Vagy maga az Apple, nem tudom. A játék ugye szeptember hetedike óta kapható, akinek van már vele tapasztalata, írja le és esetleg mesélje el azt is, hogy milyen érzés megkülönböztetett felhasználónak lenni. Arra gondolok, hogy az egyik legjobban várt lényépítős, galaxishódítós játék erősebb hardvert követel, ha Mac OS X-en futtatjuk, mintha Windows-zal próbálkoznánk.
Egészen pontosan egy fontos gpu esett ki a támogatott gyorsítók köréből: a GMA950-es, ami pedig az egyik legelterjedtebb maces csip. Ez volt ugyanis hosszú ideig a MacBookban, sőt, a Mac miniben a mai napig, na ezeknek a gépeknek a tulajdonosait például kapásból kizárja az Eletronic Arts a mókából.
Vagyis hát dehogy zárja: fel kell tolni a gépre egy Boot Campet, elindítani a Windowst és már fut is a játék, mert a Microsoft operációs rendszerét használva már semmi baja nincs a Spore-nak a GMA950-essel. Persze menet közben nyilván kiderül majd, hogy a játék szaggat, nem száz százalékos az élvezet, de annál mindenképp többet kapunk, mintha Macen próbálkoznánk, azaz a nullánál.
Egy nálam értőbb szakember esetleg elmagyarázhatná, hogy miért lehetett megoldani Windows XP-n azt, amit Mac OS X-en nem. Főleg, ha nemcsak annyi a magyarázat, hogy mer’ szar az epöl.
stevejobs
2008.09.05. 14:48
Címkék: játék iphone
Az Electronic Arts bejelentette, hogy kilenc új játékot fejleszt az Apple telefonjára, a címek magukért beszélnek: Yahtzee Adventures, EA Mini Golf, Lemonade Tycoon, Mahjong, Monopoly: Here & Now The World Edition, SimCity, Tiger Woods PGA TOUR 09, Need for Speed Undercover, és a The Sims 3.
A fentiek közül valószínűleg a The Sims 3-életszimulátor lesz a legkeresettebb alkalmazás, de a SimCity is elég nagy várakozással néz szembe, szóval majd meglátjuk. Egyértelműen a Need for Speed feladata lesz a telefon hardverének megizzasztása, én kíváncsian várom, mit tudnak majd hozni a vasból, amiről ugye azt tudjuk, hogy John Carmack is messze a Nintendo DS és a PSP fölé helyezte a telefon erejét - a játékok tekintetében, persze. Innen csórtam egy táblázatot, ami persze semmire sem jó, de nagyvonalakban összehasonlíthatunk néhány műszaki paramétert, az mindenesetre egyértelmű, hogy a telefon nemcsak a nagy kijelzőnek köszönheti ezt az elismerést:
Szóval még mindig várjuk a játékokat, amik végre kihasználják az iPhone rejtett erőtartalékait. Az EA egyébként azt is elmondta, hogy a nagy érdeklődésre számító Spóra (Spore Origins) szeptember 7.-én jelenik meg, szóval addig már csak kettőt kell aludni. Az első képek alapján jó mókának ígérkezik.