Rólunk
Címkék: teszt hardver exkluzív
Még most sem hiszem el, pedig igaz: sikerült beszereznünk az Apple forradalmi töltőjét. Képriport formájában foglalom össze, hogy milyen zseniálisan lehet elemeket tölteni ezzel az elképesztő eszközzel:
Még most sem hiszem el, amit Jobs és Ive összehozott a cupertinói laborban, azt hiszem, új korszak kezdődött az elemtöltés történetében.
Írtam már Twitteren is, hogy egyre gyorsabban merül az iPhone-om, gyakran úgy is eljut a piros sávba alig fél nap alatt, hogy egy percig sem használtam. Aztán vannak jobb napjai, amikor gyötörhetem, használhatom, tartja magát. Nem az akku ment tehát tönkre, inkább arról lehet szó, hogy időnként kontrollálhatatlan folyamatok indulnak meg a háttérben, amik leszívják az életerőt.
Az iPhone 4 még nem érkezett meg, a mostani helyzet meg tarthatatlan, elkezdtem szétnézni. Az egyik legszimpatikusabb megoldás a Gum Pro Power Pack volt, mert jókat írtak róla a külföldi tesztelők, és mert elég jó volt az ára is. Kölcsön kértem hát a mindenféle Apple-kiegészítőkkel foglalkozó Steelbirdtől egyet egy hétre, hogy kiderítsem, mire elég a hordozható akkutöltő.
Az biztos, hogy dizájnversenyt nem fognak nyerni a Gum Próval, az ugyanis szerintem ronda. De hát végső soron egy tankerről van szó, az ne szép legyen, hanem böszme, és van ugyan a JustMobile-nak olyan terméke is, amit már rendesen megformaterveztek, az többe is kerül. Márpedig a franc se akar olyanra költeni, amit amúgy sem mutogatásra szánunk.
A töltöttség jelzője azonban már inkább zavaró. Három LED van rajta, ezek közül kikapcsolt állapotban töltés közben az egyik pirosan világít, ha nagyon le van merülve, narancssárgán, ha már használható, zölden, ha tele van.
Bekapcsolás után az addig magányosan világító LED egy három LED-ből álló sor utolsó tagjává válik: ha egy ég, 33 százalék alatt van a töltöttség, ha kettő, 33 és 66 százalék között, ha három, 66 százalék fölött. Nem túl felhasználóbarát, de megérthető.
Lássuk, mit kapunk 15 ezer forintért: egy szép dobozt, meg magát az akkut, de kábel például már nem jár hozzá, így ha a töltőt tölteni akarjuk, elő kell varázsolnunk valahonnan egy mini USB-USB kábelt, aminek a mini része megy a Gum Próba, a hagyományos meg a laptopba, vagy a konnektorba. Ami van.
Na de ami a házon belül van, az üt: 4400 mAh, ami lényegesen több, mint amennyit a konkurensek szoktak adni, és sokszorosa az iPhone 3G akkukapacitásának is. Ebbe a mobilba 1150 mAh-s telepeket raktak, nagyjából hasonló van az első iPhone-ban és a 3GS-ben is, ami azt jelenti, hogy mindegyiket majdnem négyszer fel tudjuk tölteni a Gum Próval. Ha tehát reggel levesszük a konnektorról a mobilt, a cuccal kiegészítve már ötszörösre nő az élettartalma, ami, ahogy a dolgok most alakulnak, akár délután kettőig is elég lehet.
Na de komolyra fordítva a szót, a JutMobile terméke elég nagy biztonságérzetet ad az embernek, mert nemcsak a nyitott laptoppal, vagy az autós töltővel, hanem séta közben a táskánkban is bármikor adhatunk egy kis kraftot a mobilnak. Ráadásul a Gum Pro eszeveszett erővel hányja ki magából a dzsúzt, 40-ről 100 százalékra 38 perc alatt töltöttem fel az iPhone-t, köszönhetően az 1000 mAh-ás kimenetnek, gyorsabban tehát, mintha a MacBook Próra dugtam volna.
Ennek a másik oldala, hogy laptopról feltölteni viszont igazi kínszenvedés a Gum Prót, hiszen a 4400 mAh-ás akkumulátor majdnem akkora, mint a 13-as MacBook Pro 5400-asa: egy laptoptelepről van tehát szó, amibe akár egy napig is lehet tolatni a kraftot usb-n keresztül, ha teljes töltöttséget akarunk elérni. De egy tankert sem öt perc alatt töltenek fel.
Nekem bejött.
Egészen biztos, hogy valamilyen formában belekerülnek a Core i5-ösök a MacBookokba, MacBook Prókba. Ha nem is a most kipróbált Arrandale-csipek, de azok egy módosított verziója biztosan leváltja előbb-utóbb a Core 2-eseket az Apple gépeiben, mert erre halad a világ.
Az új processzorok már 32 nanométeres gyártástechnológiával készülnek, így kevesebbett fogyasztanak és gyorsabbak, mint a korábbi Core i7-esek. Pontosabban gyorsabbak lehetnének, a mobilokba szánt kivitelek azonban elődjeikkel ellentétben csak kétmagosak és legfeljebb a HyperThreadingnek hála látja őket négymagosnak a rendszer.
