A Spigen tokok nem kifejezetten olcsóak. Éppen ezért biztosak lehetünk benne, hogy ha mélyen ár alatt találkozunk velük valahol, akkor ott valami csalafintaság van. Hallottunk már a kínai gyártósorok híres másolási szokásairól, sokan szenvednek a hatásuk miatt, és a Spigen sincs ezzel másként.
Mi ezért beszereztünk egy hamis Spigen Neo Hybrid iPhone 5c tokot, és levettünk egy valódit a polcról a Speedshopnál is. Most pedig fotókon mutatjuk be a különbséget, hogy ti is kiszúrhassátok, ha hamisítvánnyal találkoztok.
A legdurvább különbség a szín: reventon yellow színű elvileg mindkét tok, a hamisítvány dobozában mégis szürke keretet láthatunk. Ez nyilván nem minden esetben fordul elő, de azért a csomagolás során komoly igénytelenséget mutat.
A Gumdrop már legyártotta, 60 dollárért eladásra kínálja, és leszállítja a tokokat azoknak, akik kérik. Akiket képes meggyőzni Tim Hickman, a Gumdrop Cases vezetőjének állítása: "eléggé biztosak" abban, hogy passzolni fog a tok az új iPadre.
Nekem már csak három kérdésem volna:
1. Ki vesz tokot egy olyan termékhez, amit nem is látott, aminek a létezéséről sem tud? Egyáltalán, ki vesz tokot, mielőtt a belevaló készüléket megvenné?
2. Tegyük fel, hogy mondjuk szeptemberben megveszed az akkor polcokra kerülő iPadet, és addig kibírtad, hogy ne vegyél tokot. Te melyik cégtől rendelnéd szívesebben, attól, aki már júniusban is árult hozzá cuccot, vagy aki csak akkor dobta piacra a tokját, amikor a méretek már publikusak voltak? Kiben bíznál jobban?
3. Vajon Hickman olvasta-e már a legújabb pletykát, ami az előzőtől jócskán eltérő vastagságot jósol a következő iPadnek? Vagy ő már hónapokkal ezelőtt tudta ezt az információt?
Körülnéztünk újra az Appleblogshopban, megnéztük az új és régi iPad és iPad mini tokokat, és kiválogattuk a nekünk leginkább tetszőeket. Mivel kíváncsiak vagyunk, nektek melyik tok jön be leginkább, a poszt végén felteszünk erre vonatkozóan egy kérdést. Hogy tudjuk, merre kormányozzuk a hajót.
O!Coat Wisdom
Gondolom ez ízlés kérdése, de nekem nagyon tetszenek a könyv formájú borítók. A MacBook Airre jött még ki régebben egy ilyen, és akkor nagy szenzációnak számított. Biztos ezért tetszik a Wisdom sorozat. Különösen ez, az űrhajós:
Tapintásra teljesen olyan, mint egy kemény borítású könyv, gravírozott aranybetűkkel, és az iPad mini méreteinek köszönhetően nem is nagyobb egy közepes könyvnél. Természetesen mágnesfedlapos, ami a SmartCoverhez hasonlóan készenléti állapotba helyezi vagy feléleszti az iPadet.
Belül egy vékony, elegáns műbőr keretre cuppan rá az iPad a sarkokban elhelyezett gumik segítségével. Nem lihegték túl, a készülék minden oldalon kilátszik, hozzáférhető, és nem kell igazgatni, hogy pontosan a helyére illeszkedjenek a csatlakozók.
A hátlapja egy ponton hajlik, és jár hozzá egy érintőceruza is.
Ajánlott autó (az anyósülésre dobva ebben a legideálisabb):
Itt van a síszezon, éles sziklák, száguldás, ilyenkor az ember megpróbál fokozottam vigyázni az iPadjére. Mondhatnátok, hogy akkor hagyja a hüttében, én meg erre azt mondom, hogy akkor hol fényképezne szegény tablettel? Emberek között már-már illetlenség iPadet fotózásra használni, de a hegyek között a kutyát sem érdekli, hogy mit csinálunk.
Persze vannak egyéb esetek is, amikor egy iPad eltörhet. Sokan kifejezetten gyakran ejtik ki a kezükből, akár napjában többször is, na nekik való a Drop Tech cucc.
Áll egyszer egy vastag, kábé fél centis gumiból, ami körbeöleli a tabletet, a sarkoknál különösen megvastagítva. Ez már önmagában sem egy királykisasszony, a gumi nehéz, nagy dög. Kábé annyit nyom, mint egy iPad mini. Ez egy műanyag keretre cuppan rá körbe, egy rakás ponton illeszkedve. Szóval ez nem az a lekapom-visszarakom tok, eltart egy ideig a művelet.
A keret egyrészt stabilan formán tartja a gumit, másrészt a sarkoknál és egyéb stratégiai helyeken további védelmet nyújt az iPadnek. És persze erre van ráapplikálva a kijelzővédő fólia. A Drop Tech tok tehát többszörösen körbeöleli a készüléket. Ha van olyan példány, amiben nem félteném a tabletemet, hát ez az.
