Richard Wiseman (beszélő név alert!) a britek legnépszerűbb pszichológusa, akinek megszámlálhatatlanul sok online követője van, akinek a projektjeiben eddig már kétmillióan vettek részt és akit beválasztottak abba a száz emberbe, akik a legtöbbet tették a britek életének jobbá tételéért.
De mindez elveszti a jelentőségét ahhoz képest, amit most a YUZA nevű fejlesztőcéggel közösen piacra dobott. A Dream: On ugyanis egyszerre tűnik forradalminak, képtelenségnek és valamilyen szinten nagyon-nagyon betegnek.
A program funkciója egyszerű: segítségével beállíthatjuk, hogy miről akarunk álmodni.
Elsőre képtelenségnek hangzik, pedig nem feltétlenül az. Az álmainkat ugye a valóság befolyásolja, az elmúlt napok, hetek történései köszönnek bennük vissza, illetve az alvás közben ért hatások. Biztos mindenki átélte már, ahogy egy külső hang, benyomás, érintés szervesen beépült az álmába, és a program elvileg pont erre a jelenségre épít.
Ehhez azonban meglehetősen összetett rendszert kellett készíteni. Első körben a Dream:ON-nak tudnia kell, hogy épp melyik alvásfázisban vagyunk. Ehhez a mobil mozgásérzékelőjét használja. Csak le kell tennünk elalváskor a telefont az ágyunk sarkára, így a program képes lesz rögzíteni a matrac mozgásait, amiből már tudja, mikor érünk az álomfázisba. És ekkor jön a támadás: elkezd nagyon halkan olyan hangokat sugározni, amik hatással vannak az álmunkra.
Az abszurd rész ott következik, amikor a Dream Store-ban mászkálva LETÖLTHETŐ álmokat találunk. Tiszta Inception, nem? A program maga ingyenes, az alaptémák is azok, de ha nagyon bejött az álmodozás, akkor a békés kert mellé vásárolhatunk olyan mintákat, mint a tokiói utazás, a paparazzi (te vagy a sztár), a space shuttle, az ocean view vagy a 50 shades of..., ami igen, a dugásról szól.
A kérdés már csak az, hogy működik-e. A poszt mai megírása előtt több este is elindítottam a programot, de egy megfázás miatt mindig olyan rosszul aludtam, hogy igazából majdnem végig ébren voltam, nem is nagyon tudtam alvást produkálni. Egy viszont biztos. Amikor hétfő este beállítottam a Wild West témát, lefeküdtem, és olyan mélyen aludtam, mint azóta egyszer sem, hajnal kettő körül ezzel a kitörölhetetlenül erős képpel a fejemben ébredtem:
Ami durva.
Köszönjük Gézának a találatot.
A program ingyen letölthető innen.