Folytassuk a történelemóránkat, ezúttal 1985-be időutaztat minket David Bunnel, a Macworld egyik alapítója. Egy évvel a Macintosh elnevezésű számítógépek bemutatása után vagyunk, az első Macworld megnyitóján. Steve Jobs sehol. Ugyan az esemény helyszínén, San Franciscóban tartózkodik, leginkább a hotelszobában mulat Tina nevű barátnőjével. Egyszer azért kidugta a fejét, hogy elmenjen az Expo és a Mac első évét ünneplő vacsorára. Az asztalnál rajtuk kívül az újságíró Herb Caen és Will Hearst, John Sculley, az Apple aktuális vezérigazgatója, John Warnock, az Adobe alapítója, Ted Leonsis az AOL vezére, és más befolyásos főmuftik ültek, egyszóval egy fontos vacsora volt ez az Apple életében.
Steve Jobs és a barátnője farmerban és pólóban jelentek meg. Tina ráadásul mezítláb érkezett, és Jobs ölében foglalt helyet.
A vacsora azért is volt fontos, mert az Apple ekkorra már túl volt az 1984-ben bemutatott Mac első lendületén, a Super Bowl mérkőzés közben bemutatott legendás reklám egy év alatt veszített az erejéből, viszont Wozniak és Jobs azóta nem tudott újat felmutatni. Egyre kevesebben vettek az Apple-gépekből. Az Expo ezért is volt tanulságos, hiszen a Mac-júzerek személyesen is elmondhatták, mire vágynak: több memóriáért, merevlemezért, gyorsabb bootolásért, színes monitorért esdekeltek, de Steve Jobs nem nyugtatta meg a kedélyeket, nem is volt ott.
Sőt, amikor bemutatták Herb Caennek, akinek egy tollvonása a The Chronicle-ben el tudta dönteni egy-egy cég megítélését, Jobs kapásból kötekedni kezdett.
"Örülök, hogy végre megismerhetem" - kezdte Herb, amire Steve így válaszolt:
"Hogy lehet a The Chronicle ennyire rossz lap?"
"Jó lap az. Miért, mi számít magánál jó újságnak?" - kérdezett vissza Herb csillogó szemmel.
"Remélem, az Examinert mondja" - nevetett fel mellettük Hearst, a másik nagynevű újságíró.
"Én csak a San Jose Mercury News-t olvasom", válaszolta Jobs, "minden más lapnál jobban követi le a technológiákat".
John Sculley, az Apple igazgatója valószínűleg őrjöngve hánykolódott aznap éjjel. Őt egyébként még Steve Jobs kérte fel az Apple vezetésére 1983-ban. Azelőtt a Pepsi vezéreként élte a nyugodtabb igazgatók életét, mígnem egy nap Jobs felhívta telefonon, és elhangzott a legendává vált mondat: "Egész hátralévő életedben cukros vizet akarsz árulni, vagy inkább megváltoztatod a világot?"
Sculley azonban nem sokáig bírt a kezelhetetlen Jobs-szal, és négy hónappal az emlékezetes vacsorát követően kipenderítette őt a Mac divízió elnöki székéből. Jobs még ebben az évben elhagyta az Apple-t, és megalapította a NeXT-et, a Mac OS X alapját kifejlesztő vállalatot. Az Apple-ön azonban nem segített a szókimondó Steve Jobs távozása. Amíg 1997-ben vissza nem tért a céghez, folyamatos mélyrepülésben volt a vállalat.
A történet tanulsága talán az, hogy van rosszabb is, mint nyilvánosan beszólni egy újságírónak. Más bölcsességet is kiolvashatunk a sorokból, például hogy húzz cipőt a barátnőd lábára, különben megfázik. Alternatív tanulságokat tőletek várok.