Amikor Steve Jobs arról beszélt, hogy az iPhone-ból és az iPod touchból igazi játékgépet lehet faragni, jót nevettem magamban, mert ismertem a készülékemet: sem a sebességét sem az irányítási lehetőségeket nem tartottam alkalmasnak a játékra.
Aztán a 3GS-modell és az új iPod touch kipróbálása után megváltozott a véleményem: a grafika legalább olyan, vagy jobb, mint a konkurenseken és a megfelelően optimalizált programok irányítása sem okoz többé problémát. És szinte mindegy, hogy autóversenyzésről vagy fps-ről van szó, ha a programozó képes élni az érintésérzékeny felület és a mozgásérzékelő kínálta lehetőségekkel, olyan kényelmesen irányíthatóságot kapunk, amilyenben én sem bíztam az első időkben.
És úgy látszik, ennek meg is lett az eredménye: az amerikai piacon a játékszoftverekből befolyó pénzeszsákok száma alapján az iPhone és az iPod touch megelőzte a PSP-t, és immár a második legnépszerűbb kézikonzol a Nintendo DS után.
A japán játékgép előnye ugyan még óriási, de érdemes megemlíteni, hogy az iPhone OS-re egy rakás ingyenes és olcsó program is megjelent (és még a fizetősek sem kerülnek sokba), úgyhogy ha nem a bevételt, hanem a letöltött játékok számát, vagy a játékokkal töltött időt néznénk, könnyen lehet, hogy még nagyobb szeletet hasított volna ki magának a tortából az Apple.
Akárhogy is, a cég szinte a semmiből bukkant fel a mobil- és játékpiacon, és viszonylag rövid idő alatt mindkét versenyszámban mérhető eredményt ért el.
Tavaly év végén már voltak olyan pletykák, amik arról szóltak, hogy a Vodafone-nál és a Pannonnál is elérhető lesz rövidesen az Apple mobilja. Főleg a két szolgáltatótól érkeztek ezek a hírek, ugyanakkor a T-Mobile-közeli forrásaink cáfolták a hírt. Információink szerint a T-t és az Apple-t olyan szerződés köti egymáshoz, ami kizárja, hogy a 3GS modell a közeljövőben megjelenjen a másik két szolgáltató kínálatában, két évvel a szerződés megkötése után azonban már elképzelhetővé válik a felszabadulás.
Mit is jelent ez a gyakorlatban? Hogy a hivatalosan még be sem jelentett negyedik generációs iPhone, ami várhatóan augusztus környékén fog megérkezni Magyarországra, már mindhárom mobilcégnél megvásárolható lesz. A külföldön kötött szerződések mindenesetre alátámasztják ezt. A Vodafone például már árulja az iPhone odahaza, Nagy-Britanniában, míg a Telenor, a Pannon anyacége (aminek a hazai leányvállalat hamarosan felveszi a nevét) egyebek közt Norvégiában árulja a mobilt.
A híreket hivatalosan persze még senki nem erősítette meg, de az Apple-től kiszivárgó pletykák is arra engednek következtetni, hogy az Android jelentette konkurencia miatt a negyedik generációs iPhone esetében már nem az egy készülékre jutó haszonra, hanem a platform minél szélesebb körben történő elterjedésére helyezi a kaliforniai cég a hangsúlyt. A kizárólagos szerződések felváltása legalábbis erre enged következtetni.
Ugyanakkor még csak március van, közel fél évig biztosan nem lesz változás a hazai iPhone-fronton, szóval óva intenék mindenkit attól, hogy egy meg nem erősített pletyka miatt halogassa a készülék vásárlását. Nyár közepén már többet fogunk tudni.
A Flurry készített egy táblázatot, amiből kiderül, hogy mekkora volt a kereslet a három nagy vetélytársra az első 74 napban.
Ahogy az látszik, az iPhone-ból egymillió, a Droidból még ennél is 50 ezerrel több fogyott, ehhez képest a Nexus One szinte a kutyának sem kell: alig 135 ezret vettek a Google telefonjából.
Az elemző szerint ennek legnagyobb oka a marketing hiánya. Míg a másik két telefont a szolgáltatók és a gyártók orrba-szájba reklámozták, addig a Nexusnak szinte csak az Adsense jutott, amitől azért még senki sem kívánt meg semmit.
A lényeg mégis a végeredmény, amiből kiderül, hogy a Nexus még a szűk körben, eleinte nagyon drágán terjesztett, utódaihoz képest csak mérsékelten sikeres első generációs iPhone-nal sem tudott elbánni. Egyelőre tehát nem komoly konkurencia a készülék, persze a következő években ebből még bármi lehet. Attól azonban még tény marad, hogy a start nem sikerült valami fényesre.
