Na, csak sikerült, másfél éve szurkolnak Cupertinóban, hogy bejuttassák az 1,3 milliárdos létszámú országba a telefont. Igaz, hogy csak az alig 125 millió előfizetővel vegetáló China Unicommal sikerült megegyezni, igaz, hogy a kormány beleszólása miatt nem került végül wifi a telefonba, de csak sikerült megszülni.
És hogy milyen áron? 5000 és 7000 jüan között árulják a lebutított 3GS-t, vagyis 136 ezer és 191 ezer forint között mozog a telefon ára.
Ez azért is vicces, mert pont nemrég olvastam az AFP hírügynökségtől, hogy mára - a másfél éves várakozás után - már mindenkinek van iPhone-ja, aki szeretett volna egyet. Min-den-ki-nek. Mondanom sem kell, bőven a mostani ár alatt.
A becslések szerint mára már 2 millió iPhone (persze wifivel) lapul a kínai zsebekben, az olcsóságra vágyók meg az eredetivel megszólalásig megegyező készülékeket vehetnek. Sőt, ott ez annyira keresett áru, hogy egy ottani kereskedő állítása szerint még jobban is viszik a replikákat, mint a csempészárukat.
Persze ott van még kábé 715 millió mobilhasználó az országban, de valljuk be, ha ők eddig nem vettek iPhone-t, miért most kezdenék el, amikor ilyen áron kínálják? Hongkongban a legdrágább modellhez egyébként már 150 ezer forintnyi dollárért hozzá lehet jutni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.