A hír önmagában nem annyira érdekes: 2011-ben az Apple beadott a szabadalmi hivatalba egy dokumentumot, amit most fogadtak el, és ami egy csuklóra erősíthető kijelzőről szólt. A kütyü rádiójelekkel kommunikál az okostelefonnal, és különféle, kézmozgásokkal vegyített gesztusokkal vezérelhető. A szabadalomban az eszközön az iTime felirat látható. Maga a rajz, a koncepció teljesen kiforratlan, mást nem is várhatunk egy három éves elképzeléstől.

iwatch_patent-100360680-large.jpg

Azért írtam róla még is, mert majdnem pont három éve, hogy Éva egy iTime nevű magyar startuptól megkeresett, hogy működjünk együtt az Egy nap a városban blog kapcsán. Azóta Évát feleségül vettem, az iTime meg megszűnt, ennek ellenére Évi neve alatt a telefonkönyvemben még mindig ott szerepel, ahogy három éve beírtam - cégnév: iTime.

Vicces dolgok ezek.

De hogy beszéljünk még egy kicsit az iWatch-ról: a hírek szerint az Apple a Swatch-csal dolgozik együtt a készülék tervezésénél, de a belső informátor esküdni mert volna, hogy a Timex is partnere a cupertinóiaknak. Ugyanis azt beszélik, hogy nem egy vagy két modellt dob piacra a cég, hanem lesz iWatch mindenféle ízlésű embernek, “from geek to chic”.

update: a Swatch tagadta a pletykákat, hogy együtt dolgozna az Apple-lel