Lassan tényleg tele lesz a tököm a finely tuned best evör operációs rendszerrel. És nemcsak azzal, az engem körülvevő valamennyi kütyü összeesküdött ellenem, az egyetlen stabil társ a Mac minim Tigerrel, de azon meg Ancsa dolgozik napi tíz órát AutoCaddel.

Azt ugye leírtam, hogy nemrég egy 10.6 clean installt nyomtam, merthogy ez állítólag minden bajra orvosság, minden sebre kenőcs. Hát nem az. Új helyen repedt el a kapcsolatunk hártyává vékonyodott oszlódó membránja.

A tegnapi mélypont az volt, hogy már filmet nézni sem tudtam. Szaggatott. Nem volt leterhelve a rendszer, nagyjából ez volt az egyetlen feladat, amit kértem tőle. Újraindítottam, megjavult. Oké, ezentúl újraindítom filmnézés előtt, nem nagy ügy. Nem is emlékszem, utoljára mikor indítottam újra a gépet problémamegoldás miatt.

Na de folytatom: a Firefox, miután az első telepítés után kérdőjellel leállt (micsoda tájékoztatás, persze dizájnos volt a kérdőjel, szó se róla), most mindent tökéletesen megjelenít, kivéve a google-t. Azt csak minden másodikra hozza be. Safarin működik. Tudom, váltsak Safarira.

Következő vádpont: a clean install óta nem megy a tethering USB-s kapcsolaton keresztül, azt mutatja a rendszer, hogy csatlakoztatva, csak épp egyáltalán nem. Bluetooth-tal legalább megy, nem szólhatok egy szót sem. Igaz, akadozik, de az is jobb, mint a semmi.

Ha ez nem lenne elég, alig néhány óra netezés után a router teljesen kiakad, és újra kell indítani, Reseteltem, mindent próbáltam, nem megy. Tudom, ez a router hibája, de akkor is.

Morcos vagyok.

Sokan ilyenkor azzal jönnek, hogy ne sírjak, van a problémára megoldás, csak időt kell rá szánni, és megoldani. Ez biztosan így is van. Csak nekem nincs időm. Főleg nem ilyen szarakodásokra. Ezért váltottam Macre annak idején, mert nagyjából semennyi időt sem akarok fordítani arra, hogy a rendszerem stabil és használható legyen. Könyörgöm: zene, film, szövegszerkesztés, képvágás, web. Sokat akarok?

A mostani operációs rendszerig megkaptam, amit akartam, kinyitottam, használtam, lecsuktam. A Snow Leopard hülyeségei viszont eddig kábé hat órámba voltak (és még mennyibe lesznek), ami pontosan öt és féllel több, mint szeretném.

Kérem vissza a régi Mac-életérzést.