Megvan az a kép, amikor lefekszel az ágyba a feleséged (férjed, pasid, barátnőd) mellé, ő békésen alszik, te meg böngészel a weben meg a programjaid között? 9gaget nézegetsz, vagy elolvasod Wolverine halálát. Aztán ebben a békés, megnyugtató pillanatban, amikor a szemhéjad félig lecsukódik, az agyad egyik fele lekapcsolt, te pedig a maradék egyketteddel kicsikarsz egy félmosolyt, boldogan bárgyulsz bele a semmibe, egyszerre felordít a telefonod, hogy

NEM TALÁLHATÓ KIMONDHATÓ TARTALOM A KÉPERNYŐN

Mi a franc? Jézusom, mi volt ez? A feleséged is felriad, néz rád vádlón. De hát le van némítva, basszus, nézd meg, a kis fizikai pöcök pirosra van állítva, piros, néma, meg sem volna szabad mukkannia! (A képernyőfelolvasás volt a ludas ebben az esetben, amit egy kétujjas gesztussal véletlenül bekapcsoltam)

Hát ez az. Pedig megmukkan. De hányszor.

Azt feltételezném, hogy ha az Apple egy funkció miatt fizikai kapcsolót tesz a telefonra, annak nyomós oka van. És tényleg: a némítás egy ilyen nyomós ok. Lehessen egy mozdulattal kialakítani egy privát légkört, ahol sem én nem zavarom a környezetemet, sem a telefonom nem zavar engem.

Mit kaptunk mindebből? A némítás ott kezdődik, hogy rezgő módba kapcsol a telefon. Ami, valljuk be, önmagában egy őrjítően idegbaszó hang, kitépi az agyunkat egy csendes helyiségben, főleg ha alszunk épp. Pedig azért némítottuk le, mert nem akarunk idegesítő hangokat hallani magunk körül, nem igaz?

Oké, ezen túltettem magam, végül is ez ígérethez híven működik, nem vállaltak mást. Néma = rezgés, elfogadom. És ki is lehet kapcsolni a rezgést örökre, nem? De. Lépjünk tovább. Mi van azokkal az esetekkel, amikor az iPhone mindenféle más hangot ad ki, a némítás mellett?

Újabb jelenet következik. Ugyanaz a szitu, lenémított iPhone, fél egy, mindenki alszik, én még nyomkodok. Egyszercsak a kelleténél hosszabban nyomom meg a Home gombot. Tudjátok milyen hangos tud lenni a Siri bejelentkezése ezen a késői órán?

BÍÍÍP-BÍÍP
SORRY ADAM I CAN’T UNDERSTAND YOU

Teszi hozzá, amikor ijedtemben a mellkasomra ejtem a készüléket, a zajt pedig inputnak veszi a drága. Mindezt lenémítva, mondom.

Vagy amikor egy weboldalon vagy, és egy beágyazott videót készülsz megnézni. A némítás ellenére a videó full hangerőn fog elindulni, ne legyen kétséged. És hiába tudod ezt: ha a hangerőgombot nyomogathatod lefelé jóelőre, ezzel a csengetési hangerőt állítod csak vele. Azt a csengetési hangerőt, ami ilyenkor nincs. Logikus, nem?

Ugyanis a videó hangerejét csak a videó elindítása UTÁN tudod lejjebb venni. Megoldás? Play, várakozás, két hüvelykujjal a hangszórók befogása, és imádkozás, hogy ne robbantással kezdődjön a filmelőzetes.

Oké, tegyük fel, hogy lenémítottad, levetted a rezgést, nem indítasz filmet, és vigyázol mindenre. Jön egy beérkező hívás. Egy ideig nézed, gondolkozol, mit tegyél vele, miközben melletted alszik valaki. Mi történik? A hívást továbbítja az iOS a MacBookra, és ott kezd el faszán, mélynyomóstul berregni, teljes pompájában a csengőhang.

Szóval én nem sokat szeretnék, csak egy kapcsolót, amit átkattintva a telefonom kussban van, minden fronton, de úgy tényleg.

Elvileg van ilyen az iPhone-on, gyakorlatilag nincs.