Nagyban folyik az Apple-Samsung-per Amerikában, ami a legkevésbé sem tudna lázba hozni, ha nem bukkannának elő folyton izgalmas fotók és sztorik az ügy kapcsán. Miközben az Apple megpróbálja bizonyítani az igazát (és már a Samsung is hajlik arra, hogy bevallja, melyik cég termékei inspirálták), rengeteg színes részlettel gazdagodik a cupertinóiakról kialakult kép.

outsidesjcorthouse_610x458.JPG

Pár napja például mindenféle iPhone-prototípusról kerültek elő fotók, amikből kiderült, hogy az iPhone 4 formavilága már az első iPhone piacra dobása előtt készen volt. Most meg a készülékdizájn születéséről mesélt Chris Stinger, aki 1995 óta része a tervezőcsapatnak.

A bíróság előtt elmondta, hogy a kütyük formavilágát egy egészen kicsi, 15-16 fős csoport szokta kialakítani, ami az iPhone-tól a MacBook Próig mindegyik termékre igaz. A csoportban Jony Ive a jani.

5494180211_8abc67dc41_b.jpeg

A tervezési folyamat általában egy konyhaasztal mellett indul, ott kezdik el bombázni egymást az ötleteikkel. Ha olyan gondolat születik, amit megvalósításra érdemesnek tartanak, elkészítik a fizikai modellt. Ezzel persze még messze nincs kész a termék: kiderült, hogy akár egyetlen gomb megszületéséhez is ötven különféle vázlatot készítenek, ezek közül választják ki azt, amelyiket végül minden nap használunk.

Hát így.