Pár napja az Olimpiában ebédeltem egy barátommal. A menü mellé adott pohár szikvízzel vártuk az előételt, miközben az élet nagy dolgairól beszélgettünk: ételekről, barátnőkről, tartozásokról, nyaralásokról. Mindketten iPhone-t használunk, méghozzá a 3G-s modellt, így várakozás közben sok egyéb mellett szóba került a telefon is. Pontosabban annak sebessége. Egyetértettünk abban, hogy 2010-ben a 3G-s modell teljesítménye már kész tragédia: gyakran másodperceket kell várni a névlista betöltésére, előfordul, hogy több lélegzetvételnyi ideig tetszhalott a készülék, és nem reagál semmire. "Ilyenkor legszívesebben falhoz vágnám a kis kurvát" - mondta L., mire én megmutattam a készülékem alján található repedést. Ezt akkor gyűjtötte be, amikor valami memóriakezelési probléma miatt percekig nem tudtam elindítani egy fontos hívást, így nemcsak elméleti szinten, hanem a gyakorlatban is egy ház falához csaptam a készüléket.
Miközben ráérősen elfogyasztottuk a tökéletesre készített szardiniát, majd a kívül ropogós, belül omlós, szaftos marhapofát, hirtelen bevillant, hogy milyen nagy kontraszt van néhány rituálénk és az elektronikai eszközökkel kapcsolatos elvárásaink között, és hogy milyen nevetségesek is a problémáink: komoly gondot okoz, amikor a tenyerünkben tartott eszközzel nem azonnal, hanem pillanatnyi szünet után érjük csak el a világ csaknem összes információját. A kétezres évek elején a mobilnetezésnek ez a szintje még elképzelhetetlen lett volna, ma meg falhoz vágok egy drága telefont, amiért megvárakoztat.
Ugyanakkor a jelenség csak részben az én hibám, gondoltam, miközben az ebéd után az autómmal már a Szépművészeti Múzeum felé tartottam. Csak részben az enyém, mert közös a tünet: a társadalom (aminek persze én is részese, sőt, a blogon keresztül alakítója vagyok), az iparág, a környezetem azt sugallja, hogy mindig gyorsabbnak, hatékonyabbnak kell lenni. Mennyit is kell várnom a telefonomra? Egy nap alatt összesen talán ha két-három perc telik azzal, hogy a folyamatosan használt készülék várakoztat engem, ezt mégis soknak, elviselhetetlenül soknak tartom.
A modern ember ugyanis tragédiaként, pontosabban a hiba jeleként éli meg a várakozást, ám a sebesség fogalma folyton változik, megújul, elveszti, majd megtalálja jelentését. Értéktelenedik, inflációs hatás alá kerül, ezért csak az lehet a nyertes, aki az adott kor fogalomrendszerében az élen ál. A múlt és a jövő nem számít.
A legjobb példa erre az iPhone: amikor megjelent, elképzelhetetlenül gyorsnak tűnt, a 3GS modell óta viszont tragikusan lassúnak, haldoklónak látszik. És ez a hatás minden pillanatban erősödik, amikor kapcsolatba lépünk az aktuális jelennel, majd visszatérni kényszerülünk a tegnap aktualitásához.
Mondok egy példát: pár napja kaptam az Apple hazai PR-partnerétől (Morpho) egy iPod touchot, rajta egy rakás drágább App Store-os játékkal, hogy kipróbáljam, mit lehet kihozni a kütyüből. Ebben a lejátszóban már az iPhone 3GS hardvere van, tehát jóval gyorsabb az enyémnél, ennek megfelelően a várakozási idő is jelentősen csökkent. A közös halmaz a Need for Speed Undercover: az autóversenyzős programot a saját készülékemre is megvettem pár hónapja, de alig játszottam vele. A betöltés lassú, a lopott percekben nincs időm arra, hogy loading-képernyőt nézegessek, az új touchon azonban értelmet nyert a koncepció: amióta nálam van a kütyü, gyakorlatilag végig is játszottam a Need for Speedet. Azóta megveszem és eladom az autókat, tuningolom őket, belefeledkeztem az élvezetbe, mert annyi teret ad a készülék, a sebesség, a várakozás hiánya, hogy nyugodtan elengedhetem magam időnként egy-két percre. Hirtelen létjogosultsága lett a játéknak.
Más: kedden egy kollégám felhívta a figyelmem az iPad konkurensének szánt HP-tabletre, pontosabban az arról készült videóra. Az apropót az adta, hogy kiderült, a készülék Flash-kompatibilis lesz, én meg kíváncsi voltam, hogyan jeleníti meg a tablet a processzorzabáló tartalmakat. Elkezdtem nézni a videót, túltettem magam a tragikus, Windows 7-re épülő kezelőfelületen, aztán a 52. másodperc környékén azt mondtam, hogy köszönöm, de innentől kezdve ez a készülék nem érdekel, ez a készülék egy technológiai bukás. Nézzük csak meg, mi történik:
A fickó gördít egyet ujjaival böngészés közben, és a készülék csak néhány tizedmásodpercnyi gondolkozás után reagál. Ez nem egy gyorsan múló memóriaprobléma, hiszen a pr-videóba is belekerült a jelenség, ez a HP kérem szépen ennyit tud.
