Tegnap jött meg a frissítés, ami egy rakás hibát javított, azóta elvileg gyorsabbak, stabilabbak a Macek, különös tekintettel azokra a MacBook Prókra, amiket idén mutattak be: jellemző, hogy az új gépek nem illeszkednek tökéletesen a szoftverkörnyezetbe, főleg, ha ennyi, korábban még nem ismert alkatrész kerül a házba, és ilyenkor valamelyik nagyobb szoftver update teszi rendbe a dolgokat.
De olyanról is hallottunk már, hogy a frissítés a sok jóság mellett el is szúrt valamit, és a jelek szerint most is ez a helyzet: számos MacBook Air-tulajdonos jelentette, hogy az iTunes 10.2.1-es verziója rendre összeomlik, mióta a gépen van a 10.6.7-es Mac OS X. Ennek a három dolognak mind jelen kell lennie a problémához, tehát ha más géped van, más iTunes-od, vagy más OS X-ed, akkor nem jelentkezik a hiba.
![](http://appleblog.blog.hu/media/image/!!201103/iTunes-10-icon.jpg)
A probléma azért súlyos, mert az iTunes magával rántja az egész operációs rendszert is: innen már nincs más kiút, mint a tökös shutdown, azaz nyomva kell tartani a power gombot, és kikapcsolni a gépet.
Az Apple még nem reagált a problémára, és amíg nem érkezik valami javítás, azt javasoljuk az Air-tulajdonosoknak, hogy hagyják ki ezt az update-et.
Magyarósi Csaba
2011.03.22. 07:39
Címkék: update mac os x
A Lionhoz a Snow Leopard update-jein át vezet az út, most éppen a hetedik verziója jelent meg hatos Mac OS 10-nek. Szóval a 10.6.7.
A frissítés egy rendesen karbantartott új gépen 389,3 megabájt és azt leginkább a 2011-es MacBook Prókhoz ajánlják. Aki frissíti, annak stabilabb, kompatibilisebb, biztonságosabb és gyorsabb lesz az Apple laptopja, kellemes szavak ezek, nem is látnék okot az update kihagyására, csak ugye ott vanaz iOS 4.3, ami múlt héten vágta haza számos iPhone és iPad akkukapacitását. Szóval csak ésszel.
![](http://d2omthbq56rzfx.cloudfront.net/wp-content/uploads/2011/03/Screen-shot-2011-03-21-at-1.17.08-PM.png)
Aki nem új MacBook Prót használ, annak is érdemes felraknia az update-et, bár a grafikus teljesítményt és stabilitást érintő változások rájuk nem vonatkoznak, de a többi gép is stabilabb lesz a 10.6.7-estől.
Hajrá!
szucsadam
2011.01.28. 10:02
Címkék: update
Stabilitási és teljesítménybeli növekedés, és persze a legfontosabb: a CDMA-s iPhone-ok felismerése. Ezt tudja az új update, szóval nem egy túl izgalmas frissítés, akinek CDMA-s iPhone-ja van Magyarországon, az ugyan telefonálni még nem, szinkronizálni már pöpecül tud majd.
Lehet töltögetni. Vagy nem. Rajtatok múlik.
szucsadam
2011.01.05. 08:54
Címkék: update
Az Apple tegnap befrissített két programot az iLife csomagon belül, az update-ek megszüntetnek néhány hibát, egetrengető változásokra tehát nem kell számítani.
A GarageBand esetében ezek a változások:
- Fixes an issue related to undoing Flex Time edits
- Removes occasional latency that can occur on guitar tracks
- Restores ability to use the Quantize Note Timing menu for tracks with Groove Matching
Az iMovie 9.0.1 ezt tudja:
- Fixes an issue where stabilization would not be applied correctly to some video clips from iPhone and iPod touch
- Fixes an issue that prevented use of some valid Facebook passwords that contained non-alphanumeric characters.
- Improves compatibility with some cameras that create content in multiple formats, and
- Improves performance when scrolling the Project Library.
Egyébként az iLife csomag egyes alkalmazásait holnaptól külön-külön is meg lehet vásárolni a Mac App Store-ban, 15 dollárért darabját.
Magyarósi Csaba
2010.12.16. 07:25
Címkék: itunes update
Szerintetek fér még néhány egyes ebbe a számsorba?
A frissítésbe egyébként egy rakás fontos hibajavítás került. Például korábban sokszor problémás volt bizonyos zenei videók lejátszása, ha a gépben GeForce 9400 vagy 9600 dolgozott (az enyémben pont ilyen van), hát ennek VÉGE.
Nem lép ki váratlanul a program, ha az iPodot olyan Machez csatlakoztatom, amiben PowerPC processzor dolgozik.
Megoldja azt a hibát, ami miatt bizonyos zenei videókat nem lehetett iPoddal, iPhone-nal vagy iPaddel szinkronizálni.
És így tovább.
![](http://www.9to5mac.com/wp-content/uploads/2010/12/Picture-2.png)