A Szilícium Völgyben már megnyomkodtam egyszer az új mobilt, most megint a markomba került Handrásnak hála. Olaszországból rendelte, kártyafüggetlenül közel 180 ezer forintba került, ami azért elég komoly összeg, Apple-kereskedőnek, vagy a márka fanatikus hívének kell lenned ahhoz, hogy kifizess érte ennyit. Mert 180 ezer forintból már számítógépet kapsz, vagy 180 kiló sajtos párizsit, esetleg 30 kiló Serranót a város egyik legjobb delikátboltjában, a Picanterben.

Az Apple mobilját viszont még csak meg sem lehet enni, másra jó: kiszolgál.

Nem egyszer leírtam már, hogy szerintem az iPhone a világ legjobb telefonja, amit tartok, azzal együtt is, hogy néha ököllel ütöm a kijelzőjét. Mielőtt kipróbáltam, járt a kezemben egy rakás másik mobil, de egyiket sem akartam: okostelefonok jöttek-mentek, de mindegyik túlbonyolított volt, hiába zsúfolták tele őket egy rakás funkcióval, azokat nem tudtam volna használni. És ez nemcsak rám volt igaz, a T-Mobile felmérése szerint amíg egy átlagos okostelefon internetes képességeit a vásárlók 20-30 százaléka használja, addig ez a szám az iPhone-nál 97 százalékos. Lehet a számokkal vitatkozni, meg azt állítani, hogy a tömegek hülyék, csak éppen nem érdemes: az eredmények magukért beszélnek, az Apple megint megcsinálta, amihez a legjobban ért, a tökéletes kezelőfelületet.

Maradtak persze hibák a mobilban, de ezek jelentősége eltörpült amellett, hogy mennyire használható volt a készülék. Legalábbis eleinte, mert ahogy teltek-múltak a hónapok, egyre bosszantóbbak lettek a hibák. Főleg egy: hogy túlterhelt a processzor. Két éve, az eredeti modell premierjekor ez még nem volt annyira feltűnő, az androidos mobilok és a Palm Pre megjelenésével azonban egyre világosabbá vált, hogy lehet ezt máshogy is. Hogy nem feltétlenül kell szaggatnia a zenelejátszásnak böngészés közben. Hogy nem normális hosszú másodperceket várni a kontaktlista betöltésére, vagy az üzenetek megnyitására.

Hogy az iPhone egyszerűen lassú.

És a 3GS-modell pont ebben erősített sokat, egyszerűen villámgyors lett. Kétszer erősebb processzor és kétszer több memória került bele, az Apple is azt mondja rá, hogy kétszer gyorsabb, pedig ennél sokkal nagyobbnak tűnik a változás. Az ok egyszerű: ha a 3G-s modellben pár alkalmazást már elindítottunk, alig maradt szabad memória vagy processzoridő az új programoknak, jött a döbbenetes belassulás. A 3GS-nél viszont a kétszer gyorsabb Cortex miatt ott van tartalékban a 3G-s modell processzorának teljesítménye még egyszer, ami összehasonlíthatatlanul kényelmesebb munkát jelent.

Egy autós hasonlattal élve: nem mindegy, hogy egy olyan autót hajtasz 130-cal, aminek 140 a végsebessége, vagy egy olyat, aminek 280. Előbbi haldoklik, nem bír már tovább gyorsulni, bizonytalan, utóbbi meg hasít, ha akar, az erőlködés legkisebb jele nélkül. Ugyanez van a 3GS-sel: pillanatok alatt indulnak el a programok, alkalmazások, az új processzor, a kétszer több memória és a jóval erősebb grafikus mag párosa látszólag csak röhög a nekik szánt feladatokon.

Jó partner ebben az új 3G-s csip is, ami tesztjeim szerint kétszer-háromszor nagyobb adatátviteli sebességre képes, mint a korábbi modellé. A Speedtest sokkal nagyobb sávszélességet mutat és az oldalak is feleannyi idő alatt jönnek le.

Van persze még néhány új funkció, de a lényeget leírtam: a 3GS végre olyan tempót diktál, amilyet elvárunk a világ legjobb telefonjától. A közeli képek készítésére alkalmasabb manuális autofókuszos kamera már csak bónusz, ahogy a digitális iránytű, meg a tök felesleges hangvezérlés is. A 3GS közel sem forradalom, de visszahelyezte az iPhone-t oda, ahova való: a szélesebb tömegek igényét legjobban kielégítő telefon pozíciójába.

Hogy egy szóval fogalmazzam meg: dugnám.