Tegnap jött meg a frissítés, ami egy rakás hibát javított, azóta elvileg gyorsabbak, stabilabbak a Macek, különös tekintettel azokra a MacBook Prókra, amiket idén mutattak be: jellemző, hogy az új gépek nem illeszkednek tökéletesen a szoftverkörnyezetbe, főleg, ha ennyi, korábban még nem ismert alkatrész kerül a házba, és ilyenkor valamelyik nagyobb szoftver update teszi rendbe a dolgokat.

De olyanról is hallottunk már, hogy a frissítés a sok jóság mellett el is szúrt valamit, és a jelek szerint most is ez a helyzet: számos MacBook Air-tulajdonos jelentette, hogy az iTunes 10.2.1-es verziója rendre összeomlik, mióta a gépen van a 10.6.7-es Mac OS X. Ennek a három dolognak mind jelen kell lennie a problémához, tehát ha más géped van, más iTunes-od, vagy más OS X-ed, akkor nem jelentkezik a hiba.

A probléma azért súlyos, mert az iTunes magával rántja az egész operációs rendszert is: innen már nincs más kiút, mint a tökös shutdown, azaz nyomva kell tartani a power gombot, és kikapcsolni a gépet.

Az Apple még nem reagált a problémára, és amíg nem érkezik valami javítás, azt javasoljuk az Air-tulajdonosoknak, hogy hagyják ki ezt az update-et.