Két elemzés is megjelent a napokban az amerikai piacról. A a Gartneré, meg az IDC-é is elég megbízható szokott lenni, néhány százaléknyi eltérés azonban van a két adatsor közt, és ez bizony egy teljes helyezést ér: a Gartner szerint az Apple csak az ötödik legnagyobb gyártó Amerikában, míg az IDC a negyedik helyre hozta a kaliforniai céget.
Íme a két adatlap:
Tény, hogy óriási különbségek vannak az adatsorok között, az egyiken például 25, a másikon 42 százalékot zuhant az Acer, gondolom főleg annak köszönhetően, hogy elmúlt a netbookláz (végre!), az emberek inkább tableteket vesznek, ami érzékenyen érinti az olcsó laptopokra specializálódott távol-keleti céget.
Az viszont tisztán látszik, hogy az Apple mindkét elemzőnél elég jól vészelte át az első negyedével: miközben a piac 6-10 százalékkal csökkent, az Apple 10-19 százalékkal nőtt, ami önmagában is óriási eredmény.
De nézzük kicsit más szemszögből ezt a dolgot, hogy érezzük, még súlyosabb ellépés történt itt: a piac egésze ugyanabból az okból gyengült, amiért az Acer. Egyszerűen elfogyott a levegő a netbookok körül, eddig az olcsó, gyenge minőségű laptopok pörgették a keresletet, de az utóbbi hónapokban drámaian visszaesett az érdeklődés, ami az egész iparágat magával rántotta. Az egész iparágat, csak az Apple-t nem, a kaliforniai gyártó ugyanis nem forgalmazott ebben a termékkategóriában semmit.
A nyereség viszont kétszeres: ha csak a pc-piacot nézzük, akkor is látjuk, mennyire bevált ez a stratégia az Apple-nek, ezekben a számokban azonban pont azok az eladások nem látszanak, amik hazavágták a netbookpiacot: a tableteké, ahol viszont az iPadnek hála lényegében egyeduralkodó az Apple.
A számok tehát önmagában is hatásosak, de ha mindegyik gyártó eladásaihoz hozzáadnánk a tabletforgalmat is (és miért ne tennénk, ha egyszer ez a kategória látványosan a pc-piacot gyengítette), már elképesztő magasságokban lenne a teljes piachoz képes az Apple.
Steve Jobs megint ellopta a show-t, és azzal, hogy az Apple tökéletesen szembe ment a piaci trendekkel, egyedüli győztesként került ki ebből az összecsapásból. És az elemzéseket figyelembe véve úgy tűnik, hogy még évekig az Apple döntése lesz a nyerő, mert a tabletpiac csak nem akar kifújni, vagy gyengülni.
Magyarósi Csaba
2010.08.17. 06:32
Címkék: tablet ipad netbook
Ahogy az várható volt, a csúcsra tavaly felmászott olcsó laptopok piaca gyengülni kezdett körülbelül akkor, amikor piacra került az iPad, és a szakértők előrejelzése szerint további visszaszorulás lesz várható a különféle tabletek térnyerése miatt.
Az Asustek mindenesetre már csökkentette is a harmadik negyedévre vonatkozó előrejelzését, miután már a második negyedévben is gyengébben szerepeltek a netbookok a vártnál az iPadek hibájából.
A vállalat jelenleg abban bízik, hogy a tervezettnél valamivel kevesebbet, 1,4 milliót ad majd el az apró gépekből, ami persze nem jelenti azt, hogy az Asustek feladja a harcot: valószínűleg bőségesen kárpótolják majd a vállalatot a saját tabletekből, az Eee Note-okból és az Eee Padekből (hahaha) befolyó összegek.
stevejobs
2009.05.15. 15:21
Címkék: os netbook
Az almalogós gépeknél nem sok változást lehet látni, egy MSI Windnél viszont óriási a különbség a 10.5.7 előtt és után. Számokban kifejezve: többen is megírták, hogy a 4400 mAh-ás telepek az eddigi 3,5 óra helyett most már 4,5-5 órán keresztül bírják, ami több mint 30 százalékos megugrás, sőt, olyan elképesztő előrelépés, ami világosan mutatja a jól megírt szoftver hatalmát a buta hardver fölött.
Ettől függetlenül egyik Hackintosh-tulajdonosnak sem ajánlom a telepítést, mert sokan beszámoltak arról, hogy az update után használhatatlanná vált a laptopjuk. A szerencsések viszont örülnek, csak egyelőre még nem lehet tudni, hogy mi alapján válogatja ki áldozatait a 10.5.7.
Viszont: érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon miért csak a netbookok, az Atom-processzoral szerelt gépek profitáltak az update-ből, miért csak olyan konfigurációk, amikhez hasonlót nem is gyárt az Apple? Talán az alacsony fogyasztású csipre is optimalizálták a rendszert? Talán jön az első Atom-processzorral szerelt almalogós gép? Apple netbook ante portas? Quo vadis MacBook? Cui prodest?
Több idevonatkozó latin kifejezés most nem jut eszembe.
Az egyre gyanúsabb jelek ellenére én azért bízom benne, hogy a kaliforniai cég mégsem egy ilyen alacsony teljesítményű gépben képzeli el a jövő nagy áttörését, főleg nem másfél évvel az első Asus Eee megjelenése után.
Akárhogy is, alea iacta est!
stevejobs
2009.05.10. 07:15
Címkék: pletyka netbook
Ha eltekintünk attól, hogy szerintem például nem lesz ilyesmi, vagy hogy az Apple is tagadja a fejlesztést (ami viszont arra utal, hogy fejlesztik a netbookot), akkor is gyanús, hogy lépten-nyomon MacBook mini-fotókba botlunk. Főleg, hogy mindegyik máshogy néz ki.
Na most valaki hazudik.
Ezen a képen például gyanús az Apple-logó, és azt sem hinném, hogy kihozna egy olyan tízcolos gépet a kaliforniai cég, ami pont olyan, mint az MSI Wind (ami meg pont olyan, mint a MacBook).
Szerintetek?
Mondjuk van, aki szerint a képen látható izé attól különleges, hogy spéci anyagból készült: papírból. Én a vonalzó gyártóját is lecsekkolnám.