almalé és kungfu Rólunk

Kína már az iTunes-ra is rászállt?

Egy nappal azután, hogy az iTunes-on megjelent egy, a tibeti békéért összeütött zenei album, a "Songs for Tibet", a Kínából netezők tömegesen panaszkodni kezdtek, amiért nem érik el az Apple online üzletét. Sokan arra a következtetésre jutottak, hogy a kínai vezetés blokkolja az iTunes Store elérhetőségét.

Egyelőre még nincs reakció, de ugye nem ez lenne az első eset, hogy a kommunista állam korlátozni kívánja valahogy a véleménynyilvánítás szabadságát. Az iTunes esetleges blokkolása persze sehol nincs ahhoz képest, hogy öregembereket visznek átnevelőtáborba, csak mert másként gondolkoznak, vagy a "Songs for Tibet" létrejöttének okaival összehasonlítva. A válogatás azért született meg, mert nem sokkal az olimpia előtt a tibetiek úgy érezték, végre lehetőséget kaptak a nagyobb nyilvánosságra, így talán megkísérelhetnek egy tüntetést, de tévedtek, mert a szerzeteseken véres bosszút állt a kínai kormány. A külföldi vendégeket kiküldték az országrészből, és néhány hét alatt "rendet raktak". Bele se merek gondolni, hogyan.

Amikor 2001-ben Kínának ítélték a játékok rendezési jogát, sokan úgy gondolták, hogy az ország nyitni fog a világ felé, ehhez képest már a láng körbevitelének módja óriási felháborodást keltett, és az olimpia alatt is tovább folyt az újságírók megverése, letartóztatása. Peking azt ígérte, több tüntetést is lehetővé tesz majd az olimpia alatt, de ilyesmire nem került sor, sőt, még a Tiananmen térre is csak engedéllyel lehet bejutni. Az olimpiára kiküldött állami vezetők azt hirdetik, hogy a sport nem politikai ügy, koncentráljunk a játékokra, ami persze megfelel a kínai kormány elvárásainak, de a sportszerűség követelményének talán már kevésbé.

A külföldi sportolók megpróbálták ugyan szolidaritásukat kifejezni, amikor az iTunes-ról letöltötték az albumot, de most már erre sincs lehetőségük. Kuss van, és annak is kell lennie, így lehet csak vezetni egy államot.

Az albumon egyébként olyan neves előadók szerepelnek, mint Alanis Morrisette és Dave Matthews, valamint a Dalai Láma is beszél rajta tizenöt percig. A kínai kormány szerint a beszéd nyilván terrorista uszítás, remélhetőleg emiatt rövidesen az újjászületést is betiltják. Azt egyébként tudjátok, hogy a reinkarnációt már ma is engedélyhez kötik?

Na, nem lennék meglepve, ha holnaptól az Appleblogot sem lehetne olvasni Kínából.



iPhone borítja Kelet-Európát

Na, megvolt a magyar launch is. Aki ott volt, tudja, hogy jól sikerül, a tonnányi celeb ellenére barátságos volt a hangulat, és persze egy rakás más dologgal el lehetett volna tölteni a csütörtök estét, de ez igaz minden szórakozóhelyen vagy étteremben eltöltött órára: főleg azt idegesíti a T-Mobile nyitóestje, aki ott sem volt, és görcsös sorban állásnak képzeli az eseményt.

Tovább olvasom


Nyüzsgés és visszaszámlálás

Na kérem, a helyszínen az idő kellemes, a hangulat fesztelen, átléptük a mínusz ötödik órát. Hoszteszlányok és biztonsági személyzet rohangál ide-oda, fotósok és sajtósok ülnek a virágágyások mellett, a laptopjukon pötyögnek.

Az autóból kiszállva vettem észre, hogy elfelejtettem elhozni a fényképezőgépemet. Megveregetem a vállamat. Kénytelen vagyok elkunyerálni mástól egy gépet, a kölcsönfotókat egy laptopon elküldöm magamnak, így ti is láthatjátok, mi folyik a helyszínen. Kongadobok várják a zenészeket, és összességében egy igényes kis showtime kezd kibontakozni, ezt el kell ismerni. Megkérdeztem a szervezőket, a telefonra várakozóknak merre van a sor vége, de a válasz bizonytalan. Rámutat egy laza szerkezetű és vegyes összetételű embertömörülésre. "Valahol ott tessék várni" - mondja. A hangszórókból a U2 csap a húrok közé.

