A SanDisk feladta, vége, ennyi, kész, nyista. Évekig próbálta lenyomni az iPodot, de most már biztosan nem neki sikerül a mutatvány. Touchscreenes lejátszókat már nem is dobtak piacra, most pedig a vezérigazgató nyilatkozott úgy, hogy nincs is értelme folytatni a fogyasztókért folytatott harcot az Apple-lel.
Nem tudod kinyomni a piacról az iPodot - mondta a CEO, aki az évekig tartó iDon't-ellenkampány után úgy tűnik, elismeri a vereséget. Szép dolog ez, de a marketingistenek korában ezután a kijelentés után valahogy automatikusan azt keressük, kinek mi haszna lehet ezekből a szavakból.
A SanDisk persze nem elsősorban a Sansa lejátszókból él, és valószínű, hogy az ellenkampányba ölt dollármilliókat inkább más terület fejlesztésére fordítaná a vezér. A reklámok egyébként sem voltak túl szellemesek, a nagy piaci részesedéssel bíró óriások ellen legtöbbször használt támadást használták: a fogyasztóknak feltették a kérdést, hogy sodródnak-e az árral, vagy van egyéni gondolatuk.
Mint az 1984-es Apple reklámban.
Az Apple-t Harari szerint egyelőre nem tudják megingatni a médialejátszók piacán. Pedig egy szorosabb verseny nekünk lenne jó, meg persze a pénztárcánknak.
Az Apple versenytársa szerint az iPod megnyerte a háborút
Az olcsóbb MacBook gyorsabb
A Macworld letesztelte az Apple laptoparzenálját, és meglepő (valójában nem is annyira) eredményre jutott. Az egy hete frissített fehér, műanyag Macbook, amit egy akció keretében az Egyesült Államokban 925 dollárért már házhoz visznek, jobb eredményeket produkált, mint az 1300 dolláros unibody tesó.
Idén már másodszor frissítették a szappantartószerű, 13 colos gépállatot, a 2 gigahertzes procit feltornázták 2,13-ra, 160 gigás vinyó került bele a 120-asok helyett, és DDR2-es RAM-ból 800 megahertzes kattog benne.
Többek között a Speedmark 5-öt használták a tesztelésre, ami szerint átlagosan 6,5 százalékot ver a műanyag az alumíniumra. A processzor a nagyobb órajel miatt természetesen lenyomta az unibody-t, de a merevlemezes teszteken - meg úgy általában mindegyiknél - is a fehér MacBook győzedelmeskedett.
Ami ebben a jó hír, hogy ez a helyzet nem maradhat így, az Apple frissíteni fogja az unibody vonalat is. Az illesztésmentes házért nem sokan adnak 300 dollárt. Új status quo-t akarunk.
Új iMac három hónapon belül?
A Geekblog szerzője írt nekem egy levelet, amiben egy meglehetősen bennfentesnek tűnő információt osztott meg velem. Mint ilyet, érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen az Apple-től meglehetősen ritkán kerülnek ki használható hírek, de én például megbízhatóbbnak tartom, ha egy magyar blogger hoz nyilvánosságra egy információt, mint amikor egy külföldi: ilyenkor csak a szivárogtató szándékaival kapcsolatban merülhet fel kétség, a szerzőével sokkal ritkábban.
A lényeg: a Geekblog postaládájában egy zárt csatornán érkező audit report landolt, amit állítólag az Apple küldött. A levélből kiderült, hogy a merevlemeztesztek után – amiket egyébként a Western Digital nyert – a kaliforniai cég úgy döntött, hogy a következő időszakban az új iMacekre koncentrál, hiszen a minden elemében új rendszert három hónapon belül piacra akarják dobni.Now, that we have succesfully passed their audit, we now need to focus our efforts on the launch of their new iMac’s coming over the the next 3 months EVT/DVT/PVT scheduled in June - Aug. on th K22/K23. Totally brand new systems.
Az Apple személyi edzővel segít a PC-ről Macre váltóknak
Új szolgáltatáscsomagot vezetett be az Apple, amiről tegnap részleteket is megtudtunk. A One to One tagság évi 99 dollárba kerül, ezért cserébe Apple-zsenik személyesen foglalkoznak velünk, mentik át az adatainkat, állítják be a Mac OS X-ünket, nézik meg a házipornóinkat.
A Genius Bar az Apple-boltok kemény magja, a srácok (csajok) állnak a pult mögött és elvileg minden kérdésünkre tudnak válaszolni. Hozzájuk lehet fordulni, ha bármilyen problémánk van a Mac-kel. A mostani szolgáltatás bevezetésével szerintem azt akarja elkerülni az Apple, hogy a géniuszait ingyen foglalják le olyan időigényes marhaságokra, mint a "nem láttam még ilyen operációs rendszert, hogy működik", vagy a "hogyan mentsem át az adataimat Macre".
A szolgáltatáscsomagban egyrészt van egy adatmentés az előző gépről, legyen az PC vagy Mac. Ezután az alkalmazottak feltelepítik az összes megvásárolt alkalmazást az új gépre. Amit eddig felsoroltam, átlag kábé tíz kattintás. Persze attól függ.
A swichereket, vagyis a Macre váltókat viszont megnyugtatja, hogy nincsenek egyedül. Ráadásul a rendszer készre kalapálása után személyi tréninget választhatunk ki, lehet csoportos vagy egyéni foglalkozást választani.
Három év alatt háromszor lehet hosszabbítani a tagságot. A program csak a hivatalos Apple-kereskedői csatornákon beszerzett Macekre vonatkozik. Na tessék, megint egy jó kezdeményezés, amiből kimaradunk.
A WWDC-re kész lesz a Push Notification
Alig néhány hete kezdte el az Apple az új szolgáltatás tesztelését, már egy felugró ablakban meg is köszönte a fejlesztőknek a munkájukat. A terheléses próba megvolt, kiértékelik az eredményt.
Ha minden jól megy, egy évvel az eredeti időpont után már készre is kalapálták a szolgáltatást. A tavalyi WWDC-mutatták be először annak a lehetőségét, hogy párhuzamosan futó alkalmazások lehetősége nélkül hogyan lehet félig-meddig életben tartani a bezárt programokat.
Az értesítéseket több Apple-program használja az iPhone-on, ilyen az SMS vagy a Mail - ezek egy számmal jelzik a bal felső sarokban, hány új üzenet érkezett. A Push Notification azonban a külső fejlesztők kezébe is adná ezt a lehetőséget, így online játékoknál, VoIP-alkalmazásoknál meg mit tudom én még minél is használható lesz a dolog.
Háromféle értesítést lehet küldeni: hangüzenetet, szöveges üzenetet, vagy badge-et, azaz az ikon feletti jelzést - például az időközben érkezett frissítések számáról. Eredetileg tavaly szeptemberre ígérték a végleges indítást, de aztán kiradírozták a naptárjukból, és csendben kushadtak Cupertinóban. Volt akkoriban elég bajuk a MobileMe gyalázatos indulása miatt.
Talán most, egy évvel később menni fog a dolog. Legutóbb azt ígérték, hogy nem ígérnek semmit, főleg nem időpontot.
Csendben jegyzem meg, állítólag az Apple 1 milliárd dolláros szerverparkot kezd építeni a Keleti Parton. Abból talán fussa mindenre. Az a projekt 2019-es határidővel számol, reméljük, hogy azért annál előbb meglátjuk a szolgáltatást működés közben.