Bevallom, amióta az Apple nem a Microsofttal konkurál, inkább a Google-lel próbálják ikertestvérekké alakítani magukat szolgáltatásokban, telefonokban pedig eleinte a Samsung, mostanra pedig a Xiaomi veselkedik neki a lassan évtizedes harcnak, egy iPhone-killer megalkotójának, kicsit unom magam a ring szélén ülve. Mégiscsak izgalmasabb volt, amikor nem szűkültünk be gigbájtok meg árkülönbségek összehasonlításába, hanem volt egy hatalmas cég, aki ellen úgy nyert teret a prémium gyártó, hogy egészen máshogy gondolkozott alapvető értékekről.
A Microsoft például a szoftverben hitt mindig is, és bár Ballmernek volt egy kósza gondolatfoszlánya ezzel szemben, végül Satya Nadella tette helyére a vonatot kinevezése után. A Microsoft szoftvereit akarja látni, minden eszközön, mondta, és ezen dolgozott.
Valószínűleg azonban beletört a bicskája az álomba, és mégis az Apple modelljét tartják követendőnek.
Erre utalt a múlt heti bejelentés, az új Lumia okostelefonok, az új Surface Pro bemutatása, valamint - igen, itt jön a lényeg - a Surface Book megjelenése. Hurrá, megjelent a Microsoft első laptopja.
De nem is ez a legfontosabb, hiszen ez önmagában egy szalmaláng is lehet. Fontosabb, hogy a redmondiak azonban létrehoztak egy különálló, cégen belüli entitást. Ennek a neve a pénzügyi jelentésekben More Personal Computing lett, ez alá tartozik a Windows, a Bing, és a Microsoft saját hardverei: a fenti készülékek és az Xbox is. Egyes elemzők szerint pedig ez a különálló testrész a későbbiekben akár egy külön vállalattá is alakulhat.
A More Personal Computing 9,2 milliárd dolláros bevételt termelt volna, ha már a júniusi negyedévben is külön lett volna kezelve. Ez pedig 42 százaléka a teljes Microsoft eredménynek.
A More Personal Computing olyan hardverekről és szoftverekről szól, amiket a Microsoft tervezett, a Microsoft készített, így integrálva a teljes felhasználói élményt egyetlen megfogható eszközbe. Ismerős? Ez az Apple útja. Az az út, ahol az iparág legtöbb profitja összegyűlik.
"Persze hogy az Apple-lel versenyzünk" - mondta Panos Panay, a Microsoft készülékekért felelős vezetője. A céljuk, hogy prémium eszközöket gyártsanak, és újraértelmezzék a kategóriákat. Az elemzők pedig máris a régi szép időkhöz hasonlítják a mostanit, hiszen a redmondiak láthatóan az Apple-höz pozícionálják a termékportfóliót. Csakhogy ennek a kései, ennek ellenére logikus lépésnek mélyebb okai vannak.
A Microsoft nem csak a növekvő profit után rohan. A Microsoft sokkal inkább rohan a csökkenő profit ELŐL.
A PC iparág ugyanis nincs jó bőrben. A Windows legnagyobb OEM partnereinek jelentős része már nem tartja akkora biznisznek a számítógépgyártást, ami nem is csoda, hiszen egyre csökkenő árréssel, az érdeklődés hiányával találják szembe magukat, és egyáltalán nem biztos, hogy a helyzet nem lesz még sokkal rosszabb később. Mi történik, ha a Windows alá vasat szállító cégek kinyiffannak vagy kapitulálnak? Kellemetlen helyzetbe hozzák a Microsoftot.
Ezért a cég lépett. Mégpedig egy olyat, ami a fenti folyamatot tovább rontja az OEM-ek számára, hiszen új, erős versenytárs lép a piacra, ami miatt még kevésbé érdemes maradni. De ez a monstrum, amit egyelőre csak More Personal Computing-nak hívnak céges kimutatásokban, már felfelé néz, nem lefelé. A cél az Apple, hogy amennyiben a teljes piac újrarendeződik odalent, ők a vízszinten felül legyenek.
szucsadam
2015.01.22. 09:48
Címkék: microsoft windows windows 10
Tegnap bemutatta a Microsoft a Windows 10-et, a Windows 8 utódját. Az előadáson voltak meglepetések is, de az Apple hatását akkor sem lehetne eltagadni, ha az esemény végén megtartott kérdezz-felelek nem pont egy Apple-höz köthető okfejtéssel kezdődött volna a közönség részéről. Lássuk, mik a hasonlóságok az Apple és a Microsoft rendszerében.
