Szinte minden érv az ellen szól, hogy a touchbaros MacBook Pro sikertermék legyen, egyetlen tényezőt leszámítva: magát a TouchBart. Főleg az ár miatt, ami sokaknál átütötte a bazdmegnyuszika-küszöböt. Nem feltétlenül az árszint, hanem az árpolitika miatt.
A hírek azonban arról szólnak, hogy az Apple növelte a beszállítóknál a megrendelt MacBook Pro alkatrészek mennyiségeit. Na, nem volt túl magas az eredeti célszám a források szerint, szóval ahhoz képest korrigálnak felfelé, de hát akkor is.
Rosszabbra számítottak.
Phil Schiller azt mondta, ez az Apple legtöbbet előrendelt professzionális notebookja ever. A kulcsszó azt hiszem, a professzionális, nem tudom, végül miket vizsgáltak meg a történelemben. Az viszont igaz, hogy ez az egyik legizgalmasabb professzionális laptop-frissítése az Apple-nek, így nem csoda, hogy az almafan early adopterek rácuppantak. Kis híján én is.
Idén állítólag 15 millió MacBook Prót akarnak eladni. Jövőre ugyanennyit. Állítólag.
Én nem vagyok az indokolatlan büszkeség híve: ha az Apple jól jön ki ebből az áremelésből, én leszek az első, aki meghajolok a nagyságuk előtt. Tulajdonképpen kirúgták a széket a saját termékpalettájukban, a (mostanihoz képest) alacsonyabb és alsó közép árfekvésű laptopoknál egyedül a 13-as MacBook Air-t meghagyva:
Ha még kirúgják azt az utolsó lábat, tényleg félmillió körül kezdődik majd egy Apple laptop. És ha ők ebből jól jönnek ki, az mindenképp elismerést érdemel. Kíváncsian várom az első negyedéves elemzői becsléseket (az Apple nem fog számokat közölni várhatóan).
Kitalálod, hogy kivel készült interjúban hangzott el a fentebbi állítás? Annyit segítünk, hogy 9 éve nagyon kinevette az iPhone-t, mondván hatalmas bukás lesz és senki nem fogja megvenni annyiért.
Igen, Steve Ballmerről van szó.
A Bloombergnek adott interjújában elég sok dologról szó esik, többek között amolyan meaculpázásra is sor kerül, de persze csak Ballmer-módra. Voltaképpen elismeri, hogy tévedett és emeli kalapját azelőtt is, ahogyan Az Apple-nek egy okos üzleti modellel sikerült is eladnia és nem utolsósorban sikerre vinnie az akkori okostelefonoknál 2-3-szor drágább iPhone-t.
Bár a Microsoft-ot nem úgy szoktuk emlegetni, mint a céget, amely első adandó alkalommal fejest ugrott a hardverbizniszbe, de valamiben az egykori vezérigazgató állítása szerint megelőzték az Apple-t. Alkottak ugyanis valamit 2009 táján, ami megkapóan hasonlatos ahhoz, amit az új MacBook Pro-k billentyűzete fölött találunk.
A The Verge korábban meg is írta, hogy a Microsoft még a 90-es évek legvégén kezdett adaptív hardverekkel kísérletezni - e fejlesztési programsorozat egyik eredménye volt a mindössze prototípus fázisig eljutott Adaptive Keyboard is.
Steven Bathiche a Microsoft alkalmazott tudományok részlegének kutatási igazgatója éveket töltött el olyan billentyűzetek fejlesztésével, ami a képernyőn látható alkalmazáshoz igazítja funkciógombjait.
Bár az ott elért eredmények nagy része primitív a mai korszerű érintőkijelzős interfészekhez képest, az Apple MacBook Touch Bar-jának számos megoldásával a Microsoft kutatói is aktívan foglalkoztak. A kutatás végeredménye 2009-ben az Adaptive Keyboard lett, aminek fő feature-je egy nagy érintőkijelzős rész a billentyűzet fölött.
A prototípust egyébként be is mutatták 2010-ben egy egyetemi hallgatói innovációs rendezvényen, ahol arra biztatták a résztvevőket, hogy találjanak ki érdekes felhasználási módokat a technológiához:
Bár műszaki színvonalát tekintve összehasonlíthatatlan a kettő, az alapkoncepció majdnem azonos. A Microsoft végül azért nem dobta piacra a terméket, mert akkoriban a hardver sokadrangú volt a cégnek - minden profitjukat a szoftverpiactól remélték.
A The Independent-nek adott interjújában magyarázta a bizonyítványt Phil Schiller az új MacBook Pro szériával kapcsolatban. A két fő téma a fejlesztések iránya és a gépekre adott első nyilvános - és gyakran nem túl hízelgő - reakciók voltak.
A marketing-főludas hamar kijelenti, hogy az új MBP rekordot döntött, soha ennyien nem rendeltek meg egy eddigi Pro modellt sem online, mint az újakat. A komoly korai kritikák elmondása szerint meglepték, bár azt is hozzátette, hogy amióta a cégnél van, egy új termék sem úszta meg az elindulását övező heves vitákat, de hát a változás természete már csak ilyen.
