Az Isten se mossa le az új email-kliens készítőiről, hogy ehhez az akvizícióhoz igazítva választottak nevet. Még a színük is hasonló:
Pénteken jelentették be a felvásárlást, a Dropbox alapítói, Drew Houston és Arash Ferdowsi dicsérték egy sort a Mailboxot, meg hogy miként ismerték fel benne a szépséget, és megígérték, hogy még jobbá teszik az alkalmazást.
A Mailboxról itt írtam korábban, főleg azt, hogy egy jópofa ficsöralkalmazás, amit érdemes lenne beolvasztani az iOS-es levelezőkliensbe. Nem hallgatták meg a kérésemet, pedig az Apple 137 milliárd dollárjának 0,05 százalékából simán megvehették volna a fejlesztést. Így viszont, 50 és 100 millió dollár közötti áron a Dropbox jutott hozzá, okosan bővítve a portfóliót.
A Mac OS X Hintsen bukkantam rá a "Hogy vedd rá az iCoudot, hogy Dropboxként viselkedjen" című bejegyzésre. Nem tudom, mennyi gyakorlati jelentősége van a dolognak, mindenesetre érdekes, és bepillantást enged az iCloud működésébe.
A posztban leírják, hogy az iCloudba mentett fájlok (vagyis a Documents & Data szolgáltatás segítségével szinkronizált tartalmak) a Library > Mobile Documents mappába tárolódnak. A mappában a különböző alkalmazások által használt almappákat láthatunk, de gyakorlatilag ha mi kézzel másolunk ide egy fájlt, az megy felhőbe, és elérhető egy másik Macről is.
A mappát elérni a következőképp lehet: a Finder menüpontjában Go -- Go to Folder..., ide meg írjuk be, hogy ~/Library/Mobile Documents/. Vagy a Go menüpont lenyitása után nyomunk egy Optiont (Altot), és megjelenik a Library a felsorolásban, itt keressük meg a Mobile Documents mappát.
Ez a mappa tehát már nagyon hasonlít a Dropbox folderre. Ha itt létrehozunk egy saját mappát, szabadon hajigálhatjuk bele a dolgokat, elérhetjük egy másik Macről is. Persze szeretnénk, ha ez a mappa jobban elérhető legyen, mondjuk az asztalra tehessük ehhez lehet használni például az iClouDrive nevű ingyenes megoldást. Ez létrehoz egy jól elérhető könyvtárat a Home folderben, amibe lehet hajigálni, valójában az összes tartalom a ~/Library/Mobile Documents/ -be kerül.
A srácnak van még egy programja, ami hasznos lehet ezen a ponton: a MacDropAny segítségével kijelölhetünk mappákat a gépen, amit automatikusan szinkronizálhatunk Dropboxszal, SkyDrive-val, Google Drive-val vagy más szolgáltatóval. Az iClouDrive mappát ugyan nem jelölhetjük ki, de a hierarchiában eggyel feljebb lévő mappát igen. Így aztán egy időben szinkronizálhatjuk ugyanannak a mappának a tartalmát több szolgáltatás felé, így ha bemásolunk egy fájlt az iClouDrive mappába, egyszerre jelenik meg a Dropbox/‹amirenevezted› és a ~/Library/Mobile Documents/iClouDrive mappában, így elérhető lesz iOS alól is.
Szóval nem tudom, az egymásra licitáló külső cégek kínálatában mennyi értelme van ennyire erőltetni ezt a dolgot, mindenesetre aki nagyon akar Apple-szerverekkel szinkronizáló iDisket, akkor is, ha ezt a szolgáltatást az Apple kinyírta, megteheti.
Megjegyzés: Kérdés, hogy az Apple mennyire nézi jó szemmel azt, hogy újra iDiskként használjuk a szolgáltatásukat, amit nem annak szántak. A megoldás tehát jelenleg működik, ígéret nincs arra, hogy működni is fog.
Megjegyzés kettő: A pimaszul fiatal Sebastian egyébként nem egy bejegyzett Apple fejlesztő, szóval a programjának telepítéséhez a System Preferences -- Security & Privacyban át kell állítani a kapcsolót Anywhere-re. És persze megérteni az ezzel járó biztonsági kockázatokat.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.