Elemző megpróbálta kiszámolni, hogy a Pokémon-őrület mennyit hoz a konyhára. Arra a következtetésre jutott, hogy a következő 12-24 hónapban csak az Apple 3 milliárdot kaszálhat a dolgon, a 30 százalékos jutalékkal.
A Needham & Company elemzője találgatta, hogy vajon mekkora összegek folynak be a Pokémon GO alkalmazáson belüli vásárlási lehetőségeiből. Elég vadakat kellett találgatni, hiszen ilyen gyorsan ekkora népszerűségre szert tevő játék a világtörténelemben nem volt, így nem tudhatjuk, milyen gyorsan ég a szalmaláng, és kitart-e akár csak egy évig is a krézinessz.
Jelenleg az USA-ban a játék 6 százalékos penetrációt ért el, ami félelmetes, de az elemző szerint ez csak a kezdet, és 20 százalékot is elérheti a játékosok száma. Az USA ötöde ezzel játszana, igen, ez azt jelenti.
Egy másik elemző cég szerint a megjelenése utáni hatodik napon a játék napi 1,6 millió dollárt termelt iOS-en, ami átlagban felhasználónként 0,16 dollár költést jelent naponta. Ha pedig az Apple már a megjelenéskor 500 ezer dollárt tett zsebre naponta azért, hogy az üzletében elérhetővé tette letöltésre a játékot, el tudjuk képzelni, milyen pénzeső vár a jövőben. Vagy mi folyik akár csak épp most.
Közben a készítőknek nem csak a legmasszívabb villám-szerverbővítést kell elvégezniük a történelemben, de már leveleket is kapnak az USA kormányától, amiben kérdéseket tesznek fel nekik: vajon minden megtettek-e annak érdekében, hogy lecsökkentsék az app által generált adatforgalom mennyiségét, és a felhasználók tudják-e, mennyire fogyasztja a játék a netes keretüket? A T-Mobile az USA-ban pedig nagyon gyorsan felugrott a vonatra, és a Pokémon Go játék használatának adatforgalmát ingyen biztosítja a vevői felé.
Ilyen az, amikor nem elég, hogy sikeres appot hozol létre, de a médián túl nagy cégek is segítenek abban, hogy hü-lyé-re keresd magad.