talán kivehető.

A történet végül happy enddel zárult, kiderült, hogy nem a kártyámmal volt a gond, hanem minden bizonnyal Bill Gates próbálja rontani az Apple üzletét. A másik tanulság, hogy miután kijöttem a boltból újdonsült szerzeményemmel, bár arra számítottam, hogy elfog majd a "most dobtál ki az ablakon egy valag pénzt"-érzés, mégsem ez történt. Jóízűen gondoltam vissza a Johnnal folytatott, majdnem egy órás beszélgetésre, és már-már olyan érzésem volt, hogy életem legjobb üzletét kötöttem.



Leáll a merevlemez a MacBook Prókban

Új típusú hiba jelentkezett a MacBook Prókban. Az alutestűek tuladonosai közül sokan arról panaszkodnak, hogy a merevlemezük elkezd csipogni, aztán leáll. Miután ebben az állapotban eltöltött 10 másodpercet, a winchester újra elindul. Adatvesztés nincs, mivel a gépet nem kell újraindítani, mégis picit frusztráló lehet a dolog.

A probléma teljesen váratlanul érkezik, látszólag nem váltja ki semmilyen alkalmazás vagy folyamat. Az Apple fórumain sokan panaszkodnak a problémáról, egy közös van bennük: 600 gigabájtos, 7200 fordulatos merevlemezt használnak.

Hétfőn Bill Evans, az Apple képviselője elmondta a Cnetnek, hogy dolgoznak a probléma szoftveres megoldásán, az update hamarosan érkezik. Hát igen, van egy olyan érzésem, hogy ezzel nem kellene megvárni a soron következő operációs rendszer-frissítést.



Újabb bizonyíték az olcsóbb iPhone 3GS-re

Ez a Rogers vagy tiszta idiótákból áll, vagy az Apple a kanadai szolgáltatóra bízta az új iPhone 3GS hírének pletykaszintű terjesztését. A mobilcég honlapján ugyanis már múlt héten is felbukkant a 8 gigabájtos modell, most meg egy újabb táblázattal gazdagodtunk, amiből kiderül, hogy a 3G-s verzió továbbra is 8 és 16 gigabájtos kiszerelésekben lesz kapható, de a 3GS-ből a 16 és 32 gigabájtos mellett van 8 gigabájtos változat is. Pedig hivatalosan nincs.

Ár nem bukkant fel, további részletek nem ismertek, sőt, időközben a Rogers is leszedte oldaláról a pipát, arra hivatkozva, hogy az csak formázási hiba volt, ami két dolgot jelenthet: vagy véletlenül, vagy tévedésből rakták ki eredetileg, és mivel arra is van esély, hogy közleményében nem hazudik a társaság, simán lehet, hogy nem is lesz 8 gigabájtos modell.



A Google nem lopott Apple-alkalmazottat, legalábbis eddig

A Tech Crunch szerint az Apple és a Google között évek óta létezett egy megállapodás. A nem formális egyezség szerint, amiről egyébként mindenki tudott a két cégnél, a két vállalat nem utazott egymás alkalmazottaira. Ez azt jelenti, hogy ha valaki az egyik cégnél dolgozott, és benyújtotta pályázatát egy állásra a másiknál, kapásból vissza lett utasítva.

Erre a lapnak állítólag bizonyítéka is van, egy email legalábbis arról tanúskodik, hogy az egyik Google-alkalmazott eléggé nyíltan elmagyarázza a szitut egy átigazolni vágyó Apple-dolgozónak. Amíg ott van, ne is hívja őket, mert a két vállalat között él egy megállapodás erre vonatkozóan.

Ez az egyezség pedig úgy tűnik, Eric Schmidt távozásával együtt eltűnt a süllyesztőben. Vagy vége a barátságnak a két cég között, vagy csak ezt akarják elhitetni velünk a trösztgyanú miatt. Vannak ugyanis barátságok, amik nem egészen törvényesek.

Állítólag - csak részben ebben az ügyben - nyomozás indult a két vállalat kapcsolatát vizsgálva. Korábban már írtuk, hogy szaglásznak, a TechCrunch szerint azonban komoly eljárás kezdődött.

Kérdés lehet, hogy az Apple igazgatói tanácsban miért ült egyáltalán Google-vezér, valamint izgalmas lehet a válasz az Androiddal kapcsolatos korábbi felvetésekre is: vajon tényleg azért nem került bele multitouch-támogatás, mert a cupertinóiak kérték? És ez így vajon rendben van?

A Palm persze nem szívbajoskodik, ha az almalogós fejek gyűjtéséről van szó, a múlt héten Jeff Zwernert is megszereték maguknak. A férfi 1995 és 1996 között volt vezető az Apple-nél, valamint 2001 és 2003 között a csomagolásért felelt. A Palmnál egy exalmás pedig magasra viheti. Mióta az Apple-től átigazolt Jon Rubinstein lett a cég ügyvezetője, a vállalat állítólag sorra gyűjti a korábban Cupertinóban tevékenykedő embereket. Lehet, hogy várat épít belőlük.




süti beállítások módosítása