Azt már biztosra vehetjük, hogy a Force Touch egyike lesz az iPhone 6s vevőcsalogató újdonságainak. Azt viszont nem tudjuk egyelőre, hogy az Apple Watch-ban, az új MacBookban és MacBook Prókban bemutatott, "jobban nyomom, mást csinál" effekt hogyan működik majd okostelefonon.
Belső források, akik próbálgatták már az iOS-en csak Orb-nak hívott képességet, elárulták a tutit.
![force-touch.jpg](https://m.blog.hu/ap/appleblog/image/force-touch.jpg)
Eszerint az erős nyomás iOS-en konzisztensen, az egész rendszeren átívelően hív elő bizonyos funkciókat, azonnal. Olyan, mint egy billentyűkombináció, ami a leggyakrabban használt parancsokat azonnal lefuttatja. Mik lehetnek ezek?
A Mapsen például, ha a térkép egy adott pontjára erősen rányomunk, azonnal elkezdi a navigációt addig a pontig, a jelenlegi helyzettől. Ez ugye az Apple térképén egyébként két kattintással több: a gombostű leszúrása után az autóikonra kattintva lehet egy újabb gombbal indítani a navigációt.
Az Apple Musicban, ha egy dalra erősen kattintunk, előugrik egy gyorsmenü, amivel betehetjük a számot a saját zenék közé, vagy menthetjük az adott playlistet.
Ikonokra is lehet alkalmazni a Force Touch-ot, ha például a Telefon ikonra kattintunk, egyből a hangpostánkra visz (ez mondjuk remélem, vicc, vagy állítható lesz). A News-on kattintva egyből a kedvenceket nyitja meg.
Hát valami ilyesmire lehet számítani.
szucsadam
2015.08.11. 06:47
Címkék: pletyka iphone 6s
Még nem jelent meg a termék, még nem is nyilatkozott semmit az Apple, mégis sejtjük. Ugyanis az iPhone 6s háza és kijelzője is kikerült a gyártósorokról - ahogy ez ilyenkor már lenni szokott -, így néhány dolgot megtudtunk az új telefonról.
Az egyik, és legfontosabb: a bendgate. Vajon az iPhone 6s elhajlik-e úgy, mint az elődje, vagy jobban bírja a zsebben gyűrődést (különösen érvényes a kérdés az iPhone 6 Plusra)? Nyilvánvalóan annak ellenére, hogy az Apple hivatalosan nem beszél bendgate-ről, és a tesztek is azt mutatták, hogy a többi gyártó telefonja hasonlóan hajlik, tudják, hogy lehetne ezt jobban is.
És most lesz is jobb. Noha a külső tok méretre, marási helyekre kábé megegyezik a mostani szériával, egy nagyon fontos különbség akad a kettő között:
a hangerőgomboknál, ott, ahol az iPhone 6 legkönnyebben elhajlik, sokkal vastagabb az anyag. 1,1 milliméter helyett 1,9 milliméter.
Tovább olvasom