Az Apple úgy döntött, hogy hamarosan kiadnak egy frissítést, amivel az iOS készülék lezárása után egy órával nem lehet adatot kinyerni a készülék kábeles adatcsatlakozóján. Az FBI több mint egymillió dollárt fizetett ki annak idején, hogy a San Bernardino-i merénylő telefonjáról adatokat nyerjen ki egy cég az adatporton, ezt a módszert valószínűleg a magas ár ellenére nem akkor fejlesztették ki, és azóta is alkalmazzák. Most, két évvel az eset után az Apple megtalálta az evidensnek tűnő megoldást, nem tudni, mi tartott eddig. Természetesen továbbra is együttműködnek a hatóságokkal, de nem támogatnak tovább olyan módszert, ami illetéktelenek kezébe juttathatja bárki adatát mondjuk ellopott vagy megtalált iPhone-okról.
Egybekezdés: Az Apple bezárja az iPhone “hátsó ajtaját”
iPhone-nal jelentkezhetünk be a jövő Windows-ain?
Címkék: windows biztonság iPhone iOS windows 10
Igencsak érdekes képességet rejt a Microsoft Windows 10 S operációs rendszerének legújabb fejlesztői (Insider Preview) változata. A 17093-as verzió lehetőséget biztosít rá, hogy a felhasználói bejelentkezéshez immáron a cég hivatalos Microsoft Authenticator appját használjuk, amely úgy Androidra, mind iOS-re elérhető, s így megspórolhatjuk a jelszó beírást, mint olyat.
Az alkalmazás más esetekben (pl. Microsoft fiókba való belépés) a két-lépcsős hitelesítés folyamat második lépcsőjeként vesz részt, ám ebben az esetben az app maga az egyetlen lépcső a hitelesítési folyamatban. Ha valaki eltulajdonítja a Windows-os notebookunkat és megfejti a jelszavunkat, simán beléphet a fiókunkba, ám az új authentikációs eljárást használva fizikailag is hozzá kellene férnie a telefonunkon futó alkalmazáshoz, amihez előbb a TouchID-n, illetve FaceID-n kellene túljutnia. Magyarán, növelheti a biztonságot a Microsoft új lépésre.
Természetesen ezen kívül továbbra is megmaradnak a már jól ismert biztonsági funkciók, azaz használhatjuk az arcfelismerésre épülő Windows Hello-t, a notebookok ujjlenyomat-olvasóját, illetve más egyéb, kifejezetten speciális hardverekhez kötött hitelesítési módokat. A terv nem titkoltan az, hogyha a teszt sikeres és a visszajelzések pozitívak, akkor a korlátozások nélkül, úgymond "rendes" Windows 10 Home, illetve Professional operációs rendszerekbe is beépítik majd ezt az új funkciót.
A Windows 10 S még tavaly év elején jelent meg a Surface Laptop debütálásával és több korlátozást is tartalmaz a sokkal drágább Home, illetve Professional verziókhoz képest. Ezek közül talán a legdurvább és legfájóbb a Microsoft Store kizárólagossága, ugyanis semmilyen harmadik féltől származó alkalmazást nem vagyunk képesek telepíteni rá, ha az nem található meg a Microsoft hivatalos áruházában. Bár pénzért van lehetőség frissíteni egy teljes értékű Windows 10-re, meglepő módon a Windows 10 S-t használók 60 százaléka ezzel nem él.
Képek forrása: Microsoft Windows Blogs
Újabb biztonsági hiba a macOS-ben
Címkék: biztonság macOS high sierra
Szinte még alább sem hagyott a balhé az Apple háza táján az akksik öregedése miatti iPhone lassítással kapcsolatban, megkaptuk a nyakunkba a Spectre és Meltdown néven elhíresült biztonsági réseket, melyek a legtöbb modern kori processzort érintik. Az ember azt hihetné, hogy ilyen hibák csak a mesében léteznek, de aztán jön egy lelkes felhasználó és bebizonyítja, hogy nem. Lelkes felhasználóból pedig a Mac-esek között sincs hiány.