Hasonlóság: a Windows 10 ingyenes. Logikusnak tűnik, hiszen az OS X ingyenes, a Chrome OS ingyenes (és ha szélesebbre vesszük a látószöget, ingyenes a Linux, az iOS és az Android is). Ez egy olyan lépés, amivel tényleg elősegíthetik, hogy a felhasználók naprakész szoftvert tartsanak maguknál, legalábbis elvben. A valóságban nem segítenek az XP-hez és Vistához ragadt embereknek, ugyanis csak 7-től felfelé lehet update-elni 10-re, egy évig.
A különös ugye az, hogy az "ingyenes operációs rendszer" definíció szerint inkább egy szolgáltatás, amivel az Apple drága termékeket ad el. Csakhogy a Microsoftnak nem nagyon van ilyen drága terméke, végfelhasználóknak a Windows mellé legfeljebb egy doboz bonbont adhatnak. Az OEM-ektől szerezhetnek pénzt persze, de azért ez a free update elég rendesen átrendezi rövid távon a költségvetést.
Hasonlóság: 10. Vagy X. Végre ugyanaz a verziószáma mindkét operációs rendszernek, bár az OS X 14 éve ugyanezzel a verziószámmal létezik. A Microsoft inkább túllép ezen jövőre.
Hasonlóság: az operációs rendszerben megjelent a Cortana, a Microsoft személyi asszisztense. Na jó, ebben megelőzték a cupertinóiakat, akik egyelőre nem integrálták az OS X-be a csajt. Nyilván akkor teszik majd meg, ha a megfelelő funkciókat el tudja majd látni asztali rendszer esetében is, nem szokták elkapkodni.
Hasonlóság: mágikus szavak. A Windows 10 bemutatóján észre lehetett venni ahhoz hasonló szónoki fordulatokat, mint amikkel az Apple operál már régóta. Csakhogy itt az Apple esetében gyakori kifejezéseket és szavakat inkább kerülték, viszont találtak ki másokat. Így például:
Tovább olvasom
szucsadam
2014.10.29. 07:48
Címkék: microsoft gesztus
Kikerült tegnap ez a videó, amin a Windows 10 egyik nagy újításaként az OS X-es trackpad gesztusokat mutatják be. Ezen nem is csámcsognék sokat, a lényeg a szövegen van.
Külön kiemeli a beszélő, hogy ezek power user képességek. Vagyis azok használják majd szerinte, akik egy operációs rendszer kevesek számára ismert, kevésbé nyilvánvaló, advanced képességeit is kihasználják.
Nem értik, hogy a mulititpuch gesztusok nem erről szólnak. Nem egy kiváltságos réteg játékszere, hiszen a mindennapokat könnyítik meg. Ez pont olyan, mintha a kétujjas görgetést neveznénk power user ficsörnek, akik meg nem követik a rendszer titkos képességeit, még mindig az oldalsó csúszkát keresik, hogy azt foghassák, húzhassák. Az Apple a saját programjaiból a csúszkát rendre eltüntette például, és csak a kétujjas gesztusra jön elő, hogy még csak ne is gondoljon rá senki, hogy azt húzogatja.
A Microsoft nem érti a saját fejlesztését, leginkább ebből látszik, hogy nem saját fejlesztése.
szucsadam
2014.08.13. 10:51
Címkék: microsoft xbox ios xbox one
A Microsoft jelentette be tegnap, hogy egy hamarosan érkező frissítéssel az iOS-használók is jól járhatnak: a live TV adásait streamelhetjük iPhone-ra vagy iPadre. A funkció állítólag a SmartGlass app része lesz, ez teszi majd lehetővé, hogy a helyi hálózaton keresztül máshol is nézhető legyen a tévéadás anélkül, hogy a játékot abba kellene hagyni.
Ez egy megoldás, a “drágám, ez online, itt nincs pause” problémakörre. Már csak a helyi hálózatot fel kellene készíteni arra is, hogy levigye a szemetet vagy a kutyát sétálni.
Tovább olvasom