almalé és kungfu Rólunk

Az Apple azt ígéri, a jövőben jobban viselkedik majd

Ismét egy AppStore-os visszautasítás, ezúttal a Newspaper(s) alkalmazást korlátozták. A Makayama alkalmazásával számos napilapot böngészhetünk a telefon segítségével, az Apple azonban betiltotta az angol The Sun című újság megjelenítését a telefonon.

A The Sun azzal sérti meg az AppStore-ra vonatkozó szabályokat, hogy a harmadik oldalán modelleket mutat csupasz mellel, ez pedig megengedhetetlen az AppStore-ban. Korábban is betiltották azt az alkalmazást, amivel dudákat rázhattunk (és nem a skótot), nem sokáig volt kint az online boltban.

Az Apple azonban az elutasítás mellé egy ígéretet is mellékelt, miszerint az iPhone 3.0 operációs rendszerben fejlett parental control (szülői felügyelet) rendszert vezetnek be, és sokkal liberálisabban állnak majd az ilyen dolgokhoz. A Sun visszatérhet.

Az egyre szaporodó esetekből, úgy tűnik, tanult az Apple, és ezúttal mi is megtanultunk valami fontosat: a The Sun harmadik oldala kincseket rejt.

Íme például Jakki Degg, 2001 "greatest ever Page 3 girl"-je a Sun igényes olvasói szerint:




A versenyhivatal szerint gyanús a Google és az Apple

A US Federal Trade Commission vizsgálatot indított, a bizottság a Google és az Apple kapcsolatát kukkantja meg közelebbről, ugyanis fennáll a gyanú, hogy a két cég összejátszik egymással. Ha ez igaz, akkor a szabadverseny megszegéséért indul ellenük eljárás.

A G1 telefon kapcsán már hallottunk arról, hogy állítólag egy Apple-lel történő megállapodás értelmében nem került bele a multitouch támogatás az Androidba. A Venturebeat pletykáját sokan hallották, így a bizottság - magától vagy külső behatásra, tulajdonképpen mindegy - már rá is szállt az óriásokra.

A vád állítólag a 8-as bekezdéséhez és az 1914-es Clayton-ügyhöz köthető, akkor született ítélet a hasonló esetben, az egymást segítő vállalati vezetést marasztalták el. Andrew I. Gavil, a téma szakértője azt mondta: "A nyolcas bekezdés miatt ritkán indít eljárást a kormány, kivéve ha a cégek vezetői - akiknek versengeniük kellene egymással - valójában nem versenyeznek".

A vizsgálat leginkább Eric Schmidtre, a Google vezérére koncentrál, ő ugyanis az Apple vezérkarában is jelen van. A US Federal Trade Commission akár arra is kényszerítheti a vezért, hogy egyik pozícióját hagyja el.

A vizsgálatnak elég széles spektrumot kell átfognia. Ott van az Android az iPhone-nal szemben, a Chrome, aminek a végleges verziója még meg sem jelent Mac OS X-re, a Picasa és a Google számos ingyenes szolgáltatása, ami az Apple-től a MobileMe részeként vásárolható meg. Magyarázatot kérhetnek a youtube videók H.264-re konvertálására is, ami az Apple kérésére történt, és ugyancsak különös húzás volt annak idején.



Sokkal olcsóbb Macek jöhetnek

Legalábbis az Appleinsider azt állítja, hogy a csökkenő keresletet és a gazdasági világválságot szemlélve a kaliforniai cég 100-150 dolláros árcsökkentés mellett döntött. Ennek értelmében az 1000 dolláros MacBook akár már 850 dollárért is elhozható lenne. Ez nagyjából 255 ezer forintos árat jelenteni a mai árfolyamon, és körülbelül 200 ezrest, ha megint olyan erős lesz a forint, amilyen nyáron volt, de hát olyan valószínűleg többé már nem lesz.

