Néhány éve még legendák keringtek arról, mennyire elviselhetetlen hely az Apple. Ez akkoriban volt, amikor Steve Jobs évtizedes távollét után visszatért a vállalathoz, a kilencvenes évek második felében. A vezér azonnal tisztogatásba kezdett, aki nem tetszett neki, azt kirúgta, az alkalmazottak állítólag rettegtek egy liftbe szállni vele, mert sokan vesztették el az állásukat a közös utazások alkalmával.
Mostanra viszont megváltozott a hely. Steve megtalálta a lelki békéjét, egyensúlyba került önmagával és a világmindenséggel, a vállalat egyre boldogabb képet sugároz magáról. Valahogy úgy képzelem a munkanapot, hogy időnként összeborulnak a dolgozók, a mérnökök, a dizájnerek, és gratulálnak egymásnak a csodálatos munkáért. A háttérben madarak csiripelnek, az irodákban tantrikus szex folyik egész nap, a gépeket mosolyból és szeretetből építik, a falból alma nő.
De ennek vége,
pár csodálatos képnek hála pontos képet kaphatunk arról, milyen a vállalat belülről. Egy biztos, az Apple étkezője nagyságrendekkel jobban néz ki, mint az én céges kajáldám, és az is tény, hogy az egyik képen egy Microsoft-termék található. De nem mondom meg, melyiken. Lehet találgatni.
Tovább olvasom
stevejobs
2008.02.14. 10:28
Címkék: business imac
Azt már megírtuk, hogy elemzők szerint az iPhone iránti kereslet csökkent az utóbbi időben, így bár továbbra is tízmilliós darabszám elérése a cél 2008-ra, abban már biztosak az Apple-nél, hogy a végső szám nem lesz sokkal nagyobb a tervezettnél. A MacBook sem dönt majd rekordokat, ugyanakkor
az Engadget szerint az iMac jobban fogy a vártnál, és 35 százalékkal növelni kell a gyártást, hogy ki tudják elégíteni az igényeket. A többi gépet meg várhatóan fejlesztik majd: Steve Jobs azt ígérte, hogy ha a világgazdaság lejtmenetbe kerül, az Apple kitalál valamit, amivel úrrá tud lenni a válságon, és felpörgeti a keresletet. Na, most itt az amerikai jelzálogpiac problémája, ami kihat az egész világra, a gazdasági növekedés lelassult, úgyhogy ideje kitalálni valamit.
stevejobs
2008.02.14. 09:26
Címkék: ipod zune
A Microsoft zenelejátszójának, az egymilliós példányszámban értékesített Zune-nak a marketingmenedzsere, Jason Reindorp az Apple legnépszerűbb termékét, az iPodot
veszi célba az aktuális reklámkampányban. Nem is nagyon tehet mást. Érdekes harc várható: míg a Mac folytatja pc-t támadó hadjáratát, egy másik fronton a Microsoft az Apple terméke ellen nyomul. Más a piac, de hasonlóak lehetnek a támadás eszközei.
És Reindorptól érdemes tartani. Mintha kifejezetten az motiválná, hogy egy hátrányosabb piaci pozícióban lévő terméket futtasson fel, zavarba ejtve ezzel a versenytársakat. 1996-ban az Audi brit kampányán kezdett el dolgozni, azzal a céllal, hogy a harmadik helyen álló luxusautó-gyártó beérje a piacvezető BMW-t. Majdnem elérte célját.
Tovább olvasom