Hála istennek a brit lap a kényelmetlenebb kérdéseket is megkapirgálta, így a számos helyen megkérdőjelezett értelmű hardveres döntések kapcsán is kellett reagálnia Schillernek. Azzal kapcsolatban, hogy a kártyaolvasónak miért kellett mennie, ezt mondta:
Több okból. Egyrészről az SD kártyaolvasó használata kissé macerás. Félig kilóg ez az izé a gép oldalából, ráadásul már igen kiváló és gyors USB-s olvasók vannak, amikkel már egyből a CompactFlash kártyáidat is használhatod az SD mellett. (...) ez is csak kompromisszumos megoldás volt, amivel sosem tudtunk volna mindenkit boldoggá tenni. Manapság egyre több kamera tud valamilyen vezeték nélküli szabványt (...) arrafelé haladunk, hogy ha akarsz használhatsz fizikai adaptert, de ha nem, mindig ott a wireless.
Hogy mivan??
Két vélemény ütközik bennem. Az egyik énem, aki nem érti, hogy mi a lófütykösért kellett mindentbeáldozni egy profi gépnél a vékonyság és a mobilitás oltárán és Michael Tsai-jal szimpatizál, aki szerint Cook-ot vagy nem érdekli a Mac vagy egyáltalán nem érti a termékkategóriát. Na igen, másolgasson Schiller sokgigákat USB 2.x-es kábeleken meg wirelessen.
A másik én viszont miután hagyta az elsőt kidühöngeni magát, csendben belinkeli a 9to5Mac véleményposztját, ami arról ír, hogy inkább a kameragyártókra kéne haragudnunk, amiért a rendelkezésükre álló hosszú évek alatt csesztek bármit is innoválni. Ebben is van valami.
A 3,5 millis jack viszont megmaradt, amit az iPhone 7-hez korábban már elavultnak minősítettek, ám Phil itt is gyorsan megosztotta velünk a döntés okát. A telefonokkal ellentétben a laptopok esetében nem feltétlenül csak fülhallgatókhoz használjuk a portot, de a készülék jellegéből adódóan power userek is használják studiómonitorok, erősítők és egyéb profi, de wireless konnektivitással nem rendelkező hangcuccok csatlakoztatására.
Bár mostanság számos gyártó elkezdte elmosni a határokat a laptopok és a tabletek között, Schiller azt is megerősítette, hogy az Apple továbbra is megingathatatlanul hisz abban, hogy a laptop, mint formátum nem fog egyhamar eltűnni és a cég nem fog táblagép-notebook hibrideket piacra dobni. A két dolog másra van és csak egymástól alapjaiban elkülönítve, más szoftveres háttérre alapozva működhet és punktum. Ennyike.
Hallottuk a keynote-on, hogy az új Pro-k PCI-e SSD-je kétszer olyan gyors, mint a 2015-ös modellé és az első benchmarkok ezt maximálisan alátámasztják.
Az OWC tesztjén a szekvenciális olvasási sebesség mindkét méretű modell esetében 3,1 gigabyte/sec, míg az írási a 15-ösön 2,2, a 13-ason pedig 2,1 Gb/s. Összehasonlításképpen a tavalyi modellévben kihozott gépek 1,5 Gb/s-mal olvastak, 1,3-mal írtak. A 9to5Mac-esek is rámértek az új gépekre, az ő eredményeiket itt találhatjátok.
Gyakorlatilag mindkét gép egy nagy halom vegyes fájl másolása esetén is jóval gyorsabb, mint elődje vagy bármelyik másik kategóriatársa. Egy ilyen megmérettetésben a 13-as Touch Bar nélküli modell 508,9 Mb/s-mal verte a mezőnyt, míg a második helyen az októberben kijött, új Dell XPS 13 végzett 339,3 Mb/s-os eredménnyel.
Ez bizonyos felhasználási módozatoknál némileg enyhíti a 16GB-os RAM limitáció miatti kényelmetlenségeket, hiszen így a munka virtuális memóriahasználat mellett is zökkenőmentesebbé válik. Nem mellékesen a szétszedésből kiderült, hogy ráadásul az SSD cserélhető is, szóval ha esetleg a jövőben még ez sem lesz elég fürge, lehet majd bele még jobbat tetetni.
Ez most egy gyászjelentés. Szomorú nap ez a mai, hiszen a hírek szerint az 1998 óta használt, tehát a nagykorúságot éppen csak megért Fisz-hang az új MacBook Pro modellek esetében már nem lesz hallható. Ennek oka,
hogy az új Pro-k esetében a gép automatikusan bekapcsol, ahogy felhajtod a fedelet.
Elsőként a Pingie.com-osok szúrták ki, hogy mind a 13-as, mind a 15-ös új Pro, illetve a Touch Bar nélküli 13-as esetében is hiányzik a szívünkhöz oly közel nőtt effekt, ami eredetileg azt jelentette, hogy a POST (Power On Self Test) diagnosztika nem tárt fel a boot szekvencia során se hardveres, se szoftveres problémát.
Ez az apróság egészen 1991 óta kísérte a Mac termékcsaládot, a jelenlegi verziót pedig még 1998-ban vezették be - az iMac G3-assal. Az eredeti hang egyébként C hang volt, amit egy Jim Reekes nevű Apple-mérnök játszott fel a Korg szintijén és a Macintosh Quadra-szériájával debütált 1991-ben, miután Reekes egy meditatívabb hangzású hangot szeretett volna a korábbi hármashangzat helyett.
Az akkori vezetők nem igazán kedvelték, de valahogy mégis belekerült a végleges termékekbe és talán pont ez lehet az oka annak, hogy mikor Steve 1996-ban visszatért, nem is engedte, hogy jelentősen tovább változtassanak rajta. A legendás hang még a WALL*E-ben is hallható volt, amikor a fáradhatatlan kis robot akksijai 100 százalékosra töltődtek. Először a világító Apple-logó, most meg ez. :(
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.
