Január végi az első bejegyzés az Appleblogon, február tizedike óta olvashatjátok a postokat, szóval valamivel több, mint egy hónapja, itt volt hát az ideje egy kis számvetésnek. Hogy mire jutottunk együtt.

Szóval, a start óta megjelent 142 írás, az átlag tehát valamivel több, mint három bejegyzés naponta. A legolvasottabb postban azt próbáltam fejtegetni, hogy nekem miért jobb a Mac, mint a pc, a legsikeresebb napon meg beszámoltam arról, hogy a Mac-júzerek arrogánsabban, majd megkértelek titeket, hogy valljatok: melyikőtök a sznobkirály.

Ezekre a postokra átlagosan 250 komment érkezett, de amúgy is jellemző, hogy a pc vs. mac-szerű bejegyzésekre jön a legtöbb kattintás, négy-ötezren is akár.

Ha a böngészőket nézem, kiderül, hogy minden második látogató Firefoxot használ, Explorerhez negyedetek nyúlt, Safarihoz 14 százalékotok, Operához minden huszonötödik olvasó.

Az operációs rendszerek párharcát persze az Appleblogon is a Windows nyeri 74 százalékkal, de kiemelkedően nagy a Mac OS X szelete a tortából: 20 százalék, ami 33-szorosa az átlagos hazai piaci részesedésnek, és közel tízszerese a nem Apple-related techblogokénak.

A bloghu rendszere szerencsére azt is elárulja, hogy milyen keresőkifejezések alapján találtatok az oldalamra, a legelsők közt az "appleblog" az "apple blog", a "lenovo x300" és az "iPod Touch 1.1.3 feltörése" szerepel. Nincs az elsők közt, de érdekes színfolt, hogy ketten ezt írták a keresőbe: "szeretnék szopni". Nekik valószínűleg csalódniuk kellett, mert a Google a "Miért jobb a Mac mint a pc"-című postra viszi őket, azon belül is Nucc kommentjére: "A mac tenyleg jobb mint a pc, persze azoknak, akik nem szeretnek szopni."

Ha nem felejtem el, rendszertelen időközönként közlök majd statisztikákat, aztán együtt örülünk a változásnak, ha.