A Millward Brown Optimor piackutató cég elkészítette a világmárkák top 100-as listáját. Ebből kiderül, hogy a Google neve már százmilliárd dollárt ér, a Microsoft a második, az Apple a hatodik helyet szerezte meg, 14 százalékos növekedést produkálva egy év alatt.
"A tőzsde zuhan. A lakásárak zuhannak. A brandek értéke viszont erős maradt." - adják hírül a felmérés készítői. Akkor jó, hajrá, vegyünk brandet.
Az első tíz helyezett között kiugró eredményt a McDonalds és a Vodafone ért el a tavalyi évhez képest, viszont náluk is jobb a 16.helyen lévő BlackBerry, ami megkétszerezte a márka értékét 2008-ban a Millward Brown szerint.
A piackutató azt is megvizsgálta, hogy mely brandek értéke lesz még nagyobb 2010-ben, az Apple a 10-ből 9 pontot kapott, ezzel a negyedik helyet szerezte meg, vagyis jók a kilátásai a jövőre nézve a cupertinói cégnek. A jövő reménységeinek toplistáján egyébként a nagy áruházak (Amazon, Wal-Mart, Tesco, ASDA), kajaárusok (Tim Hortons, Subway) és a kínai gugli mellett egyedül a Marlboro, a BMW és az Apple tekinthető klasszikus gyártónak. Közülük az első kettő gyakorlatilag kábítószert állít elő.
Volt már tavaly év közepén egy ilyen felmérés, azt az Interbrand készítette. Ha azt összevetjük ezzel a listával, az látszik, hogy a két piackutató egész máshogy állt hozzá a Brand Value kiszámításához. Akkor az Apple-t a huszonnegyedik helyre sorolták, első helyre a Coca-Colát tették. Az Interbrand szerint az almalogó 13,7 milliárdot ér, míg a mostani felmérésben 63 milliárddal szerepelnek.
Hogy tovább bonyolítsuk a dolgot, a vállalat piaci értéke 112 milliárd dollár. A Millward Brown szerint ennek csaknem a fele a kiharapott almának köszönhető.
stevejobs
2009.05.02. 11:57
Címkék: utazó
Ha már egyébként is az Egyesült Államokban járt, hát beugrott Floridába is utazó ügynökünk, egészen pontosan a Marco Island-en kapta lencsevégre őt andris | bandis.
Andris szerint a hely egyfajta luxussziget, főleg nyugdíjas nyaralók sétálnak az utcán, vagy hajóznak az utcák melletti árokban. "Minden utca mellett egy csatornát építettek ugyanis, hogy a hajóval, jetski-vel közlekedők is tudjanak haladni. Minden háznál van legalább egy vízi jármű. Kicsit olyan a hely, mint egy trópusi Velence."
Területe nagyjából harmada Győr városának, bár ennek kábé fele víz. Szezonban 35 ezer ember lakja, szezonon kívül 15 ezer, vagyis ilyenkor az egy főre jutó fényképezőgép-csettegés, az egy négyzetméterre jutó szuvenírbolt és az egy szobára jutó orgazmus is magasabb lehet, mint bárhol máshol.
Hírességek is laknak itt, és hát ki ne menne el röhögve Shania Twain mellett, ha egyszer itt lakik Leighton Meester színésznő is. Mondom. Leighton Meester. A mélység fantomja és a Bújj, bújj, szellem! sztárja rendkívül tehetséges, egy alkalommal a Dr. House sorozatban is kivillantotta a bugyiját.
Ő volt ugyanis a másik nő a sorozatban, aki rámozdult a borostás orvosra. Helyesbítek: lány, hiszen még csak 17 évest játszott. A másik egy 80 éves mami volt, így ő sem volt tekinthető megjátszható numerának. Szóval Marco Island, én azt mondom.
stevejobs
2009.05.02. 08:03
Címkék: pletyka iphone
A Washington Postban olvasom, de az elmúlt napokban már több helyen megírták a szenzációs pletykát: lehet, hogy az Apple saját maga fejleszti a jövő iPhone-processzorait? Az újság a Wall Street Journalra is hivatkozik, ott is találgatnak. Mindezt azért, mert az Apple felvette Bob Drebint, meg amiért munkába állt Papermaster.
A válasz: persze. Persze, hogy ezt tervezi az Apple, de ezt nem kell találgatni, nem kell pusmogni, maga Steve Jobs mondta el kábé egy évvel ezelőtt. A nagy lapok ott folytatják, ahol egy éve abbahagyták: milyen lesz ez a csip, hogyan hat ez az Apple-re, satöbbi. Jó reggelt. Ezt már megbeszéltük.
Nem elég, hogy a legtöbb Apple-hír pletykaszinten terjed, még a valódi hírekből is pletykát faragnak.