Biztos emlékeztek még arra a képre a Missouri Újságíró Egyetemről, ahol az előadóban egy rakás Macintosh-felhasználó néz farkasszemet a tanárral, csak egyetlen kósza pc-s remeg valahol a tömeg közepén. Konkrétan erre:
Már akkor is lehetett sejteni, hogy az oktatási intézmény nem teljesen komplett, most azonban tovább lépnek saját árnyékukon: beiratkozáskor azt ajánlják a diákoknak, hogy vegyenek iPhone-t, vagy legalább egy iPod Touch-ot. Az egyetem vezetősége szerint ugyanis ezek az eszközök komoly szerepet kaphatnak az oktatásban.
„A leckék alapján nehéz bármit is megtanítani, már több kutató bebizonyította, hogy a tananyag kétszeri meghallgatása után a diákok sokkal jobban megjegyzik az anyagot, mintha csak olvasgatnák”, mondta el Brian Brooks, az egyetem egyik tanára.
Szerencsére az intézmény oktatási részlegén valaki rájött, hogy nem az iPhone az egyetlen olyan készülék a galaxisban, ami alkalmas lehet mp3-ak meg hasonlók lejátszására, így közölték, hogy akinek nehézséget okoz az átállás, az használhatja a Zune-ját vagy a pc-jét is a feladatra.
Ugyanakkor van magyarázat arra is, miért lett az iPhone és az iPod Touch az ajánlott eszköz: „valamit ki kellett választani, hogy adhassunk rá támogatást”, mondta el Brooks, aki szerint a tananyagot az iTunesU segítségével juttatják majd el a diákokhoz.
Mondjuk nálunk annak idején az iskolaköpeny alkalmazásáról ment a vita, annál már sokkal jobb ez az iphone-os izé.
stevejobs
2009.03.12. 16:59
Címkék: crack ipod touch
A dev-team újra pipálhat, készen lettek az iPod touch 2G feltörsével is. Ráadásul a hosszas várakozásért cserébe az új crack már firmware-független lett, ugyanis a hackerek találtak egy biztonsági rést a bootromban, szóval nem kell macska-egér játékot (a dev-team hackerei is így nevezik) játszani az Apple-lel.
A dev-team azt írja blogján, hogy bizonyára sokan tudtak olvasni a sorok között, voltak, akik értették a késlekedés okát. A hackerek szerették volna elhúzni ezt a jailbreaket a következő iPhone megjelenéséig, hogy abban ne tudják kijavítani azt a bootrom-hibát, ami egy egyszerűbb módját kínálja a feltörésnek. A csapat még így is reménykedik, hogy elég ideig vártak, és már nem lesz idő egy hasonló projekt lefuttatására Cupertinóban.
Az új feltörés neve untethered jailbreak lett, és a lényege, hogy az LLB-n (Low Level Bootloader) kiiktatják a bootrom aláírásának ellenőrzését. Aki bővebben érdekel a dolog, itt egy részletes leírást talál a módszerről. A kódot még nem illesztették be a Pwnage Tool-családba, de elérhető az iPod touch fan klub weboldalán.
A dev-team első Pwnage Toolja csaknem egy éve, tavaly áprilisban jelent meg, júliusban pedig már az iPhone 2.0 feltörését végezték el rekordidő alatt. Az Apple később kitalálta, hogy rendszeresen frissíti a telefon firmware-ét, ezzel megkezdődött a mai napig tartó, mindkét félnek időrabló huzavona.
Az idei év első napjaiban készen lett az iPhone-unlock, majd ezután az iPod touch-ok következtek. Állítólag már régen készen voltak a feltöréssel, de csak most hozták nyilvánosságra, hogy az Apple ne tudja meg túl korán, milyen biztonsági hiba található a bootromban. A csapat egyik tagjával korábban interjút is készítettem, ezt itt olvashatjátok.
stevejobs
2008.11.25. 07:07
Címkék: hardver iphone ipod touch
Pontosítok, csak a címbe nem fért bele: a nemrég megjelent második generációs zenelejátszó gyorsabb, mint elődje, vagy mint bármelyik iPhone, méghozzá nemcsak elméletileg: nagyobb órajelen fut a Touch processzora, mint a családtagoké. A többi modellben ugyanis 412 megahertzen üzemel az ARM 1176-os (amit egyébként Motorola telefonokba is beépítenek), míg az új iPodban 532 megahertzen. Mondjuk vicces, hogy még ez is vissza van fogva, hiszen a processzor eredeti órajele 620 megahertz.
Arra a mai napig nem kaptunk választ, hogy miért kapott több kakaót a Touch mint családtagjai, az viszont ebből a videóból is látszik, hogy a különbség legalábbis a töltésidőben nagyon is látványos:
Nem tudom, hogy a processzorok visszafogása hardveres vagy szoftveres lehet, ha utóbbi, akkor valamelyik update-tel egyébként simán gyorsítható lesz még bármelyik iPhone, amennyiben az újabb programokhoz nagyobb sebességre lesz szükség. Egyelőre viszont a 412 megahertz is elégnek tűnik, én legalábbis mobilon még nem láttam olyan játékokat, mint az iPhone-on.
stevejobs
2008.03.28. 06:37
Címkék: sport kütyü iphone ipod touch
Amikor Nike + iPod Sport Kit megjelent, egyből lecsaptam rá: viszonylag csekély árat kellett fizetni érte ahhoz képest, hogy tényleg dinamizált. Sose szerettem futni, a kiegészítő viszont elviselhetőbbé tette az élményt. Elég volt folyamatosan tudnom, hogy mennyi van még hátra a kilométerekből, szembesülni azzal, hogy mekkora haszna volt a megtett távnak, és máris nagyobb kedvvel húzzam fel a futócipőmet. A Sport Kit esetében az iPod coolságát hasznos célokra fordították a mérnökök, ami nekem rohadtul tetszett.
Tovább olvasom
stevejobs
2008.03.19. 11:22
Címkék: business ipod touch
A Yyooph.nl
arról ír, hogy olcsóbb lesz az Apple lejátszója. A holland oldal a Dutch Apple Store-on mászkálva vette észre a hirdetést, ami szerint a Touch 199 euróért elvihető a korábbi 279 euró helyett. A hivatalos ár még mindig 279 euró, és a hirdetés is eltűnt, de valami bűzlik Hollandiában.
Ha tényleg áresés jön, akkor nálunk kábé 60-65 ezerért lehet majd megvenni a 8 gigabájtos modellt az eddigi 85 ezer forint helyett.