Az Apple Watch a világ jelenlegi legnépszerűbb okosórája, amit az emberek elsősorban fitnesz kiegészítőként használnak, illetve nem ritkán azon csekkolják az értesítéseket is, így nem kell mindig az iPhone-juk után kutakodni, az maradhat a zsebükben vagy a táskájukban.
Az Apple pár napja bejelentett tanulmánya ugyanakkor egészen más célokat szolgál és egyáltalán nem a kényelemről vagy a szórakoztatásról szól. Az iPhone-oknál már a kezdeteknél láthattuk, hogy a cég elkötelezett híve a fogyatékossággal élő emberek támogatásának.
Ennek is köszönhető többek között, hogy az Egyesült Államokban a vakok és gyengén látók döntő többsége iPhone-t használ, hiszen a piacon kapható mobilok közül a rengeteg hasznos funkció miatt nekik ezt a legegyszerűbb használni a mindennapok során.
Az Apple legújabb tanulmányával a különböző szívbetegségekkel élőket szeretné segíteni azáltal, hogy az Apple Watch-ban lévő szívritmust mérő szenzort alapul véve folyamatosan figyeli a beérkező értékeket és nem csak összegyűjti őket későbbi felhasználásra, de abban az esetben, ha rendellenességet lát, jelzi azt az óra tulajdonosának.
Amennyiben valaki részt vesz a tanulmányban (melyhez egy Apple Heart Study nevű alkalmazást is le kell tölteni), a fent említett esetben jogosult egy ingyenes konzultációra egy szakorvossal, valamint, ha a további kivizsgálásnál ECG vizsgálatra van szükség, akkor azt is díjmentesen veheti igénybe.
Az Apple Heart Study elsősorban szívritmuszavarok felismerésére koncentrál és a rengeteg összegyűjtött adattól azt remélik, hogy a szakértők hasznos dolgokat és összefüggéseket is ki tudnak majd nyerni belőlük. Bár a néha-néha előforduló szívritmuszavarok nem feltétlenül jelentik azt, hogy az illetőnek komoly problémája van, a vizsgálatuk mindenképpen elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsék bizonyos betegségek kialakulását.
A szívritmuszavarok szoros összefüggésben vannak a pitvarfibrillációval, amely közvetlen kiváltó oka lehet a nem ritkán halállal vagy bénulással járó stroke-nak, melyben évente 130 ezren vesztik életüket csak az Egyesült Államokban.
A tanulmány a Stanford Egyetem Orvostudományi Karának bevonásával készül, ahol az adatok tanulmányozását követően nem csak komoly elemzést végeznek majd a diákok és a kutatók, de javaslatokat is tehetnek arra vonatkozóan, hogyan segítheti a technológia a jövőben az emberi életek védelmét és a komoly betegségek kialakulásának megelőzését.
Az Apple Heart Study-ban minden, Amerikában élő, 22 évet betöltött ember jelentkezhet, a részvételnek további feltétele egy Apple Watch (minimum Series 1), illetve egy iOS 11-gyel kompatibilis iPhone megléte.