almalé és kungfu Rólunk

Augusztus 20.

Bocs, ma nem lesz post, mert készül a pörkölt. Van benne jófajta marhahús, vörösbor, és Szőke András ötlete nyomán egy kis sör. Pálinkát nem találtunk.



Az Apple kivonta a forgalomból a Push Notificationt

Az iPhone 2.1 firmware legelső bétájától kezdve tartalmazza a Push Notification szolgáltatást, ami arra nyújt lehetőséget a külső fejlesztőknek, hogy az alkalmazást érintő változásokról értesítést küldhessenek a felhasználónak anélkül, hogy az alkalmazás futna a háttérben. Így volt ez a mostani, negyedik béta megjelenéséig.

"További fejlesztések" miatt ugyanis a szolgáltatást egyelőre kivonták a forgalomból, derült ki a nem túl bőbeszédű indoklásból, a magyarázat azonban nem tért ki arra, hogy mikorra várhatják a fejlesztők a visszaállítást. Talán majd a végleges 2.1-es firmware megjelenésekor, addig a szolgáltatást használó alkalmazásoknak jó éjszakát kíván az Apple. Tegyük hozzá, hogy a Push Notification eredetileg is csak szeptemberre lett beígérve.



Bréking: hivatalosak a magyar iPhone árai

Na, megtörtént a hivatalos bejelentés. Nem tudom, hogy Angelday tegnapi posztjának van-e köze hozzá, hogy a T-Mobile végül mégis a 22-i premier előtt leközölte az árakat (A T sajtóosztálya szerint nincs), mert ugye eredetileg úgy tudtuk, csak csütörtökön derül ki, hogy mi a helyzet, ehhez képest pár perce, hétfőn délelőtt 11-kor megjött a bejelentés az iPhone-tarifacsomagokról.

A Plastik lényegében pontosan eltalálta az árakat, annyi kiegészítéssel, hogy egy év hűségnyilatkozattal is megvásárolható lesz a mobil. Így alakulnak az árak:

T-Mobile ikon 400, egy év hűséggel
Készülékdíj (8/16 gigabájtos iPhone): 69990 /89970 forint
Havidíj: 10 ezer forint
Lebeszélhető: 400 perc
Sms: 200 db
Adatforgalom: 2 gigabájt

T-Mobile ikon 400, két év hűséggel
Készülékdíj (8/16 gigabájtos iPhone): 28 ezer/48 ezer forint
Havidíj: 10 ezer forint
Lebeszélhető: 400 perc
Sms: 200 db
Adatforgalom: 2 gigabájt

T-Mobile ikon 600, egy év hűséggel
Készülékdíj (8/16 gigabájtos iPhone): 49980/69980 forint
Havidíj: 17 ezer forint
Lebeszélhető: 600 perc
Sms: 400 db
Adatforgalom: 4 gigabájt

T-Mobile ikon 600, két év hűséggel
Készülékdíj (8/16 gigabájtos iPhone): 990/4890 forint
Havidíj: 17 ezer forint
Lebeszélhető: 600 perc
Sms: 400 db
Adatforgalom: 4 gigabájt

Az sms-ek sajnos csak hálózaton belül értendők, egyéb hálózatba 30 forint a díjuk, a lebeszélhető percek azonban bármely belföldi hívásra érvényesek. Aki meg azt szeretné megtudni, hogy 2 gigabájt adatforgalom mire elég, az olvassa el a reggeli postomat.

A korábbi híresztelésekkel ellentétben nemcsak új előfizetések mellé adják a telefont, a hivatalos oldal szerint a meglévő előfizetők is átigazolhatnak iPhone-csomagra.

A hivatalos oldal itt elérhető, ahonnan mindenki megtudhatja a részleteket. Innen kiderül, hogy az előfizetés mellé adott perceket hálózaton kívül is lebeszélhetjük, arról viszont nem tudunk meg semmit, hogy lesz-e, és ha igen, mennyibe kerül majd a kártyafüggetlen modell.

Viszont úgy látszik, a T mégiscsak jól lovagolja meg a hype-ot: csak egy helyen indul meg a forgalmazás, hogy legyen sor, méghozzá péntek 0 órától a Mom Parkban. Buli is lesz.

Na, valami ilyesmit hiányoltam.

Ez a bevezetés, ezekkel az árakkal így ötösnek indul.



Mire elég a magyar iPhone-előfizetés?

Érdekes számolgatásba fogott winterspan, az Appleinsider egyik kommentelője, megnézte a kedvenc híroldalainak subpage-eit, kizárva a hosszú, flashekkel és grafikai elemekkel tarkított nyitóoldalt. Leellenőrizve az oldalak méretét, az alábbi számokhoz jutott:

engadget.com (blog post subpage) 420KB
yahoo.com (news article subpage) 585KB
nytimes.com (news article subpage) 345KB
seedmagazine.com (article subpage) 223KB
discovermagazine.com (article subpage) 731KB
livescience.com (article subpage) 438KB
tgdaily.com (article subpage) 253KB
technologyreview.com (article subpage) 247KB
macrumors.com (forum page) 217KB
tmz.com (blog post subpage) 433KB

Ha okosan és takarékosan böngészünk, akkor átlagosan 389KB/oldal méretet kellett tehát kezelnie at iPhone böngészőjének, ami tekintve az új telefonhoz kínált adatforgalmi korlátokat, eléggé soknak tűnik. Mire elég a 100 megabájtos, vagy az öt gigabájtos korlát? Mire elég az itthoni, 2 gigabájtos plafon? Csak az amerikai oldalakat tekintve a következő eredményt kapjuk:

100MB /30 = 3.3 MB naponta = 8 weboldal megtekintése naponta
250MB /30 = 8.3 MB naponta = 21 weboldal megtekintése naponta
300MB /30 = 10 MB naponta = 25 weboldal megtekintése naponta
600MB /30 = 20 MB naponta = 51 weboldal megtekintése naponta
2.0 GB /30 = 66.6 MB naponta = 170 weboldal megtekintése naponta
5.0 GB /30 = 166.7 MB naponta = 428 weboldal megtekintése naponta

Ez az eredmény azonban kicsit sánta, mert szerintem az emberek többsége a nyitólapon kezdi a böngészést. Fogtam ezért hét magyar oldalt (Appleblog, Plastik, Handrás, Index, Origo, Beszeljukmac, Iwiw), kikapcsoltam a flasht és megnéztem, hogy mekkora forgalmat jelent a nyitólap és négy subpage átlaga. A teszt eredménye 608 kilobájt lett, ami a hazai csomagokat figyelembe véve a következő lehetőségeket nyújtja:

2.0 GB /30 = 66.6 MB naponta = 110 weboldal megtekintése naponta
4.0 GB /30 = 133.2 MB naponta = 220 weboldal megtekintése naponta

Igaz, ezekkel az értékekkel azt feltételezzük, hogy a cache-ben semmilyen hasznos információ nem marad, ami persze messze nem igaz. Viszont vannak sokkal inkább adatzabáló alkalmazások, úgymint a Google maps GPS-szel, képfeltöltések, Skype, online játékok, és így tovább, szóval átlagban kábé jó a közelítés.

Ezek alapján a többség netezési szokásait kielégíti a két hazai csomag, feltéve, hogy nem szokunk rá a Youtube-ra, ahol egy perc kábé két megabájt adatforgalmat generál. Szóval viszonylag nagy szabadságot élvezünk, de nem árt néha odafigyelni, milyen weboldalra (sőt, webkikötőre! (sőt, ottlapra!!)) tévedünk.




süti beállítások módosítása