Egy arrogáns, törtető zseni lesz Jobs, egy feszültségkeltő moziban, és valahol, a film egy pontján majd nyilván előtör belőle a belül szorongó, érzelemgazdag ember is. Nagyobb amplitudó, izgalmasabb film, de valószínűleg többször hajlítja meg a valóságot, mint Jobs egy átlagos héten.
Az új Steve Jobs mozi traileréből már kiderül, milyen is lesz a film
Az Apple adta az ihletet az új Star Warshoz
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én rohadtuk várom már az Episode VII-et. 1977-ben, az első Star Wars résznél mínusz négy éves voltam, tehát nem lehettem részese a moziélménynek. Ennek ellenére VHS-en a film gyerekkorom meghatározó kulturális élménye volt, a Végtelen történettel és Pataky Attila Elhagyom a várostjával együtt.
1999-ben, a második trió első tagjánál pedig a középiskola végén jártam. Akkoriban valamiért úgy éreztem, hogy a szándékos nemrajongás a menő, a leszaromállapotba belesodródott Yoda mester pedig beletörődött abba, hogy végül majd csak 16 évvel később nézem meg a sötét oldal kibontakozásának történetét.
De megnéztem. És most már nagyon várom az új részeket. Mintha megint gyerek lennék, ennyi idősen már felvállalja az ember az ilyet. Nem hazudik magának, meg másoknak sem. Legfeljebb udvarias.
De ki hitte volna azonban, hogy ehhez az egészhez az Apple-nek is van köze? Nézzétek meg például a rohamosztagosok sisakját, milyen szépen leköveti a dizájn-update-je a 80-as évektől a 2010-es évekig tartó formatervezési szempontok fejlődését. Véletlen?
Michael Kaplan, a Star Wars kosztümdizájnere azt állította a Vanity Fairben leadott cikkben, hogy a rohamosztagosok esetében kifejezetten azt a kérdést tette fel magának, mit tenne az Apple az ő helyében? A cél az volt, hogy első látásra rohamosztagosoknak tűnjenek, de az emberek érezzék a wow-faktort, amikor rájuk néznek. Szerintem sikerült.
Korábban Jony Ive vallotta be, hogy van köze az új Star Wars lézerkardok kinézetéhez. Egy partin adott tippeket a rendezőnek, J. J. Abramsnak ezzel kapcsolatban. Aztán később ezt Ive visszavonta ezt a nyilatkozatot, különösen a kereszt alakú lézerkardot illetően.
Azt hitted, könnyű jó Steve Jobs filmet készíteni?
Az Aaron Sorkin-féle Steve Jobs film ezer sebből vérzik. Pedig szegénynek minden esélye megvolt, hogy jól sikerüljön: volt rá pénz, jó színészeket kértek fel a szerepre, és mellesleg az összes korábban forgatott Jobs-film alapvetően szar volt.
Aztán először David Fincher hagyta el a hajót, mégsem vállalta a rendezést. Vele együtt Christian Bale is távozott, az új rendező pedig az antioszkár-nyertes DiCapriót hozta volna magával. Ő is nemet mondott.
Ezután a Sony, aki az egészet rendelte, kilépett a projekt mögül. Szerencsére ott volt a Universal, aki felvásárolta a jogokat.
Ekkor azt gondolhatnánk, hogy most már csak egyenesbe ér a projekt. Végül is pénz még mindig van a filmben, Aaron Sorkin pedig egy jó író. Aki belenézett már az új Steve Jobs film forgatókönyvébe, azt mondja, remek munka. Három fontos esemény előzményét mutatja be: az első Macintosh bemutatását, a NeXT premierjét és az első iMac leleplezését. Minden ehhez szükséges információt Walter Isaacson könyvéből vett az író.
Ezzel viszont újabb probléma akadt.
Tovább olvasomChristian Bale sem vállalja Jobs szerepét
A legújabb Steve Jobs filmmel kapcsolatban több a korrekció, mint egy átlagos iPad-bemutató előtt a pletykalapok felhozatalában.
Most az van, hogy a Hollywood Reporter szerint Christian Bale mégsem vállalja el Steve Jobs szerepét, hosszas gondolkozásra és a vegyes érzelmeire hivatkozva.
Korábban Leonardo DiCaprio mondta le a szerepet.
Még korábban a rendező személye változott, eredetileg David Fincher lett volna a direktor, most Danny Boyle az.
A film egyébként három különálló, fél órás jelenetből állna, a kamera Steve Jobs vívódását mutatná be a Mac, NeXT, és az első iPod keynote előtt. Már ha valaki hajlandó lesz eljátszani őt.
Nekem van egy szuper ötletem. Kérjék fel a forgatókönyv írására Charlie Kaufmant. Ő kidobja majd a kukába az eredeti elképzelést, és magáról a Jobs film készítéséről ír majd szöveget, meg arról, hogy a színfalak mögött melyik színésznőre rántott rá. Mindenki jobban járna, lenne egy Adaptáció 2-nk, Spike Jonze rutinból levezényelné, mindenki örülne.
Már több mint 500 magyar feliratos film van az iTunes Store-ban
Még mindig nem alkalmas arra a gyűjtemény, hogy ha egy adott filmet keresek, eszembe jusson az iTunes Store, de határozott a fejlődés. Idén januárban ugyanis még csak 123 feliratos film volt 50 szinkronos mellett, most ez az arány 501 - 61.
A növekedés az elmúlt évekhez képest eléggé meredek:
Csaba írt korábban egy hosszabb posztot, amiben azt boncolgatta, miért nem számít ez mégsem, és miért csak alkalmi kölcsönzésekre/vásárlásokra alkalmas Magyarországon az iTunes Store. Hogy mást ne mondjak, nem véletlen a szinkronos filmek között a mesék nagy aránya - a csekély választék szempontja fölé kerekedik a kényelem és gyorsaság, amikor egy durcás gyereknek kell kiengesztelést találni.
Többen jeleztétek egyébként, hogy sok esetben a magyar feliratos filmek szekcióban olyan filmek is annak, amikhez nem jár magyar felirat. Én ilyennel még nem találkoztam, de elmondom, mit kell ilyenkor tenni.
Tovább olvasom