almalé és kungfu Rólunk

Földhöz vágtam a MacBook Próm

Pár héttel ezelőtt kommenteltem be Ádám egyik posztjába, hogy a friss jégen megcsúsztam, és a MacBook Prómat védelmezve elejtettem az iPhone-om. Akkor még nem tudtam, hogy a táskában tartott gépet is sikerült a csúszós földhöz vágnom, amitől alapvető változásokat álltak be Jonathan Ive tervrajzaiban. Így nézett ki az eset után a gép:

Nem voltam különösebben feldobott az esettől, és persze dühös voltam a jégfoltot őrizgető lépcsőházra is, mert egyrészt valakire dühösnek kell lenni, másrészt megtudtam, aznap már többet elcsúsztak előtte. Ugyanakkor nem nagyon volt már mit tenni, és látszólag három lehetőség maradt előttem: vagy álomba sírom magam a MacBookot ölelgetve, vagy kicserélem a teljes burkolatot körülbelül 100 ezer forintért, vagy megszereltetem valahogy a gépet. Az utóbbi mellett döntöttem, szóval rögtön fel is vettem a kapcsolatot néhány alumínium-megmunkálóval, az elutasítások után azonban elég hamar iDokinál kötöttem ki. A fickóról annyit lehetett tudni, hogy korábban valamelyik budapesti Apple-boltban dolgozott szerelőként, azóta meg az almás termékekre specializálódva a hivatalos szerviznél olcsóbban hárít el mindenféle vészhelyzetet.

Felvettük a kapcsolatot és néhány nap múlva már ott is ültem a Dorottya úti szervizben.

iDoki megnézte a gépet, aztán közölte a szomorú hírt: ez bizony rendesen elgörbül. "Tudom" - válaszoltam, de bíztam benne, hogy egy speciális MacBook Pro-egyenesítő szerszámmal valahogy visszahajlítja pár perc alatt, aztán mindenki mehet a dolgára.

Kiderült, hogy a baj ennél nagyobb: hogy megóvjuk a hardvereket a szerelés közben felmerülő feszítőerőtől, ki kell szedni őket a gépből. Mindent.

Tovább olvasom


Hétfői Apple-csaj: Ali Larter

Hunyjuk be a szemünket, és képzeljük el a tökéletes nőt: látjuk az arcát, a melleit, a csipőjét, a combjait. Aztán koncentráljunk a személyiségére: vizsgáljuk meg, milyen tulajdonságokkal kell bírnia ahhoz, hogy hibátlannak nevezzük? A válasz könnyű: a tökéletes nő egyszerre odaadó, bújós, figyelmes, tele van bájjal, de ha úgy hozza az élet, képes négy-öt férfit deréktájon kettétépni a puszta kezével.

Ali Larternek sikerült a bravúr, a Hősök tudathasadásos főszereplőjeként gyakorlatilag egyetlen testbe préselte a kedves feleséget a dühös, szteroidokon hizlalt medvecsaláddal. Persze ha a csaj úgy nézne ki, mint Danny DeVito, azt mondanánk, inkább tépjen középen ketté bármilyen mintázat mentén, na de ebben a kiépítésben a férfiak többsége egészen más összefüggésben igényelné Ali szupererejét.

Ja, és egyébként iPhone-t használ.



Az iPhone kiütötte New Yorkot?

Remek hírre ébredtek a Manhattanben lakók: az AT&T gyakorlatilag elérhetetlenné tette számukra az Apple mobilját, aki a megadott körzetben lakik, az nem rendelhet a telefonból. A hírt már több forrás megerősítette, és a külföldi lapok is visszaigazolták, hogy a megadott irányítószámokról egyszerűen nem lehet iPhone-t rendelni az onine boltokban, míg az ország többi részében továbbra is zavartalan a forgalmazás.

A Consumerist első hírei szerint egyszerűen arról van szó, hogy a készülék megfektette az AT&T amúgy is ezer sebből vérző rendszerét. Ahogy a lap írja, a szolgáltató egyik munkatársával, Daphne-val folytatott online beszélgetésből kiderült, hogy New York egyszerűen nem kész az iPhone fogadására, nincs annyi torony, ami ki tudná szolgálni a mobil használatával járó óriási adatéhséget.