És akkor el is érkeztünk a közös halmazhoz, a sebességhez, a sebesség igényéhez. Az Apple termékei ebben a kategóriában szinte mindig jól szerepelnek: az iPhone teljesítménye annak idején egyedülálló volt, és bár ma már lassúnak számít, két-három éve odakente a falhoz a Nokiákat és a Windows Mobile-os készülékeket. Nem változott ez azóta sem, az Apple aktuális mobilja mindig gyorsan számít: még a Nexus One brutális hardvere sem adja a gördülékenységnek azt az érzetét, amit a lassan egy éves 3GS minden körülmények közt nyújtani tud.
Hasonló a helyzet az OS X-szel is, ahol szinte sosem tudjuk annyira leterhelni a gépet, hogy a látványos Exposé-effekteket, az ablakok gyors átméretezéssel járó egymás mellé rendezését ne tudnánk akadás mentesen lefolytatni, és normál körülmények közt képtelenség annyi böngészőablakot megnyitni, hogy a scroll ne legyen folyamatos, szinte folyékony Safari alatt. És tudjuk, milyen sértetten, hisztérikusan viselkedünk, ha valaki beleköp enne a levesbe: a maces böngészőket csak a Flash tudja belassítani, és mivel az Apple-júzerek többsége alkatilag képtelen várni, őszintén tud dühös lenni arra, aki elveszi a sebesség érzését. A tökéletesség látszatát. Ezért is történhet meg, hogy a maces táboron belül a legmagasabb a flashblokkerek használóinak aránya.
Az iPaddel megérkezett a legújabb termékkategória, ami ugyanazt tudja, mint elődei: gördülékeny, reszponzív, pontosan azt teszi, amit várok tőle az adott kor körülményei közt elérhető legnagyobb sebességgel. És ez az, amit nem tud, nem ért a HP, meg a legtöbb konkurens. És ez az, amiért az iPad megvásárlása, kipróbálása után a legtöbb Apple-júzer biztosan nem venné meg a konkurens terméket, még ha az több funkciót is kínál, még ha abban van is Flash. Mert mindez nem számít.
Ha azt gondoljuk, hogy csak a sebességről van szó, tévedünk. Mert a sebesség csak egy tünet, a valódi jelenség a perfekcionizmus. Az az érzés, ami elfog minket valahányszor egy eszköz azt teszi, amit várunk tőle.
A funkciókat tekintve ritkán ér minket meglepetés az Appe-termékek esetében: amit a készülékek kínálnak, azok a többségnek bőven megfelelnek, de legalábbis mindenki tisztában van azzal, hogy mire jók, és mire nem jók ezek a kütyük. Ha viszont képesek vagyunk azonosulni az adott funkcióhalmazzal, a sebességen keresztül már megtapasztalhatjuk a tökéletesség érzetét: azt, hogy a készülék nem egy tőlem független bithalmaz, hanem az akaratom meghosszabbítása, kivetülése, ami pontosan azt és úgy teszi, ahogy azt az adott korszakban csak el lehet képzelni. És ha ez a képesség megvan, lényegtelenné válik, hogy az Apple stabilitásban, árban, funkciókban hol helyezkedik el a nagy elektronikai periódusos rendszerben, mert minden képességétől és hiányosságától függetlenül olyan ügyesen tudja elhitetni felhasználójával, hogy ő a főnök, ahogy egyetlen más gyártó sem.
Az adatot a Wall Street Journallal közölték bennfentesek, akik azt állították, tavaly csaknem 10 ezer iPhone-használó csatlakozott fel rendszeresen a redmondi vállalat belső email-rendszerére, vagyis a Microsoft összes alkalmazottjának legalább 10 százaléka használja a konkurens mobilját.
Annak ellenére, hogy a nagyfőnök, Steve Ballmer már többször kinyilvánította nemtetszését amiatt, hogy egy Microsoft-beosztott esetleg az Apple telefonját használja. Ezt igazolja az is, hogy a Journal szerint 2009 eleje óta csak annak a dolgozónak térítik meg a telefonos költségeit, akinek Windows Mobile-os készülék lapul a zsebében. Később a redmondiak azt állították, hogy a lépés egy költségcsökkentő csomag része volt.
Mindezek ellenére állítólag nagyon sokan használják az Apple telefonját, persze a legnagyobb titokban tartva a felsővezetők elől. Egy Microsoft-alkalmazott azt mondta, többeket is ismer a cégnél, akik furcsa tokokkal próbálták meg azt a benyomást kelteni, hogy a telefonjuk egy másik gyártó készüléke. "Talán egy évben ha egyszer vagyok meetingen Steve Ballmerrel. Nem számít, ki hív, akkor nem veszem fel az iPhone-omat" - mondta az alkalmazott.
Közben meg lehet, hogy már a felsővezetésnek is az figyel a zsebében, és így elméletileg előállhat az a kabaréba illő jelenet, amikor a tárgyalóban mindenkinek iPhone rezeg kitartóan a zsebében, közben azon izzadnak, hogy a többiek észre ne vegyék az árulást.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.
.png)
.jpg)
Pár napja az 