De az árváltozás érinti majd az iMacet is, így ezer dollár közelébe csökkenhet az alapmodell ára, ami valóban jelentősen növelhetné a gép iránti keresletet. Ugyanakkor nem lehet egyetlen modellt kiemelni a sorból, hiszen egy olcsó iMac értelmetlenné tenné a 800 dolláros Mac minit, ha valahol belenyúl az árképzésbe az Apple, minden kategóriában kénytelen lesz kemény döntéseket hozni.

Ráadásul mivel árváltoztatásra viszonylag ritkán kerül sor az amerikai cégnél, megeshet, hogy jó ideig alacsonyabb árakon lesz kénytelen értékesíteni a termékeket, amin persze nekünk, vásárlóknak remek hír lenne.

Főleg, hogy az árcsökkentés után egy alumíniumházas MacBook kevesebbe kerülne, mint egy hasonlóan felszerelt, többnyire rosszabb anyagokból összepakolt HP vagy Dell, szóval már azzal sem lehetne többet támadni az Apple-t, hogy drága.

Éljenaválság, éljenaválság! Ha nem is lesz munkánk, így pénzünk sem a gépekre, örülhetünk majd annak, hogy legalább kevésbe kerülnek.



A hónap Apple-hírei

Ebben a hónapban sem halmoztak el minket hírekkel a cupertinóiak, viszont váratlanul és sunyin előálltak egy XServe-frissítéssel, ez viszont - érthetően - nem rezegtte meg az ingerküszöbünket annyira.

Volt viszont egy magát már-már jóban-rosszban színvonalra emelkedő Microsoft (vagy HP) reklámhadjárat (itt, itt meg itt), amiben azt bizonygatták, hogy ami olcsóbb, az jobb. Mert megéri. Elég sok komment érkezett ezekhez - nem mondom, hogy a színvonal az eget verdeste minden esetben, de hát sokan idetévedtek úgy, hogy valójában egész másová kívánták magukat.

Természetesen pletykahadjárat is érkezett az új, júniusban érkező iPhone-ról. A beépített emberek az OmniVisionsnél óriási megrendelésről beszéltek, az Apple állítólag 3,2 és 5 megapixeles CMOS képérzékelőket is kért a kaliforniai gyártótól. Szinte biztosra vehető a videorögzítés lehetősége az új készülékben, a 3.0-ás iPhone OS-ben több utalást találtak erre.

Ráadásul mint kiderült, egyáltalán nem csak egy iPhone lesz az idei attrakció. Több helyről is megerősítették a pletykát, hogy kettő vagy három iPhone-t, emellett új iPod touch-ot is tervbe vettek az idei évre. Egy tízcolos kijelzőről is sok lap beszélt, mindenki a saját belső kémére mutogatott, de Tim Cook határozottan kijelentette, nem készül netbook - egyelőre.

Nem is igazán szorulnak rá egy olcsó netbook bevezetésére. Történelme egyik legjobb negyedévét zárta ugyanis a cupertinói cég. A második pénzügyi negyedév zárásaként továbbra is növekedést számolt el az Apple csaknem minden tekintetben, ami azért a válság kellős közepén nem kis teljesítmény. A Macek eladásai ugyan visszaestek, de a bevételek és a nyereség nagyon masszív növekedést mutatott. A hír az egész iparág részvényeire serkentően hatott.

A legérdekesebb esetek azonban meglepő módon inkább itthon történtek. Nemcsak az új díjcsomagra gondolok a T-Mobile-nál, hanem átalakuláson ment keresztül a hazai Apple disztribútor is. Részleteket nem sikerült megtudnom, mint ahogy azt sem, hogy az Almalapot miért is zárták be, merthogy bezárták. Az eset hatására megnyitottam a kajszibarack.blog.hu-t, ha beüt a menkő, ott találkozunk.

Hazai hír az is, hogy a jelek szerint az amerikai Apple szopatja a hazai szervizt, aki a tört MacBookokat így nem tudja emberi határidőn belül cserélni. Engem meg jelenleg a saját iPhone-om szopat, egyelőre még kivárok, a végére járok a dolognak, aztán megírom a fejleményeket. Ha így megy tovább, kajszibarackot rajzolok a homlokomra, és az Országház elé vonulok.




süti beállítások módosítása