Nem hittétek el, pedig igaz: épp most beszéltem a T-Mobile-hoz közeli informátorommal, és kiderült, hogy valóban igen kevés készüléket kapnak a magyarok (és persze mindenki más is). Annyira keveset, hogy nem jut minden üzletbe, sőt, csupán néhány budapesti és néhány vidéki boltban lesz kapható jövő héten a csoda.
Ebből következik, hogy a tavalyi nagy sikerű online foglalás idén elmarad. Valószínűleg azért, mert elkapkodnák pár perc alatt az összes készüléket.
Szóval marad a sorbanállás. Akkora talán nem lesz, mint a tavalyi bevezetéskor, de mindenképpen érdemes nyitás előtt odamenni. Várjuk a fotókat is: ha iPhone-ra váró sort láttok magenta színű zászlók alatt, ne habozzatok elküldeni a stevejobs kukac vipmail pont hu levelesládába.
Nem lesz online foglalás az iPhone 3GS-re
Különös áfaemelés a T-Mobile-nál
Júliustól, vagyis tegnaptól emelkedett az ÁFA 20-ról 25 százalékra, ezt mindenki tudja. Ez körülbelül 4,2 százalékos emelést jelent az eddigi bruttó árakhoz képest. Nem úgy az iPhone esetében.
A T-Mobile ugyanis az áfaemelést ármódosításokkal tarkítva oldotta meg, vagyis nem egységesen emelte a termékek árait 4,2 százalékkal, hanem a nettó összegeket is módosította sok esetben. Ahogy a T-s kapcsolattartóm fogalmazott: súlyozták az egyes elemeket.
Így aztán az alacsonyabb árfekvésű csomaghoz tartozó iPhone-ok bruttó ára akár 10 ezer forinttal is megnőtt, ez 11,4 százalékos emelés. Ha ebből elvesszük az áfanövekedés részét, azt látjuk, hogy 7 százalékos áremelést hajtottak végre a nettó összegen. Az ikon 600-as csomagban kapható 8 gigabájtos iPhone nyolcezer forinttal kerül többe, ami az előző gondolatmenet szerint 11 százalékos áremelést jelent a 4,2 százalékos növekedés mellett.
A 990 forintos iPhone ára nem változott, az gyakorlatilag ingyen van, és 10 forinttal nőtt a 16 gigabájtos modellek ára, ami így jócskán az áfaemelés mértéke alatt van, vagyis itt árcsökkentést hajtott végre a T-Mobile.
Nem változott továbbá az ikon 200-as havidíj, a kapcsolattartó szerint ezt eleve az emelésre készülve lőtték be, mint ahogy a médiamánia csomagok árain sem változtattak. A többi díjcsomag havi összege a törvényileg előírt módon alakult.
Köszönjük trixilvnek a figyelmeztetést.
Mától kapható az ikon 200-as iPhone (ha nem lenne május elseje)
Címkék: magyarország iphone t mobile
Tegnap még csak a kisebbik testvér árával tudtam szolgálni 2 éves előfizetés esetén, ma a T-Mobile oldalán megjelentek az árak. Íme:
Ami feltűnik, hogy a többi ikon díjcsomag telefonáraihoz képest itt az egy éves hűség nem kerül sokkal többe a 24 hónapossal összehasonlítva. 88 ezerért egy év után búcsút inthetünk ettől az egyébként szerintem tényleg nem rossz díjcsomagtól. Ti mit szóltok az árakhoz?
Megvan az iPhone ára ikon 200-zal
Címkék: magyarország iphone t mobile
T-Mobile-os forrásaimtól megtudtam a 8 gigás és 16 gigás fehér iPhone árát az új, 5000 forintos havidíjú ikon 200-as csomagban. Dobpergést kérek.
Eszerint a telefonok két éves hűségnyilatkozattal 62 970 forintba kerülnek majd. Nagyjából annyiba, mint az ikon 400-as csomagban, egy éves hűséggel.
A 16 gigás fekete árát egyelőre nem sikerült megtudni. Annyi biztos, hogy ennél több lesz.
Ötezer forintos lett a legolcsóbb iPhone előfizetés
Címkék: magyarország iphone t mobile
Ugyan a sajtóközlemény még nincs kint, de a T-Mobile üzletszabályzatai között már megtalálhatóak az új ikon 200-as díjcsomag árai. Eszerint ötezer forintos havidíjért cserébe 200 lebeszélhető percet kap az ügyfél, valamint 1 giga adatforgalom és 100 darab hálózaton belül küldött sms is tartozik az ajánlathoz. Én meg csak lesek.
Van nekem ugyanis egy Vodafone-os előfizetésem, ami ugyanennyiért ugyanennyi percet, csak éppen 200 megabájtos adatforgalmat biztosít. Nemrég még ez volt kategóriájában a legjobb ajánlat a piacon. Igaz, hogy a T-Mobile-nál 35 forint a pluszperc, a Vodánál meg 27, de ebből nem keletkezhet akkora különbség azoknak, akik 200 perc körül beszélnek.
A csomaghoz továbbra is hűségidővel egybekötött iPhone 3G-t kell vásárolni, de szerintem mások is szívesen kérnének belőle. Nem kapnak.
Gomzolnak köszi a linket.
update: kijött a sajtóközlemény is, amiben a fentieken kívül ez áll:
Jelentős részben a T-Mobile ikon csomagoknak, és a havi díjban foglalt adatforgalomnak is köszönhetően az iPhone 3G-t használó ügyfelek különlegesen nagy arányban, 97%-ban internetezésre is használják készüléküket, azaz közel annyian interneteznek vele, mint amennyien telefonálásra vagy SMS-küldésre használják! A népszerű funkciók közé tartozik még a zenelejátszás, a kamera, a GPS, és nagyon sokan, az ügyfelek közel háromnegyede e-mailezik is az iPhone 3G-vel.
A T-Mobile ikon díjcsomagok esetében a hangposta hívások és belföldi, valamint külföldi előfizetőkkel folytatott beszélgetések számlázása egyperces egységekben történik. A T-Mobile ikon csomagok 12 vagy 24 hónapos hűségszerződés megkötése mellett vehetők igénybe.