A sötétség elnyelte a Tökit. Feketébb volt, mint egy fekete szarvas fara egy sötét pusztai éjszakán.
Ez az idézet volt az első, ami eszembe jutott. Aztán az, hogy az új Mac Pró nagyon-nagyon-nagyon komolyan néz ki. Amikor Darth Vader 1983-ban levette a maszkját, mindenki valami ilyesmire számított, egy Mac Próra:
Viszonylag durva volt emiatt ezt látni:
Na de térjünk vissza a cilinder alakú valamihez, amit a reptéri biztonsági szolgálat is csak tűzszerészekkel mer kinyitni. Egyrészt ez egy Mac Pro. Amit már egy ideje itthon nem is kapni, de ha lehetne is, minek. Értelmes frissítést legutóbb pont három éve kapott, így a benne lévő hardverek eléggé elavultak. Idén azonban érkezik ő:
Az új gép hardverelemeit végignyomogathatjátok az Apple oldalán is, megéri az élményt, egyúttal látjátok, mi hol van. Ajánlott a Safari, Firefox döcög vele, néha fagy.
Processzor: Xeon E5 chipset, lebegőpontos számításban kétszerese az előző generációnak. 12 magig lehet beletolni, 40GB/s PCIE mellett.
Memória (fenti képen kétoldalt négy foglalattal): 60GB/s, ez szintén a kétszerese az előző generációnak. 1866MHz-es DDR3-as ECC-k, vagyis Error-correcting code memóriák.
GPU: AMD FirePro workstation GPU 6 gigabájt dedikált memóriával. Sőt, ebből mindjárt kettő. 7 teraflops számítási teljesítmény, szemben az előző generáció 2,7-ével.
Háttértár: PCI Express flash tároló. A SATA-s SSD-hez képest 2,5-szer gyorsabb az Apple szerint, 1250MB/s-on pörög.
Hűtés: elég ránézni felülről, egyetlen felületen adják le a hőt, amit felülről egy ventilátor támogat meg, alulról szívva be a levegőt.
Csatlakozók: Thunderbolt 2 (20Gb/s), USB 3, Gigabit Ethernet, HDMI 1.4 port.
Durva egy állat lesz ez. Kíváncsi vagyok, hogy ez az új forma hogy jelenik majd meg a következő generációs Mac mininél. Mert úgy tűnik, a kocka el van vetve, hahaha.
Egy idézet Phil Schillertől a végére, ami a keynote-on hangzott el, és szerintem tök jó irány lenne az Apple hivatalos kommunikációjának:
Can't innovate any more, my ass. (kábé: Nincs több innováció? Hát egy szart!)
szucsadam
2013.06.11. 10:13
Címkék: os x mavericks wwdc2013
Az iOS 7-tel a dizájn került előtérbe, ez azonban az új, 10.9-es OS X-nél másodlagos szempont lett. Annyira, hogy a rendszer méltatását a legvégén kezdem, ott, ahol a többi lapnál a futottak még kategória kezdődik. Mert szerintem ez a legizgalmasabb része az új rendszernek: a teljesítményt és az akkuidőt növelő megoldások.
Egy dolog ugyanis felhasználni a processzorgyártók által szállított technológiákat. Itt van az új MacBook Air Haswell CPU-val, ami önmagában tartalmaz egy rakás olyan megoldást, amivel a teljesítmény növelése mellett az akksit is kíméljük. Ha azonban az operációs rendszer ezt megtámogatja, sőt rásegít, akkor érezhetjük egy Mac igazi értékét, a szoftver és a hardver együttes fejlődését.
Advanced Technologies
Itt van mindjárt a Timer Coalescing funkció. Az operáció rendszer az alacsony számítási igényű műveleteket összevonja, és egyszerre küldi rá a processzorra. Így létrejöhetnek olyan hosszabb időegységek, amikor a CPU pihen: kevesebbet fogyaszt, miközben ugyanannyi feladatot végez el. Akár 72 százalékosra csökkenést lehet elérni a CPU aktivitásban, nyilván akkor, ha sok ki bizbaszt futtatunk (mint a legtöbben).
Tovább olvasom
szucsadam
2013.06.11. 08:42
Címkék: ios 7 wwdc2013
Az Apple tegnap bemutatta, milyen lesz az ősszel érkező iOS 7. Valószínűleg mindenki a "burkolattal", a fontokkal vagy a színekkel van elfoglalva, pedig Jony Ive ismét rávilágított, hogy a dizájn több, mint a csomagolás. Ahogy az egész rendszer működik, ahogy a funkciókat használod, ahogy az appok között választasz, azt egy a korábbiaknál nem érezhető egységbe gyúrták. Egy olyan egységbe, ami az OS X óta az asztali operációs rendszer sajátja, de az iOS esetében a sok hozzáforrasztás, hozzágondolás miatt nem valósult meg. Eddig.
Persze a kinézetben látható változás sem elhanyagolható. Az egész rendszer láthatóan színesebb, vibrálóbb, persze ehhez az Apple a bemutatón és a weboldalon egy olyan háttérképet választott, ami kiemeli ezt a változást. Hasonlót, mint ami az Appleblog fejlécében van már több mint egy éve, ismét bebizonyosodott, hogy mi vagyunk az első számú ötletforrás Cupertinóban, és persze hogy megelőzzük a trendeket.
Az iOS Dock változásán tetten érhető a divatvilág működése is. Ahogy eltűnt a térbeli kiemelés és a tükröződés, visszatértünk az eredeti iOS két dimenziós formavilágához (érdekes, hogy az OS X Mavericks például nem mert visszaszaladni az OS X Tigerig ugyanezért, ott maradt a csillogó térbeli Dock). Egy kicsit persze másként, hiszen a Dock mögött már nem egy statikus textúra, hanem a háttérkép elmosott, színfoltos, tejüvegen keresztül nézett másolata látszik. A színek egyébként változnak az általunk kiválasztott háttérrel, a parallax dizájnelemnek hála pedig a készülék mozgatásával benézhetünk az ikonok mögé, tehát a térbeliség egészen más felfogásban tért vissza.
Hopp egy videó:
Tovább olvasom