Oké, rengeteg víz lefolyt már az IBM vezetőinek az arcán azóta, hogy a Mac és az IBM PC a legnagyobb konkurensek voltak az informatikai iparban: az IBM előbb a pc-gyártással, majd úgy általában a számítógépgyártással is felhagyott, mégis, olyan fura olvasni, hogy a cég lehetővé tette alkalmazottjainak, hogy céges laptopnak valamilyen MacBookot válasszanak.
Eddig ugyanis kizárólag pc jöhetett szóba, mostantól azonban a dolgozók kérhetnek Air, Prót, persze pc-t is, ha éppen arra támad gusztusuk, mindenesetre a cégvezetés arra számít, hogy körülbelül ötvenezren váltanak majd Macre, amivel az IBM-nél lesz a világ legnagyobb Apple-gépparkja.
Az IBM-nél lesz a világ legnagyobb Apple-gépparkja.
Bumm!
A hír persze nem előzmény nélküli, a két vállalat tavaly júliusban zuhant egymás karjaiba, amikor kiderült, hogy az IBM mindenféle spéci szoftvereket kezd el fejleszteni iPadre, amivel hihetetlenül profi eszközöket varázsolnak a kis tabletekből. És ami súlyt ad az iPad Próval kapcsolatos pletykáknak is.
Ezúttal még szorosabbra fűzik a szálakat.