almalé és kungfu Rólunk

Nyárig nem látjuk Steve-et

Újabb nyilatkozatot tett közzé az Apple vezére. Ehhez én most már nem is tennék hozzá semmit, egyrészt, mert milyen alapon, másrészt meg mert nem is lehet:

Kollégák,

 

Biztos vagyok benne, hogy mindannyian láttátok múlt heti levelemet, amelyben nagyon személyes dolgokat osztottam meg az Apple közösséggel. Sajnos ennek ellenére folytatódtak az egészségemmel kapcsolatos találgatások, amik nemcsak nekem és a családomnak okoztak kellemetlenséget, de az Apple-nek is. Ráadásul kiderült, hogy az állapotommal kapcsolatos problémák sokkal bonyolultabbak, mint azt eredetileg hittem.

 

Hogy kivonjam magam a reflektorfényből és a gyógyulásomra koncentrálhassak, és hogy lehetőséget biztosítsak a dolgozóknak arra, hogy további csodálatos termékeket hozzanak létre, elhatároztam, hogy júniusig betegszabadságra megyek.

 

Megkértem Tim Cookot, hogy vegye át a vállalat irányítását, tudom hogy ő, és a vezetőség többi tagja remek munkát végeznek majd. Ügyvezető igazgatóként a fontos döntésekben távollétemben is részt veszek. Az igazgatótanács egy emberként támogat a döntésemben.

 

Találkozunk nyáron,

 

Steve



Júniusban jöhet az iPhone nano

A tajvani Economic Daily News úgy értesült, hogy a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company és a United Microelectronics Corporation már várja az Apple megrendelését az iPhone nanók csipjeinek legyártásához. A pletyka szerint a gyártást legkorábban márciusban kezdik meg, és az iPhone kisebb változatát júniusban mutatja be az Apple.

Az American Technology Research elemzője úgy véli, hogy az új telefon - már ha lesz ilyen - nem Amerikában fog debütálni, elsősorban a távol-keleti piacon kezdi el terjeszteni a cupertinói vállalat. Ez azért is lenne előnyös, mert már a tervezéskor figyelembe tudnák venni a telefonnal szemben támasztott kínai (állami) igényeket, meg hát ki tudja, milyen sikeres lehet egy kínai hype. A tippet az elemző egyébként arra alapozza, hogy az AT&T még nem kapott tesztkészüléket az iPhone nanóból.

Csak tippelek, de az nem lehet, hogy azért nincs még tesztkészülék, mert egyáltalán nincs iPhone nano? A pletykák tavaly augusztusban indultak meg, a londoni Daily Mail írt először arról, hogy karácsonyra jön az új iPhone. Nem jött, pedig később már az árakat is tudni vélték. Az XSKN nevű telefontok-gyártó decemberben szellőztette meg egy kisebb méretű iPhone-védőborító méreteit, valahonnan előkerült egy rajz a pontos méretekről, most pedig egy tajvani gyár alkalmazottja beszélt a termékről egy újságírónak.

Egyelőre azt mondom, hogy továbbra sem hiszek egy kisméretű iPhone létjogosultságában. Legalábbis pusztán a méretbeli különbség miatt nem. A pletykák szerint azonban olcsóbb is lesz a kütyü, sőt lehet, hogy egy különleges extrát is fel tud majd mutatni: nem lesz benne internet! Ugye? A folyamatos innováció az alapja a túlélésnek, mindig is mondtam.

Aztán lehet, hogy nyáron megint egy új Apple telefont mutat fel Steve Jobs, vagy akárki, és arcomra fagy a hitetlenség, de nagyobb összegben akkor sem fogadnék a helyetekben a nanóra.



LG lesz az összes Apple monitor

Sokat tanakodtak a döntésen, de végül elhatározták, hogy tartósan is egybekelnek: néhány napja ötéves szerződéssel biztosította szándékai komolyságáról az Apple az LG-t. A megállapodás értelmében a dél-koreai vállalat látja majd el a cupertinóiak valamennyi számítógépét és kézikütyüjét kijelzőkkel egészen 2014-ig. Nagy változásra nem számíthatunk az utódokat illetően, hiszen már eddig is az LG szállította az almalogós gépek kijelzőinek hetven százalékát.

A gyártás előzetes költségeire az Apple ötszázmillió dollárt utal át Szöulba.



Veszélyes RSS-olvasó a Safari

Brian Mastenbrook, akinek már nagy tapasztalata van az Apple-szoftverek sebezhetőségeinek feltárásában, ismét talált egy hibát a Mac OS X böngészőjében. Az RSS olvasóban található biztonsági rés lehetőséget ad a támadónak, hogy egy weboldalon keresztül hozzáférjen a gépen tárolt valamennyi adathoz, állítja szoftverfejlesztő.

A hiba a Leopard-júzereket érinti, és amennyiben a Safari RSS beállításai alapértelmezettek, nem is szükséges használni RSS-t ahhoz, hogy a jogosulatlan behatolók bekússzanak a merevlemezünkre. A jelenlegi megoldás, hogy a "Default RSS Reader"-t átállítjuk valami másra, például a Mail-re. Brian már értesítette az Apple-t, a következő biztonsági frissítésben talán megtalálhatjuk a probléma végleges megoldását.



Milyen legyen a magyarított Apple-szoftver?

A magyarított iWorkös postra érkező kommentekből derült ki számomra, hogy mennyire fogalmam sincs arról, mit akar a magyar Apple-közösség. Engedve a hagyományoknak archaikus felszólítómódot? Netán szélesre tárná az OS X kapuit, hogy a mindenki által ismert és ezért már iparági szabványnak nevezhető windowsos nyelvezet vegye át a hatalmat Jobs világában? Vajon tudja egyáltalán a hazai Apple, hogy mit szeretne a közösség? Szavazzatok, ki tudja, a későbbiekre nézve akár fontos is lehet az eredmény.




süti beállítások módosítása