Ez a hagyományosabb kialakítású, Y formára hajtogatható mágneses tok, ami már iPad minihez is kapható.
Ébreszt-altat, smart coveresen kihajtható, de egy szilárd hátlappal egészíti ki az előlapi borítást. Direkt egy csajos színt választottam, hogy a női olvasóknak is kedvezzek, de alapvetően igaz, hogy a Slim-Y tokok színvilágát ezek ihlették:
Farmer hatású műanyag borítás, oldalra csíptethető stylus, vállra akasztható kivitel. Ha nem tetszene annyira, azt mondanám, hogy tipikus hipszter cucc. Bár igaz, a hipszterek nem iPaddel járnak, hanem írógéppel. Mindig elfelejtem.
A tok anyaga rugalmas, de csak annyira, hogy a kellő védelmet adja az iPadnek. Mármint az iPad 2/3/4-nek, ez az egyetlen, ami nem iPad mini tok a most bemutatottak között. Jár hozzá a vállszíjon kívül mér csuklószíj, meg a kettő közötti hosszúságban még egy, nem is tudom, talán derékszíj.
Több állásban rögzíthető az iPad a kijelzőt védő felület belső oldalának kialakítása miatt, de ezer szónál is többet mond egy videó, akit érdekel, nézze meg:
Nem tudom, benéztetek-e az elmúlt napokban-hetekben, de egy rakás új termék jelent meg az Appleblogshopban. Elhoztam egy zacskónyit ezek közül, egyrészt hogy megismerkedjek velük, másrészt hogy bemutassam nektek azokat, amik tetszenek.
Mint már bizonyára tudjátok, az Appleblogshopban nem az olcsó, fröccsöntött szutykot lehet kapni, mi az eleje óta a jó minőséget toljuk. Ez persze az árakon is meglátszik, amennyiben a gagyi, dizájnert nem látott megoldásokhoz hasonlítunk, de szerintünk aki igényes szemmel választja ki a számítógépét, telefonját, hasonló igénnyel kell nekiállni a kiegészítők vásárlásának is. Aki ugyanígy gondolja, és a karácsony előtti utolsó hétre tartogatta az ajándékvásárlást, annak itt egy összeállítás.
O!Coat FaaGaa
A cég egy jópofa kollekciót dobott piacra, egy masszív, ellenálló műanyag tokot, állatfejekre emlékeztető hátlapokkal. Vannak itt mérges madarak (Angry Birds-rajongóknak):
Vagy vidám malacok (a sertésekhez húzó Angry Birds-rajongóknak):
Mint látjátok, a tok kétállású, középen megnyomva kipattan az állatok nyelve, ekkor felbukkan a tokhoz adott hátlapfólia az iPhone 5-ösön. Ezen láthatjuk a kis jószágok gigáját is. Maga a nyelv olyan elven működik, mint annak idején a csuklóra rátekeredő karperec (ha emlékeztek), de egy masszív, erős gumit képzeljetek el, ami aztán kitámasztóként funkciónál. Megmutatom a hozzám eljutott krokodilon:
Na ez pont egy olyan eszköz, amilyen Jony Ive is tervezne, ha ráérne laptopállványokkal foglalkozni. Mert ez pontosan ezt tudja, nem többet: beleállíthatod a laptopod, ami akár helytakarékos tárolásnál, akár külső monitorra kapcsolás esetén jól jöhet.
Maga az eszköz tehát egyetlen nagy, és nehéz alumíniumdarab, aminek a tapintása megegyezik a MacBookok fogásával. A belső oldalán egy kellemes tapintású, puha műanyag belső felület található, ami cserélhető attól függően, hogy MacBook Prót vagy MacBook Airt (esetleg Retina MacBook Prót) állítanánk bele - a szűk és a tág tartó szintén tartozék.
A legérdekesebb, ahogy leteszed az asztalra. Először csúszik egy kicsit, hogy a helyére kerüljön, egyszercsak letapad, és nem mozdul. Erre mondja az Apple, hogy a dizájn túlmutat a borításon.
Szóval szép, masszív darab, még a tervező, Jakob Wagner is szerepel a csomagoláson. Azoknak ajánljuk, akik kompromisszumok nélkül szeretnék igényes cuccokkal körbevenni magukat az íróasztalukon, és ezért hajlandóak belenyúlni a pénztárcába.
Hasonlóan masszív cucc, ezúttal egyszerűen csak egy 30 pines adatkábel az iOS-eszközökhöz. Azoknak, akiknek az Apple kábelei gyorsan megadják magukat, ajánlott stabilabb megoldásban gondolkozni: ez egy alumíniumfejes, tartós spirálkábel. Ebben is van bőven anyag, nem egy pehelykönnyű darab, nem is akar az lenni.
Ennél romantikusabb iPhone-tokot elképzelni sem lehet. A Lover egyszerre két iPhone 5-tok, amik, mint látjátok, csőrözésre passzolnak. Mondanám, hogy Valentin-napra, de most karácsony jön, a szeretet ünnepe meg minden, szóval nincs ez sem rosszul pozicionálva.
