A Tech Crunch szerint az Apple és a Google között évek óta létezett egy megállapodás. A nem formális egyezség szerint, amiről egyébként mindenki tudott a két cégnél, a két vállalat nem utazott egymás alkalmazottaira. Ez azt jelenti, hogy ha valaki az egyik cégnél dolgozott, és benyújtotta pályázatát egy állásra a másiknál, kapásból vissza lett utasítva.

Erre a lapnak állítólag bizonyítéka is van, egy email legalábbis arról tanúskodik, hogy az egyik Google-alkalmazott eléggé nyíltan elmagyarázza a szitut egy átigazolni vágyó Apple-dolgozónak. Amíg ott van, ne is hívja őket, mert a két vállalat között él egy megállapodás erre vonatkozóan.

Ez az egyezség pedig úgy tűnik, Eric Schmidt távozásával együtt eltűnt a süllyesztőben. Vagy vége a barátságnak a két cég között, vagy csak ezt akarják elhitetni velünk a trösztgyanú miatt. Vannak ugyanis barátságok, amik nem egészen törvényesek.

Állítólag - csak részben ebben az ügyben - nyomozás indult a két vállalat kapcsolatát vizsgálva. Korábban már írtuk, hogy szaglásznak, a TechCrunch szerint azonban komoly eljárás kezdődött.

Kérdés lehet, hogy az Apple igazgatói tanácsban miért ült egyáltalán Google-vezér, valamint izgalmas lehet a válasz az Androiddal kapcsolatos korábbi felvetésekre is: vajon tényleg azért nem került bele multitouch-támogatás, mert a cupertinóiak kérték? És ez így vajon rendben van?

A Palm persze nem szívbajoskodik, ha az almalogós fejek gyűjtéséről van szó, a múlt héten Jeff Zwernert is megszereték maguknak. A férfi 1995 és 1996 között volt vezető az Apple-nél, valamint 2001 és 2003 között a csomagolásért felelt. A Palmnál egy exalmás pedig magasra viheti. Mióta az Apple-től átigazolt Jon Rubinstein lett a cég ügyvezetője, a vállalat állítólag sorra gyűjti a korábban Cupertinóban tevékenykedő embereket. Lehet, hogy várat épít belőlük.