Három fontos kérdésünk van:
Milyen gyorsulást hoznak az újdonságok azonos órajelű elődeikhez képest?
Hogyan alakul a fogyasztásuk?
Mire képesek az integrált grafikus gyorsítók?
A teszteknek hála mindhárom kérdésre választ kaptunk.
A kipróbált 2,53 gigahertzes Core i5-ös átlagosan 25 százalékkal gyorsabb, mint a hasonló órajelű, 2,53-as Core 2 Duo, ami egyébként az én gépemben is dolgozik. Más szóval az újdonság körülbelül olyan fürge, mint az elődből a 3,16-os, ami komoly előrelépés. Mindez a különböző optimalizációs trükkök mellett a HyperThreadingnek köszönhető, ami többszálú feladatvégzés esetén komoly előnyt biztosít a Core i5-ös processzornak elődjével szemben.
De mi van akkor, amikor az alkalmazás csak egy magot használ? Akkor jön képbe Turbo Boost-funkció, ami átmenetileg képes megemelni egy mag órajelét, jelen esetben 3,06 gigahertzre, az előny tehát megmarad.
A másik nagy kérdés az integrált grafikus gyorsító. Azt lehet látni, hogy az aszatli Core i5-ösbe szerelt gpu már csak körülbelül 30 százalékkal lassabb a MacBookokban jelenleg is használt Geforce 9400-nál, ezek azonban magasabb órajelen futnak, mint amik a laptopprocesszorokba kerülnek. A kérdéses gpu-k körülbelül 35-40 százalékkal alacsonyabb teljesítményre képesekk, mint az alaplapba integrált Geforce-ok, az OpenCL korában tehát továbbra is nehezen tudom elképzelni, hogy az Apple kihozzon olyan gépet, amiben csak az Intel integrált gpu-ja dolgozik.
Éppen ezért most nem látom magam előtt az Arrandale-ekkel szerelt 13-as MacBook Prókat. Nagyon is el tudom ugyanakkor képzelni, hogy az erősebb gépekben a Core 2 Duo-GF9400-párost lecserélik az Arrandale-re, amikor meg teljesítmény kell, bekapcsolják a gépekben most is megtalálható GF9600-asokat, vagy azok valamelyik utódját.
A tesztek láttán tehát továbbra is azt mondom, amit korábban: a 13-as Pro marad a Core 2 Duo-platformon csak valamivel erősebb processzorral, míg a 15-ös és 17-es MacBook Próba beköltözik a Core i5-ös egy dedikált grafikus gyorsítóval kiegészítve.
És mivel az Arrandale fogyasztása alacsonyabb, mint a Core 2 Duóé egy Geforce-szal kiegészítve, el tudom képzelni, hogy rövidesen 8-9 órásra nő a nagyobb MacBook Prók üzemideje, miközben 25 százalékkal gyorsabbak lesznek. Ez azért jó cserének tűnik.
Írtam már párszor a következő Mac OS X legnagyobb dobásáról, az OpenCL-ről, és valószínűleg a megjelenésig (főleg pedig utána) egy rakás hír jelenik meg még a témában az Appleblogon. Nagyon szimpatikus fejlesztésről van ugyanis szó, ami már önmagában akkorát dobhat a Snow Leopard használhatóságán, hogy más újdonságra szinte nem is lenne szükség. A következő operációs rendszer esetében halmozottan igaz, hogy a karosszéria változtatása nélkül inkább a motorháztető alatt bütykölnek a kaliforniaiak, mit bütykölnek, a kiegyensúlyozott négyhengerest egy biturbó V8-asra cserélik.
Tovább olvasomCímkék: hardver iphone ipod touch
Pontosítok, csak a címbe nem fért bele: a nemrég megjelent második generációs zenelejátszó gyorsabb, mint elődje, vagy mint bármelyik iPhone, méghozzá nemcsak elméletileg: nagyobb órajelen fut a Touch processzora, mint a családtagoké. A többi modellben ugyanis 412 megahertzen üzemel az ARM 1176-os (amit egyébként Motorola telefonokba is beépítenek), míg az új iPodban 532 megahertzen. Mondjuk vicces, hogy még ez is vissza van fogva, hiszen a processzor eredeti órajele 620 megahertz.
Arra a mai napig nem kaptunk választ, hogy miért kapott több kakaót a Touch mint családtagjai, az viszont ebből a videóból is látszik, hogy a különbség legalábbis a töltésidőben nagyon is látványos:
Nem tudom, hogy a processzorok visszafogása hardveres vagy szoftveres lehet, ha utóbbi, akkor valamelyik update-tel egyébként simán gyorsítható lesz még bármelyik iPhone, amennyiben az újabb programokhoz nagyobb sebességre lesz szükség. Egyelőre viszont a 412 megahertz is elégnek tűnik, én legalábbis mobilon még nem láttam olyan játékokat, mint az iPhone-on.