Külön-külön egyébként a két tok nem sejteti, hogy milyen vad orgia készül hamarosan:
Hanem amikor senki sincs ott, mehet a nyalakodás. A következő Utazó iPhone-képet már ebben a ruhában lövöm majd valahol.
Az új iPad mini tokok közül nekem az O!Coat Code tűnik a legeltaláltabbnak. Kockás, izé, négyzetrácsos, iskolapadban nagyon menő lehet a füzetek között. Rajta egy szám, meg friss színek, a külseje olyan tapintású, mint a keménytáblás füzetek, a belseje meg csúszásmentes gumi. A hajtásnál textilhatású műanyaggal vonták be, nekem bejön. Ha újra suliba járnék, tuti ezzel menőznék (vennék egy hatost meg egy kilencest, hahaha).
Figyelem, nagyon fontos. Ha karácsonyra szeretnétek tőlünk terméket venni, és postán akarjátok megkapni (különösen érvényes ez a nem-budapesti megrendelésekre), akkor holnap, azaz 2012.12.18 délután 16 óráig adjátok le a rendelést. Személyes átvételre természetesen továbbra is van lehetőség, egészen péntekig, ingyenesen. Aki tutira akar menni, ezt javasoljuk.
Az Ozaki tokjai egyre jobban meglepnek. Azt a minőséget hozzák, amivel egy iPhone-t mindenképp érdemes beborítani, ha már eltakarjuk az Apple aprólékosan kidolgozott dizájnját a törések, karcok és hasonló balesetek elkerülése érdekében. Ezek a tokok pedig elérhető áron hozzák ezt a jó minőséget, finom tapintást, tizedmilliméter pontos kialakítást.
Lássunk néhányat az Appleblogshop nemrég érkezett kínálatából.
Ez jelenti a legbiztosabb védelmet. Egy erős műbőrtok, ami cuppanósan passzol az iPhone 5-höz minden oldalról, szóval hacsak nem a második emeletről ejtjük le, az esetek 99 százalékában ép telefonnal ússzuk meg a földdel való ismerkedést.
A tok belsejét finom anyaggal vonták be, hogy egyúttal az elő- és a hátlapot is tisztítsa. Bankkártyát is becsúsztathatunk az erre kialakított erszénybe, ez a merev test pedig nyilván tovább növeli a túlélési esélyeket. A telefon kivétele a tokból: egy rugalmas kialakítású húzókával vagy mivel emelhetjük ki az iPhone 5 felső részét, a többit oldjuk meg hüvelyk- és mutatóujjal.
Elegáns, és ez adja a legnagyobb biztonságot. A fenti képek a VolcanoRock tokról készültek, itt meg egy közeli kép a Snowflake-ről.
És a karcmentesnek ígért felületet komolyan lehet venni: félve vettem elő egy Rotringot, aminek a hegyével erősen rányomva sem tudtam látható kárt okozni a tok felületében.
Ez a tok olyan könnyű, hogy még a szobanövény levele is megtartja:
Tényleg, nem is érezni a súlyát. Kemény tok, a hátlap csúszásmentes réteggel bevont, kicsit rámentek az iPhone 5 hátoldalának érzetére, csak műanyagban persze. Több színben is elérhető.
Ez a tok egy féloldalra, könyvszerűen kihajtható előlapból és egy csúsztatós belső tokból áll.
Hozzánk a bőr színére leginkább hajazó Stability tok jutott el, ami egyéb tulajdonságokat is felvonultat az elegancia felé vezető úton, például a finom mágneses csukódást: épp csak annyira tartja a helyén az előlapot, hogy egy ráutaló mozdulatra már nyíljon is ki.
A hátlapon bankkártyatartó, amiből szinte lehetetlen kihúzni a kártyákat (főleg ha többet is rakunk bele), viszont ha alul és felül megnyomjuk a tokot, könnyen elengedi a foglyait az Aim:
Itt is él a karcmentes felület, amin nem tudtam látható sérülést okozni hegyes eszközökkel.
Azt hiszem, egy bugyizöld verzióhoz jutottam ebből a tokból, egy másik árnyalatot biztosan közelebb éreztem volna magamhoz, de sebaj.
Ez egy flexibilis tok, puha tapintású, azoknak, akik ezt szeretik.
Csakhogy a puha tokoknak van egy olyan hibája, hogy idővel a kijelző körül található perem megnyúlik, elereszt, és a telefont már csak a szentlélek tartja a helyén. Az Ozakinál kitalálták, hogy egy szilárdabb keretet mellékelnek a telefonhoz, amit az előre kialakított vájúba nekünk kell kézzel bepattintani. Ez mondjuk így leírni egyszerű, megvalósítani nehezebb, de ha egyszer túl vagyunk rajta, elvileg nem kell hozzányúlni.
Innentől viszont nem moccan a tok, hiába is próbáljuk, nem tudjuk leszedni. Először ki kell fejteni a két keretet, így válik el a telefontól a cucc. Aki szereti feltenni-leszedni a védőburkokat, annak ez a megoldás nem ajánlott.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.