Ádám levélben küldte nekünk ezt a remek kis történetet, amiből kiderül, hogy egy amerikai Apple Store-ban még a System Preferences beállításai sem feltétlenül közismertek, valamint hogy egy működésképtelen kártyaolvasó egyáltalán nem égés, ha Windows embléma van az oldalán.
Nemrég "betévedtem" egy amerikai Apple Store-ba. Úgy alakult, hogy a rendkívül zsúfolt boltban éppen Johnba sikerült belebotlani, aki életkorával (50-re saccoltam) tűnt ki a többi eladó, akarom mondani Specialist közül. A boltba látogatásom célja egy Macbook beszerzése volt, de gondoltam ha már ott vagyok, megpróbalom kideríteni, hogy miért van mindig tömeg ezekben az üzletekben.
Johnt álcázott laikussággal kezdtem faggatni a laptopokról, mire ő végtelen kedvességgel tájékoztatott mindenről. Egészen addig, amíg csak felszínes dolgokról ejtettünk szót (külső, opciók, stb.), John az apple.com oldalon fellehető marketingszövegeket nyomta teljes meggyőződéssel, gyakorlatilag szerintem betűtévesztés nélkül. Szóval jól elcsevegtünk.
Aztán próbáltam kicsit mélyebbre terelni a beszélgetest, például mivel még sosem láttam, hogy szoftveresen hogyan oldották meg a két videokártyás Macbookokban a váltást a kártyák között, gondoltam rákérdezek: mutatná-e meg nekem. Gondolkodás nélkül vágta rá, hogy persze, rögtön oda is ugrott az egyik kiállított darabhoz, és nekikezdett keresni. Pár másodperc múlva láttam kiülni az arcára egy olyan kifejezést, hogy "Na, jó-jó, most keresünk, de tulajdonképpen mit is?", majd kisvártatva halkan megjegyezte, hogy ő ezt tulajdonképpen nem is tudja.
Persze nem esett kétségbe, türelmemet kérte, elviharzott és nemsokára visszatért állig felfegyverkezve egy fiatalabb kollégájával. Az ő keresztnevére már nem emlékszem, de pillanatok alatt megmutatta, hogy az Energy Saver beállításai közé van eldugva a választási lehetség az energiatakarékos és a teljesítményre kihegyezett üzemmódok között, amit ha megváltoztatunk, a rendszer ki-, majd újból bejelentkezik. A bemutatót John a háttérből figyelte, majd miután a fiatalabb kolléga távozott, hozzátette, hogy "Köszönöm szépen, ma is tanultam valamit".
De ami a lényeg: miután fizetésre került a sor, John előrántotta zsebéből a beépített bankkártyaleolvasóval rendelkező mobil kasszájat, majd a kártyámat elkérve azt vadul húzogatni kezdte a gépen. A művelet csak nem akart sikerülni. Először zavarában megjegyezte, hogy biztos a kártyámmal van valami, de mondtam, hogy 10 perccel azelőtt gond nélkül fizettem vele máshol.
John nem adta fel a próbálkozást, majd miután újfent nem sikerült leolvasni a kártyámat, megmutatta a mellékelt képen is látható eszköz hátulján éktelenkedő "Apple-főellenség" logóját és viccesen megjegyezte, hogy látod, ezért nem működik. Nem bírtam ki, megkértem, hogy hadd fényképezzem le. A mobilos minőségért elnézést, más nem volt nálam, de a lényeg talán kivehető.
A történet végül happy enddel zárult, kiderült, hogy nem a kártyámmal volt a gond, hanem minden bizonnyal Bill Gates próbálja rontani az Apple üzletét. A másik tanulság, hogy miután kijöttem a boltból újdonsült szerzeményemmel, bár arra számítottam, hogy elfog majd a "most dobtál ki az ablakon egy valag pénzt"-érzés, mégsem ez történt. Jóízűen gondoltam vissza a Johnnal folytatott, majdnem egy órás beszélgetésre, és már-már olyan érzésem volt, hogy életem legjobb üzletét kötöttem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.