Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon sokat jegyzetelek, főleg a munkám miatt. Fejlesztőként dolgozom, és mindig van valami, amit hirtelen le kellene skiccelni, vázlatolni úgy, hogy azt lehetőleg másnap is megtaláljam.

Erre a célra sokáig sima (üres, nem “kockás”, nem vonalas) füzeteket használtam, aztán amikor az egyik megtelt, elraktam a fiókba, és vettem elő a következőt. Jól is ment, a probléma ott kezdődött, hogy már 5-6 ilyen füzetem volt televázlatolva, az ezekben felírt infókat pedig egyre nehezebben tudtam kezelni, visszakeresni, találnom kellett valamilyen megoldást.

Első körben azt gondoltam, hogy veszek egy normális érintőceruzát, ami lehetőleg iPad-el és Androidos eszközökkkel is kompatibilis, és akkor vázlatolok tableten. Már itt problémába ütköztem, ugyanis a megfizethető áru ceruzák jó része vagy nem támogatja a tenyérelutasítást, vagy támogatja, de nincs  döntés érzékelés, és így tovább. Végül a választásom az ESR Digital Pencil-re esett: hasonlít az Apple Pencilre, de töredékárért, van tenyérelutasítás, döntés érzékelés, USB-C-vel tölthető, és még jó is fogni.

Remek! Akkor jegyzeteljünk.

És itt jött a következő probléma: milyen appot használjak? Jegyzetelésre alapvetően most már második éve a Craft app-ot használom: egyszerű, letisztult a felülete, van szinkronizáció, iOS-re és macOS-re is elérhető, és van webes verzió is belőle, azonban tapasztalataim alapján nem támogatja a kézi írást / rajzolást, nálam legalábbis nem működött.

A következő próbát a Google Keepel tettem, ez meg egyszerűen túlságosan fapad, nem tetszett, nem is erőltettem.

Ott voltam tehát, hogy nem akarok füzetbe jegyzetelni, van egy jó tollam, de nincs egy olyan app, ami minden igényemet kielégíti.

Tovább kerestem hát, és ez idő alatt egyre többet jött velem szembe a Remarkable 2, ami a jegyzetelés forradalmasítását ígérte, de hogy mit is pontosan? E-ink alapú, papírhatású kijelzőt egy elegáns tabletbe ágyazva, egyedi szoftverrel, felhős szinkronizációval, igény esetén egy kiegészítő billentyűzettel, és egy passzív ceruzával: ah, ez kell nekem!

Azonban ez nem éppen egy olcsó mulatság arra, hogy vázlatoljak, jegyzeteljek. A Remarkable 2 a cikk írásakor 350 euró, erre jön még rá a ceruza, ami a modelltől függően 80-130 euró, és bár nem kötelező, hasznos kiegészítő a billentyűzet, ami további 200 euró. Ez így mindennel együtt tehát nem kevesebb, 680 euró, ami átszámítva 265 ezer forint. Ebből aztán életem végéig vehetném a füzeteket, gondoltam, de mindenképpen akartam egy ilyen eszközt, így fogtam magam és írtam a marketinges csapatnak, hogy szívesen tesztelném az eszközt, ha van rá lehetőség. 1-2 napon belül jött is a válasz, hogy persze, küldik szívesen, 2 hét múlva pedig meg is érkezett.

img_4296-scaled_jpg.jpg

Ez a kütyü egyszerűen mindent megváltoztat. Annyira igényes, hogy ilyen eszközt ritkán fog a kezében az ember: maga a tablet fémházas, csiszolt hatású, nagyon könnyű. Az E-ink kijelző matt, és szerencsére ennek köszönhetően semmilyen pacát, ujjlenyomatot nem gyűjt, talán egyetlen nagyobb hátránya, hogy a kijelző nem világít, így este / sötétben csak lámpa mellett lehet vele dolgozni. A mellékelt tollal tényleg olyan rajta írni, mintha papíron írna az ember, zseniális.

img_4297-scaled_jpg.jpg

Szoftveres oldalról is minden meg van, ami nekem kellett: létre lehet hozni mappákat, ezeket lehet rendezni, vannak gyors jegyzetek, illetve jegyzetfüzeteket is csinálhatunk, amibe további oldalak kerülhetnek. Minden jegyzet automatikusan szinkronizálódik a Remarkable felhővel, amiket pedig elérhetünk a dedikált alkalmazásban is, így bárhol és bármikor hozzáférhetünk azokhoz, akkor is, ha a tablet nincs velünk. A jegyzeteket egyébként pdf-be is exportálhatjuk, illetve bárkinek elküldhetjük emailben is. További plusz pont, hogy Google Drive, Dropbox fileokat is leszinkronizálhatunk, és ezekre is minden további nélkül tovább jegyzetelhetünk, akár össze is firkálhatjuk azokat.

img_20240409_133428.jpg

A TypeFolio-nak nevezett bőrtokba rejtett billentyűzet leginkább a Macbook billentyűzetére emlékeztett, kényelmes rajta gépelni, a szoftver nem laggol gépeléskor, bár ez az, amit eddig kevesebbszer használtam, ennek hasznát akkor látnám, ha pl. egy meetingen kellene gyorsan, a lehető legtöbb információt rögzíteni.

img_4299-scaled_jpg.jpg

Ha már szoftver: a tablet ügyesen gazdálkodik az energiával, egy töltéssel 5-7 napot bír ki használattól függően, a szinkronizáció remek, egy-egy megakadást azonban néha tapasztaltam: ha túl hamar akartam visszatörölni (radírozni valamit), akkor az egész rendszer mintha lefagyott volna, de ilyenkor is pár másodperc múlva magára talált.

img_20240409_133536.jpg

Kinek ajánlom? Annak aki tényleg sokat jegyzetel, szüksége van egy olyan eszközre, amit könnyen magával vihet, aminek az adatait bárhol és bármikor gyorsan eléri, és aki nem sajnál kiadni ennyi pénzt egy ilyen kütyüért, bár kétségtelen, hogy megéri az árát.

Ti szoktatok jegyzetelni, rajzolni tableten? Ha igen, milyen megoldást használtok? Írjátok meg kommentben!

A lehetőséget ezúttal is köszönöm a Remarkable csapatának!