Nemrég írtunk róla, hogy a Greenpeace nekiment az Apple-nek, leginkább az észak-karolinai adatközpontja miatt adott alacsony pontszámot a környezettudatosságra egyébként maximálisan figyelmet fordító vállalatra. Az Apple azonnal reagált, és elmondta, hogy a Greenpeace számításai helytelenek.
A szakértők is nekimentek a zöld szervezet módszerének, és kiderült: a számok helytelenségének belátásához nem kell különösebben érteni az energiagazdálkodáshoz. Csak egy kis józan ész és minimális utánajárás szükséges hozzá.
Kezdjük ott, hogy a Greenpeace szerint az új adatközpont 100 megawattos fogyasztással bír. Az Apple 20-ról tud. Hatalmas különbség, és egészen más számokat eredményez ez a Greenpeace táblázatában, lássuk miből adódik. A zöld szervezet bevallottan az adatközpont alapterületéből és a bekerülési költségből vezette le a fogyasztást. Ez dupla hiba, hiszen az adatközpont 46 ezer négyzetmétere a feltevések szerint nagyrészt üres, az Apple-nek ez a méret a későbbi bővítésekre épült, hosszú távon terveznek vele. Szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy elrettentés miatt építettek csak ekkorát, de ez már csak találgatás. A másik hiba az, hogy az egymilliárd dolláros beruházási értékkel számoltak, noha egyértelmű volt mindenkinek, aki annak idején olvasta a híradásokat, hogy a cupertinói cég 10 év alatt költi el ezt az összeget, még közel ennyit sem nyomott bele az észak-karolinai épületbe. Ráadásul ebben az összegben benne van egy igen költséges, 20 megawattos naperőmű és biogázzal üzemelő mini hőerőmű felépítése is, vagyis a Greenpeace pont a megújuló energia felhasználásába tolt dollármilliókat rója fel az Apple-nek.
Kicsit olyan ez, mintha a Greenpeace kutatásának forrásai korabeli cikkek címeire hagyatkozna ("Hatalmas az Apple adatközpontja", "Egymilliárdot költ el az Apple Észak-Karolinában"), és nem venné figyelembe a mindenki által ismert információkat sem.
Ha vaktölténnyel lövöldöznek, ki veszi őket később komolyan, ha igazi problémára kellene felhívni a figyelmet?
szucsadam
2012.01.16. 09:05
Címkék: zöld
Rég tettünk említést az Apple környezetvédelmi erőfeszítéseiről. Pont egy éve, a CES-en hallhattunk arról, hogy a Greenpeace szerint az az Apple a legzöldebb gyártó, ők használják fel a legkevesebb káros anyagot a termékek gyártása során. Három év alatt tornászták fel magukat oda, korábban még nem volt túl erősek a cupertinóiak környezettudatosság terén. Aztán bekeményítettek.
És azóta sem állnak, meg, most például a Volex kábelgyártót vették rá, hogy váltsanak halogénmentes tápkábelekre. Megengedhették maguknak, hiszen ők a gyártó legnagyobb ügyfelei, ezzel a lépéssel pedig a "még zöldebb és biztonságosabb tápkábelek" szlogen is felkerülhet a zászlóra.
Mondhatjuk, hogy kit érdekel, ez csak egy kábel, de vegyük észre, hogy ezzel nemcsak a saját kábeleiket zöldítik. A Volex 6 millió dollárt költ az átállásra csak ebben az évben, és az így előkészített technológiát nyilván nem csak az Apple-nek szállítja majd, egy idő után más ügyfelek is ezt választják az étlapról.
Akit bővebben érdekelnek az Apple eddigi eredményei ezen a téren, itt olvashatja a teljes Greener Apple-nyilatkozatot.