Az iSuppli szerint a 16 gigabájtos új modell anyagára alig magasabb, mint egy éve a 8 gigabájtosé volt, az Apple-nek körülbelül öt dolcsival kerülnek többe az alkatrészek, összeszereléssel együtt. A vállalat azt matekozta ki, hogy az alapanyagok 172,46 dollárba, a gyártás 6,5 dollárba kerül, összesen tehát körülbelül 178,96 dollárt költ az iPhone-ra az Apple. Ebben az árban persze nincsenek benne a fejlesztés, a szoftver, a csomagolás, a szállítás és a forgalmazás költségei, sőt, a mobilhoz járó alkatrészek áraival sem kalkulált az iSuppli.
Na de itt van a lista:
Mint az látható, a 16 gigabájtos memória kerül a legtöbbe, majdnem ötezer forintot kell fizetni érte, míg a kijelző négyezer, az érintésérzékeny felület körülbelül háromezer forintba kerül. A negyedik legdrágább alkatrész az új, jóval gyorsabb processzor, de még az is filléres cucc, valamivel kevesebb, mint háromezer forintot fizet érte az Apple. Még jó, hogy belerakta a mobilba.
szucsadam
2009.06.25. 07:32
Címkék: crack
Ismeretterjesztő előadás következik azoknak, akik innen-onnan keresik a válaszokat a nagy kérdésekre: hogyan törjék fel, hogyan függetlenítsék a telefont, hogyan kapcsolják be az MMS-t és a tetheringet az új iPhone OS 3.0-ban. A leírás kizárólag iPhone 3G-re vonatkozik, és csak Macekkel történő feltörésre.
A lépéseket végigpróbáltuk két telefonon, Pannon és Vodafone szolgáltatókkal is, erőfeszítéseinkre pedig a siker volt a korona.
Tovább olvasom
Magyarósi Csaba
2009.06.24. 17:57
Címkék: flash
Az Adobe a minap azt demózta, ahogy egy HTC Hero hiba nélkül futtatta a Flasht. A mobil egyébként egy Android-alapú telefon, amit az amerikai T-Mobile-tól lehet megvásárolni. A bemutató alapján a Hero-nak semmi baja nem volt a Flash-sel, ami elmondom miért fontos nekünk: mert gyengébb hardver van benne, mint az új iPhone-ban.
A HTC-ben ugyanis egy 528 megahertzes ARM 11-es dolgozik, ami körülbelül olyan erős, mint a második generációs Touch processzora, és kicsivel tud csak többet, mint az iPhone 3G. A 3GS-be viszont már 600 megahertzes Cortex A8-as került, aminek még akkor se okozhatna problémát a Flash lejátszása, ha közben még a Csillagok háborúja legdurvább harci jelenetét is le kéne renderelnie incl. félmeztelen táncosnőket a Rancor elé dobó Jabba.
És akkor megemlíteném, hogy tavaly még azt mondta Steve Jobs, azért nem kerül Flash az iPhone-ra, mert túl lassan futna csak rajta. Ez már többé nem érv, szóval elő lehet állni a valódi okkal: a Flash túl nagy konkurenciát jelentene az App Store-ban árult játékoknak, alkalmazásoknak.
szucsadam
2009.06.24. 08:14
Címkék: jobs
Miután múlt pénteken kiszivárgott a hír, Steve Jobs engedélyt adott orvosának, Dr. James D. Easonnak, hogy részleteket közöljön jelenlegi egészségi állapotáról.
Mint kiderült, orvosi értelemben Steve Jobs a májátültetési várólistán a legnagyobb kockázatnak volt kitéve, mégis kitűnő állapotban, a gyógyulás jó esélyeivel távozott.
Tennessee-t azért választotta a vezér, mert szemben az Egyesült Államok átlagos 306 napos várakozásával, az átültetendő májra itt csupán 48 napig kell várni. A Methodist University Hospital ezenkívül egyike az ország legnagyobb majátültető központjainak, ráadásul a túlélési arány is elég magas itt.
Steve Jobsnak pedig nem volt túl sok ideje várni, mivel májrendellenessége már végső stádiumban volt. A műtét okairól nem nyilatkoztak, de szakértők szerint valószínűleg a hasnyálmirigyrák áttétet okozott a májon, és megborította a hormonális egyensúlyt. A lényeg, hogy Jobs állapota "kitűnő", és legkésőbb jövő héten visszaül a bársonyszékbe.
Magyarósi Csaba
2009.06.23. 17:44
Felpörögtek az események a vezérrel kapcsolatban: az elmúlt hónapok néma csöndje után először azt tudhattuk meg, hogy még júniusban visszatér az Apple-höz, majd kiderült, hogy egy májátültetés miatt nem hallottunk mostanában róla, most meg az az állítás, hogy már a cupertinói központban is megfordult.
Egy magát megnevezni nem kívánó (tehát gyanús) Reuters-újságíró látta, ahogy Jobs elhagyja az épületet, állítólag a szokásos garbó-farmer-összeállítást viselte, épp beszélgetett valakivel, majd beszállt egy fekete autóba - úgy tűnik, az ezüst Mercedes, amit én is láttam a háza előtt, most otthon maradt.
Az utóbbi napokban egyébként egy rakás forrás látta Jobsot Cupertinóban, csak én nem.