Majdnem mindenre választ kaptunk, igazából persze semmire: tudjuk, hogyan fest az új eszköz, hogy mennyivel gyorsabb a processzora és a grafikus gyorsítója, de az Apple-re jellemző módon a pontos specifikációt nem hozták nyilvánosságra. Például mi a fenét jelent az, hogy A5? Milyen technológia van a processzorban, melyik ARM-csippel rokon, van-e ikertestvére a piacon? Steve Jobs szerint ezek lényegtelen információk és annyiban igaza is van, hogy a vásárlók 95 százalékát nem érdekli a válasz, mert azt sem tudják, mi a kérdés.
Vagyunk azonban páran, akik többet szeretnénk tudni, és a kíváncsisághegy tetején a memória mennyisége áll. Az első generációba 256 megabájt került, ami egyértelműen kevés: nem sok támadható pontja volt a tabletnek, de azt mindannyian éreztük, hogy RAM-ból több is férne bele. Amikor kipróbáltam az iPad 2-t Londonban, elsősorban én is erre a kérdésre kerestem a választ, de nem tudtak segíteni az Apple alkalmazottai, ahogy a gyors tesztem is inkább csak sejteni lehetett, hogy több került a második generációba, mint az elsőbe.
Most azonban előállt egy koreai félvezető-elemző (wow!), aki biztosra meri állítani, hogy az Apple megduplázta a konzolban található memória méretét. Összesen tehát már 512 megabájt RAM van az iPadben, ami egyébként pontosan annyi, mint amennyi a tavaly nyáron bemutatott iPhone 4-ben található. A tábla tehát befogta a mobilt, de nem a teljes piacot: a következő hónapokban piacra kerülő konkurensekben jellemzően 1 gigabájt memória van, bár az már többször kiderült, hogy nem a nyers specifikáció a döntő, hanem hogy mihez kezdenek vele a programozók, és hát láttuk már, hogy sok esetben az iPad 256 megabájt memóriával gördülékenyebb munkára képes, mint néhány konkurense négyszer annyival.
A koreai elemző egyébként nem állt itt le, azt is elmondta, hogy a tabletben a korábban használt LPDDR helyett LPDDR2 memória található, ami 800 megahertz helyett 1066 megahertzen ketyeg, szóval több, gyorsabb, szebb.
Nemhogy felültem a Londonba tartó gépre, de ha minden jól ment, már Londonban is vagyok, hogy este élőben közvetíthessem, amit én is csak óriáskivetítőn látok: a kaliforniai bemutatót, ahol várhatóan leleplezik az iPad 2-t. Ezért még nem lenne érdemes utazni, de reményeim szerint a rendezvény után meg is tapogathatom a tabletet, szóval ha minden a tervek szerint alakul, a show végét követő fél órán belül, a világon az elsők közt az Appleblogon olvashattok majd beszámolót arról, hogy milyen az új iPad.
Addig is itt van ez a videó, amit hétvégén láttam először, de még azóta is röhögök rajta:
Holnap ugye kiderül, hogy milyen lesz az Apple tábalgépének második generációja, tehát az utolsó pillanatban vagyunk, hogy pletykákkal sokkoljunk titeket. A legújabbat a 9to5Mac-nek köszönhetjük: a lap egy olyan képet közöl, amin FEHÉR iPad 2-keret látható. Az Apple tehát a jelek szerint úrrá lett az iPhone 4 színproblémáján és már képes előállítani a fehéret, vagy annak egy szuperintelligens árnyalatát.
A blog azt állítja, hogy az Ázsiából kapott képernyővédő fólia tökéletesen passzol az új keretre, ami szerintük annak eredetiségét erősíti, meg van rajta kameraluk is, ami szintén óriási bizonyíték, persze ettől még lehet óriási átverés az egész.
Olyan jól pörög a piac, hogy az Apple nem szorul komolyabb átalakításra, így a következő generációs tablet a Wall Street Journal értesülései szerint korántsem lesz olyan újszerű, mint arra sokat számítanak. Inkább egy ráncfelvarrásra, finomításra lehet számítani.
A lap szerint az iPad 2 legnagyobb újítása az előlapi kamera megjelenése lesz, aminek hála a tablet is Facetime-kompatibilis eszközként születik újjá. Állítólag valamivel vékonyabbra faragják a házat a gyárban, sőt, könnyebb is lesz az eszköz, ráadásul erősödik valamelyest a hardver is: több memória, izmosabb grafikus gyorsító és gyorsabb processzor lesz az iPadben, utóbbit gondolom Apple A5-nek nevezik majd, bár erről jelenleg csak annyit lehet tudni, hogy lesz. Sem arról nincsenek hírek, hogy a jelenlegi ARM 8-as alapú csip egy továbbfejlesztett verziójáról, vagy már egy ARM 9-es technológiáról van szó, sem arról, hogy egy, vagy többmagos felépítésre lehet számítani.
Azt viszont a WSJ is megerősíti, hogy a kijelző felbontása 1024x768 marad, bár a fényerővel meg a színmélységgel azért játszhatnak egy kicsit.
Átnézve a listát körülbelül akkora változásra lehet számítani, mint az iPhone 3GS megjelenésekor, ami szintén csak akkora ráncfelvarrás volt a 3G-hez képest, hogy a keresletet életben tartsa, de a 3G-tulajdonosokat azért nem kényszerítette rá a váltásra.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.