Egy kaliforniai Reddit felhasználó a lakásfelújítás közben leemelte a fürdőszobai tükröt, ami mögött ott rejtőzött néhány San Jose Mercury News 1984-ből. Amiben épp az Apple kínált állást mérnököknek, egy mai szemmel nézve különös szöveggel.
Ezt írják az álláshirdetésben: tudták, hogy sok ember akar majd Macintosh-t magának. Csak arra nem jöttek rá, hogy mindenki egyszerre akar majd magának Macintosh-t. Ezért ajánlják fel a lehetőséget, hogy csatlakozzon a csapathoz
egy Senior Production Engineer.
Ha ugye 2016-ban kiderül, hogy többen akarnak Macet venni, mint amennyi van, másnap Kínában lógatnak ki egy táblát a gyártósorra várakozóknak, hogy lehet jelentkezni, két nap múlva munkába áll kétszáz új dolgozó. Hiába no, változnak az idők: ami akkor egy mérnök, ma kétszáz melós.
Azt hiszem, Trump, aki mindenáron szeretné visszacsábítani az USA-ba az Apple termékek gyártását, valami hasonló újsághirdetésekről álmodozik.
De azért mi ne felejtsük el: hiába a Super Bowl-on leforgatott Ridley Scott reklám, hiába az eleinte váratlanul magas kereslet a Macintosh iránt, a végén mégiscsak 74 napig tartott eladni 50.000 darabot. Lehet, hogy mindjárt két mérnököt kellett volna felvenni.
Úgy általában van elképzelésünk arról, milyen lehet felvételt nyerni a céghez: be kell adni a jelentkezést, aztán ha szerencséd van, behívnak egy rakás interjúra, és a végén megkapod az állást, amiről még az első nap sem nagyon tudod, micsoda.
Más a helyzet azonban, ha az Apple egyik igazgatója dönt úgy, hogy veled akar dolgozni.
A Business Insideren jelent meg Michael Gartenberg sztorija, aki három évig dolgozott a cégnél senior marketing vezetőként, miután tech piaci elemzőként kereste a kenyerét (most az iMore-hoz ír).
Egy átlagos konferenciahívásban volt épp az Apple-lel, megbeszélni az eladásokat, trendeket, amikor a beszélgetés végén Greg Jozwiak, a cég egyik alelnöke szólt oda neki, hogy szeretne vele beszélni 5-10 percet. Gartenberg picit megilletődött, mert az alelnökök nem szoktak smúzolni senkivel, úgyhogy arra gondolt, felbosszantotta valamivel Jozt.
Amikor végül visszahívta Joz, gyorsan a közepébe is vágott, mindenféle "szép időnk van" nélkül megkérdezte, nem akar-e náluk dolgozni. Miközben Gartenberg épp magához tért a sokktól, Jozwiak elmondta, hogy Cupertinóba kellene költöznie, és hogy Phil Schillernek jelent majd, de minden mást Phil maga mondana el.
Ön most azt kérdezi tőlem, érdekel-e egy munka, amiért a Nyugati Partra kellene költözni, de nem árulja el, tulajdonképpen mi is a munka
kérdezett vissza Gartenberg.
Igen, nagyjából ez a helyzet. Phil felhívja a következő napokban.
Pár nap múlva felhívta egy HR-es, és azt javasolta, repüljön Cupertinóba, hogy találkozzon Phil Schillerrel. Abban a percben, ahogy leszállt, kapott egy szöveges üzenetet, hogy aznap Hiroki Asai-jal, egy fontos marketingessel lesz találkozója. Másnap Phillel találkozott, majd következett Joz, Brian Croll a MacOS csapatából, Dave Moody a Macintosh részlegről, Michael Tchao az iPad ura, Rona Okamoto, a teljes csapat, akivel később dolgozott. Betudható ez interjúnak is, csak kevésbé formális módon, mint a fejvadászok tesztkitöltős és szituációs gyakorlatos izéi. A végére megtudta azt is, mi lenne a pozíció: senior director, worldwide marketing. Azt azonban gyorsan megtanították neki, hogy a sajtóval nem beszélhet.
Az Apple-nek egyetlen hangja van kifelé, és ez nem a tiéd.
Részleteket nem árult el a munkájáról, csak még egy anekdotát: az első napokban küldött egy emailt egy munkatársának, aki válaszolt, de a mail alján ez volt olvasható:
u.i: a helyesírás számít nálunk.
A levélben "the" helyett "hte"-t írt ugyanis egy helyen.
Egyébként Gartenberg imádott ott dolgozni, de szünetet kellett tartania a hosszú munkanapok után. Ma is úgy gondolja, az Apple az egyik legjobb hely a világon, ahol dolgozhatsz.
A Business Insider járt utána annak az Apple-fejlesztésnek, ami a céget akár a virtuális valóság nagyágyújává tehette volna.
Ez a QuickTime VR.
Oké, nem friss csirke, 1995-ben mutatták be a szoftvert. Ráadásul nem volt köze ahhoz, amit most virtuális valóságnak hívunk.
A QuickTime VR azt tudta, hogy sok-sok fotót, amit egy adott pontból miden irányba készítettek, egyetlen gömbfotóvá állított össze, és az egér mozgatásával lehetett körbenézni ezen a képen. A 360 fokos kamerák elterjedése, na meg a telefonok panorámakészítő szoftverei óta ez már egyáltalán nem is számít említésre méltó ficsörnek, de 1995-ben, és főleg 1991-ben, amikor ezzel dolgozni kezdtek az Apple Human Interface laborjában, nagy szám volt.
