Jaj, annyira tudtam, pedig csak viccnek szántam, amikor tegnap, a Leopard update-ről szóló post utolsó soraiban ezt írtam:

A legutóbbi iPhone-firmwarefrissítéssel járó új, törhetetlen baseband esetéből kiindulva akinek bármi jogsértő van a gépén, az semmiképp se rakja fel a 10.5.6-ot, mert előfordulhat, hogy utána nem indulnak el a másolt programok, és húszcentis almalogós kommandósok ugrálnak majd be az ablakon M4-es gépkarabélyokkal, miközben Celine Dion-slágereken énekelnek fejhangon.

Aztán lagzi lajos hajnal háromnegyed kettő körül bekommentelte a post alá, hogy jobb lesz tényleg vigyázni az update-tel, mert az bántja az iPhone-ok feltöréséhez használt Pwnage toolt. A Mac OS nem hajlandó felismerni a telefont DFU módban, ami a feltörés során szükséges.

Utána néztem és tényleg: a 10.5.6 lényegében letiltja a Mac és az iPhone vagy az iPod Touch  firmware-e közti kommunikációt. Eddig csak a kütyük fimware-ének módosításával harcolt az Apple a törés ellen, most már az OS X is célpont lett, ami meglehetősen görény dolog, ráadásul kétélű fegyver, mert akárhogy is, de a Windowsos gépek felé tereli a júzereket. Szerencsére a redmondi cég operációs rendszerének frissítésébe még nem szólhat bele az Apple.

Aki tehát feltört iPhone-t használ, vagy iPhone-t tervez törni a közeljövőben, az egyelőre semmiképp se rakja fel a frissítést.

Tisztán látszik, hogy az Apple bekeményített, és szomorúbb idők közelednek a látóhatár szélén, a dombok mögött. Ez azonban korántsem viccec: komoly bajt jelent, ha a júzerek elkezdenek félni a gyártójuk frissítéseitől, ami felvet jópár biztonsági kérdést, arról nem is beszélve, hogy néhány telefon visszaterelése a nyájba vajon megéri-e az Apple-nek a vásárlói bizalom elvesztését?

update: A devteam is hozzászólt a globálisan kialakult vitához, szerintük a  jelenség egy bug, és nem kifejezetten szándékos megnyilvánulás az Apple részéről. Korábban az új MacBookok jelentkeztek hasonló DFU-ellenes tünetekkel, most a Mac OS update, ezek szerint az Apple-nél valaki nagyon következetesen hülye. A triviális megoldáson (windowsos pwnage) kívül a probléma orvosolható - csakúgy mint az unibody MacBookok esetében - egy közbeékelt USB hubbal, vagy az alábbi megoldással, amit mindenki a saját felelősségére végezhet el, amennyiben érti, miről van szó.

Replace the following plugin kexts from within IOUSBFamily.kext with the ones from 10.5.5 and then rebuild kextcache (if you don’t understand this, then you shouldn’t attempt it!)

/System/Library/Extensions/IOUSBFamily.kext/Contents/PlugIns/AppleUSBHub.kext

/System/Library/Extensions/IOUSBFamily.kext/Contents/PlugIns/IOUSBCompositeDriver.kext