Tovább olvasom


Még nincs sor az iPhone-ért, aki most érkezik, első lehet

Én viszont megvettem azt a sajtburgert a Mom parkban, hogy bebizonyítsam, igenis jelentős alakváltozáson megy át a gyorséttermi kaja nemhogy egy hét, hanem akár egy nap alatt is. Csak annyi a dolgunk, hogy ne a zsebünkbe, hanem a szánkba rakjuk.

Utána lesétáltam a földszintre, és megnéztem, hogy állnak a dolgok T-10 óra környékén. Jelentem: nyugi van az iPhone startjának epicentrumában. Sem a T-Mobile, sem az Apple-bolt előtt nincsenek sorok, csak néhány bámészkodó akad a környéken: sima vásárlók. Ezzel még nem kerülünk be a híradásokba.

Az viszont tisztán látszik, hogy a T komoly show-val készül, és nemcsak arra gondolok, hogy Till Attila lesz az esemény levezénylője, hanem hogy jelentős készülődés van a környéken.

A bolt mellett a Csörsz utcát például egy vastag kábelköteg vágja ketté, ami miatt szinte állóra kell lassulniuk az autóknak. A kábelek a Mom előtt felállított színpadig vezetnek, lesz magenta színű szőnyeg, logók, plakátok, ingyen rákos szendvicsek a celebeknek, minden.

Csak sor nincs még.



n, ne, one, hone, Phone...

Ha nem lenne borzasztóan közhelyes, úgy kezdeném a postot, hogy eljött a nagy nap, de persze nem is jött el, mert csak ma éjféltől, szóval holnaptól lehet megvenni az iPhone-t.

Addig is megpróbálom összeszedni, amit tudni lehet. Sokat segít ebben Kopasz Mercis nevű olvasóm, akinek a kommentjéből kiderül, hogy a vártnál is kevesebb iPhone érkezett az országba. Legalábbis az ügyfélszolgálatos azt mondta neki a telefon megrendelésekor, hogy csak 600 darabot kaptunk a korábban elterjedt hatezerrel szemben, mondjuk ennek némiképp ellentmond, hogy a T-Mobil sajtóosztálya szerint jelentős hiányokra nem kell számítani. Szóval most vagy alultervezték a keresletet, vagy alig hatszáz embernek kell a mobil, vagy rossz infót adott az ügyfélszolgálatos.

A beérkezett és online eladásra kínált mennyiség egyébként már el is fogyott, olyan sok volt az előrendelés, ennek megfelelően a következő időszakban egy vásárló háromhavonta csak egy iPhone-t vehet (ez mondjuk pont kettővel több, mint amennyi a többségnek kell).

Mindenesetre aki az elsők közt, sőt, az első hetekben akar hozzájutni az Apple mobiljához, az jó, ha nincs rajta semelyik szolgáltató feketelistáján, mert az csökkenti az esélyeket.

A megrendelt telefonokat a T még pénteken kiszállítja a bejelentett lakcímre (szóval ha valaki máshová várná, azt külön jelezze), de a jelentős számú megrendelés miatt csak a napot merik biztosra vállalni, az órát nem. Arról viszont továbbra sincs hír, hogy van-e mód az iPhone hivatalos függetlenítésére, és ha igen, az mennyibe kerül majd.

A keresletről mindenesetre sokat elárul a T-Mobile sajtóközleménye is, amiből kiderül, hogy már az első napon elfogytak az internetes értékesítésre szánt készletek, bár arról nem szólt a szolgáltató, hogy ez mennyi mobilt jelent – talán ezt takarja a 600-as készlet.

A visszaszámlálás mindenesetre elkezdődött, kevesebb mint fél nap múlva hivatalosan is megindul Magyarországon az iPhone forgalmazása. Párszor beugrom a Mom parkba, és jelentem, hogy mit látok ott, este meg élő közvetítés várható az eseményekről.



süti beállítások módosítása