Eleinte a fotókat úgy állították össze, hogy a képek megjelenítésre között animáltak, így úsztatva egymásba az egyes állóképeket. Persze ez csalás volt - állítja Dan O'Sullivan, aki az egykori csapat tagja volt. Az első kísérletek, amiket egyetlen fényképezőgéppel hajtottak végre a srácok az egyik sarokban egy kolásdobozt fotózgatva, annyira sikeresek lettek a cégen belül, hogy több erőforrást kaptak, többek között hozzáférést egy Cray szuperszámítógéphez.
Az 1995-ös Macworldön bemutatták a szoftvert.
De a QuickTime VR akkor kapott először nemzetközi figyelmet, amikor az OJ Simpson ügyben az NBC ezzel a módszerrel mutatta be Nicole Simpson lakását. Az Apple még azelőtt a tévé rendelkezésére bocsátotta a szoftvert, mielőtt megjelent volna, ezáltal tudtak viszonylag korán előállni a technológia egy gyakorlati használati lehetőségével: körülnézhettünk egy gyilkosság helyszínén.
1991-ben a Sega már piacra dobott egy VR headsetet - ekkoriban kezdtek el dolgozni az Apple-nél a fotók összeillesztésén, hasonló névvel. "A QuickTime VR a szegény ember VR-ja volt" - teszi hozzá az egykori mérnök, aki azonban még mindig az akkor is tapasztalt két irányt látja a területen. Az egyik a fotografikus VR, amikor képeket vagy videót jelenítenek meg 360 fokban. És van a másik, ami inkább interaktív.
Hogy miként értek véget az Apple VR erőfeszítései? A válasz egyszerű: Jobs visszatért. A Next-es kitérő után Steve Jobs, hogy megmentse a céget a teljes pusztulástól, elkezdte kigyomlálni a vállalat tevékenységei közül a feleslegeseket, így került szemétdombra a QuickTime VR is. Na jó, nem egészen: 2006-ban az Apple ezzel a technológiával mutatta be a termékeit forgatható kivitelben.
Fókuszálni kell - ezt mondta Jobs, és ezzel a hozzáállással egy jól működő céget, és nagyszerű termékeket hozott létre. Most azonban, hogy a VR megint szexi lett, számíthatunk rá, hogy az Apple leporolja majd a régi papírokat, és nekiáll kísérletezni. Hogy a térképszolgáltatás, a banki tranzakciók, az elektromos autók, az órák, a set-top-boxok, a zenei és a videós szolgáltatások, a felhasználói szoftverek és ja igen, a számítógépek mellett ezzel is foglalkozzon. Nehogy nagyon lemaradjon bármelyik versenyben.
A Time magazin 50 kütyüt sorolt fel, amik szerintük a legnagyobb változást hozták az életünkbe, az iPhone-nak pedig esélye sem volt az első helynél lejjebb csúszni.
A listán van még bőven cupertinói termék, a harmadik helyen például a Macintosh-t találjuk, ami a magas árának és a Windows-nak köszönhette, hogy nem vált A Számítógéppé, mint ahogy az IBM-nek ez a küldetés sikerült (a listán ötödik helyezett IBM Model 5150-nel). Az Apple I-es nem került fel a listára, Woz garázsbarkács képességeit nem értékelték ennyire.
Kilencedik helyen az iPod, ami viszont A Zenelejátszó lett, Ámérikában egy olyan köznevesült márkanévvel, hogy a Sony Walkmanje is csak nézett.
Az iPadet a 25. helyre hozták ki, mint a többitől radikálisan különböző tabletet, és végül az iBook is ott van a listán, a 38. helyen. Na nem azért, mert színes volt, emiatt inkább az iMacet lehetett volna kiemelni, hanem mert ez volt az első laptop, ami wifit kínált.
Ez összesen öt termék, a lista tíz százaléka. Nincs még egy olyan gyártó, aki ennyi jelöltet delegált volna, az IBM például hármat hozott össze a listára, és abból az egyik egy írógép. Egyébként nekünk, akik kívülről tudjuk az Apple-gépek jelentőségét, épp a lista maradék 45 termék lehet érdekes. Csaknem mindegyikről hallottam már, de most a történelmi jelentőségüket itt tálcán kínálva szemezgették ki, így nagyjából egy informatikai forradalmi best of történelemleckét kapunk, a legfontosabb hadvezérek bemutatásával.
Izgalmas cikket közölt nemrég a TechRepublic Bill Fernandezről. Nem sokan ismerik a nevét, pedig állítólag egy nagyon fontos szerepet töltött be az Apple indulásakor: neki köszönhető, hogy 1976-ban az Apple II egy sorozatgyártásra érett termék lett. És ha már a héten szóba került, hogy valójában nem is egy garázsban indult az Apple, a mítoszok megdöntésének második lépcsője, hogy nem is ketten voltak az első lépéseknél. Jobs és Woz mellett volt még pár olyan arc, akik kellettek a motor beröffentéséhez.
Mindenekelőtt egy nagyon fontos tett köszönhető Bill Fernandeznek: ő mutatta be egymásnak Steve Jobsot és Steve Wozniakot.
A középiskolai évek alatt történt. Bill észrevette Wozt és Jobsot, látta bennük a hasonlóságot: mind a ketten szerették a műszaki cuccokat, és átverni másokat különféle csínytevésekkel. Mindhárman intellektuális, műszaki érdeklődésű nördök voltak, akik nem tudtak beilleszkedni a közösségbe, és nem is volt sok barátjuk. Imádtak a természetben nagyokat sétálni, és megbeszélni az univerzum dolgait - Jobs ezt még felnőttként is előszeretettel végezte, akár újságírókat is elhívott ilyen erdei sétákra, ha interjút akartak.
De ugorjunk 1976-re, amikor bajok akadtak az Apple II-vel. Nem működött ugyanis megfelelően.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.