Miután az egész ország sokkot kapott a hírtől, hogy az egyik legfontosabb városban sem sikerült még normális minőségű hálózatot kiépíteni, egy újabb fordulat következett az ügyben. Daphne után egy másik supportos, Sheena válaszolt az online feltett kérdésekre, aki már egészen más magyarázatot adott: a nő szerint valamiféle óriási csalás áll az ügy hátterében, ezért nem elérhető a mobil a városban.

Ha felgöngyölítették az ügyet, újra megindul a forgalmazás. Feltéve, hogy nem az a csalás, hogy az iPhone-tulajdonosok a várakozásokkal ellentétben elkezdték rendeltetésszerűen használni az Apple telefonját.  



Érkezik az occsó iPhone

A 9to5Mac számolt be a francia mobiltársaságoknál tapasztalható igen üdítő változásokról. Az országot a lap Európa legegészségesebb iPhone-piacának tekinti, ahol a telefon eladására több szolgáltatót állítottak be, ez pedig árversenyt és jó eladási mutatókat eredményezett. Ennek eredménye pedig így év végén tapasztalható legjobban.

Az árversenyt mi sem mutatja jobban, mint hogy az Orange a 16 gigabájtos iPhone 3GS-t a korábbi 149 euró helyett 59-ért kezdte árulni. Ehhez persze Origami Star előfizetés kell, ami 41 euró per hóról indul. A konkurens SFR is alább adta, náluk a 16 gigás iPhone 3GS 99, a 32-es 199 euró.

Az Orange közleménye szerint a társaságnál az iPhone-ok adják az okostelefon-eladások 60 százalékát, a mobilok tekintetében pedig minden nyolcadik telefon Apple-készülék volt a karácsonyi időszakban.

Andrastx hívta fel a figyelmünket arra, hogy Angliában is meghirdette a Vodafone az iPhone-t, a weboldal szerint az előrendelt telefonokat január 14-ig kiviszik. Pénzt egyik telefonért sem kérnek, a 16 gigabájtos modellt havi 45 fontos (13 600 forintos), a 32 gigabájtos havi 75 fontos (22 600 forintos) csomaggal árulják. Előbbi 1200, utóbbi 3000 lebeszélhető perccel értendő, korlátlan SMS- és egy gigás internet-csomaggal.

A 9to5Mac szerint ez még csak az ízelítő, az áresés hamarosan mindenhová eljut, pontosabban minden olyan országba, ami befolyásolhatja az Apple piaci részesedését a világ okostelefonjainak piacán. Magyarország nevében remélem, ez utóbbiban tévednek.



Hogyan fogunk kommunikálni a tablettel?

Tablet-napokat tartunk, nem tehetünk mást, annyi a pletyka, hogy mi sem bírtuk tovább. Egy az Apple-től kilépett dolgozó legutóbb annyit árut el az Appleinsidernek, hogy "meg fogunk lepődni, hogyan lehet kommunikálni a készülékkel". Ennek a kijelentésnek pedig érdemes utánajárni.

Csaknem két éve már írtunk egy az Apple által levédett új beviteli eszközről, egy olyan felületről, ami egyszerre billentyűzet és multitouch gesztuspad. Bevallom, azóta valami hasonló megoldásra, koncepcióra, akármire várok, mert egyetértek az Apple-lel abban, hogy a billentyűzet-egér páros már sok esetben kényelmetlen, és leváltásra vár.

A szabadalom szerint ugyanott gépelnél, ahol egyébként az ujjaidat húzod és három-négy-ötujjas gesztusokkal fejezed ki magad. Az egész ötletben eddig egyedül a fizikai billentyűzet hiánya volt a kérdéses pont, hiszen nem állítom, hogy nem lehet újratanulni a gépelést egy teljesen sima felületen, csak én nem annyira szeretném.

Egy most nyilvánosságra került szabadalom pedig pontosan erre a problémára keres megoldást.  Szeretné megtartani a sima felületet a gesztusvezérlésre és a touchscreen által nyújtott kényelemre, de egyidőben szeretné valamennyi billentyű fizikai helyét meghatározni a felületen, hogy a gépelés könnyű legyen. Ezt pedig egy dinamikusan változó felülettel lehet megvalósítani a szabadalom szerint.

Billentyűzet-üzemmódban ugyanis apró kiemelkedések keletkeznének a felületen, amik úgy viselkednének, mint a billentyűk. Ezek aztán azonnal visszahúzódnának a felhasználó kérésére.

Na ezen lepődnék csak meg én igazán.




süti beállítások módosítása