Újabb biztonsággal kapcsolatos hibára derült ugyanis fény a macOS-ben, ám ez - hála az égnek - nem annyira durva, mint a tavaly őszi. A nemrégiben felfedezett probléma kizárólag a System Preferences (Rendszer beállítások) App Store (Alkalmazás Bolt) szekcióját érinti. A szoftver ezen része - hasonlóan sok másik, a rendszer alapvető működését befolyásoló egységéhez - kizárólag adminisztrátori jogosultsággal rendelkezdő felhasználók által módosítható.
A módosításhoz a bal alsó sarokban található lakatra kell kattintanunk és ha megadunk egy rendszergazdai jogokkal rendelkező fióknevet, valamint a hozzá tartozó jelszót, a lakat feloldásra kerül és a menüben lévő értékek módosíthatóvá válnak. Amennyiben rossz felhasználónév-jelszó párost adunk meg vagy olyan júzerrel próbálkozunk, akinek nincs adminisztrátori jogosultsága, normál esetben egy hibaüzenetet kell, hogy kapjunk.
kép forrása: macrumors.comNos, a valóság egészen mást mutat. Amennyiben egy rendszergazdai jogosultsággal rendelkező felhasználó be van jelentkezve, a rendszer bármilyen jelszót elfogad, mintha egyáltalán nem is ellenőrizné annak érvényességét. A jelenség normál jogosultsági szinttel rendelkező felhasználók esetében nem működik, ott az eredmény pontosan az a hibaüzenet, amelyet minden esetben kapnunk kellene, ha nem a megfelelő felhasználónév-jelszó párost ütjük be.
Figyelembe véve, hogy az App Store beállításoknál túl sok mindenhez nem nagyon lehet hozzáférni (legfeljebb beállíthatjuk, hogy a gép egyáltalán ne kapjon se rendszer-, se biztonsági frissítéseket, ami azért nem vicces), ez a rés jóval kisebb horderejű, mint a bő három hónappal ezelőtti. Sőt, nagyon úgy fest, hogy a hibáról már maga az Apple is tud egy ideje, ugyanis a macOS utolsó két béta verziójában már a fent említett módszer nem működik.
A helyzet inkább azért pikáns, mert októberben kőkeményen elővették az Apple-t az egyre sokasodó szoftveres és biztonsági problémák miatt és akkor kegyelmesen térdre rogytak (értsd: hajlandók voltak kiadni egy nyilatkozatot), hogy belső vizsgálatot rendelnek el és igyekeznek megelőzni a jövőben, hogy hasonló dolgok előfordulhassanak.
Nem tudni, hány biztonsági rés lehet még a rendszerben és ezeket ki és mikor fogja felfedezni, a mostani probléma szerencsére csak és kizárólag a High Sierra-t érinti és a következő hetekben várhatóan befoltozásra kerül - hacsak nem dönt úgy az Apple, hogy az esedékes nagyobb frissítést (10.13.3) megelőzően kiad egy gyorsjavítást, hogy elejét vegye a támadásoknak.
Itt a legújabb iOS és tvOS frissítés, ami befoltozza a HomeKites biztonsági rést
Címkék: frissítés biztonság iOS homekit tvOS
Még hétvégén jött a hír, hogy biztonsági rést találtak a HomeKit API-ban, melyet kihasználva a támadók hozzáférhettek olyan okoseszközökhöz, melyek például a lakásban található zárakat is szabályozták. Miután az ügy nyilvánosságra került, az Apple azonnal reagált: letiltották a megosztott felhasználókhoz való távoli hozzáférést.
A mostani iOS 11.2.1-es, illetve tvOS 11.2.1-es frissítés pár bug kijavításán, illetve teljesítménybeli optimalizációkon felül elsősorban a HomeKit biztonsági rés befoltozására koncentrál s a 11.2.1-es rendszer futtató eszközök számára vissza is kapcsolták a hétvégén lelőtt funkciót.
Mostanában az Apple szoftveres csapatának akadt dolga rendesen. A HomeKit-es hibán kívül szintén az elmúlt pár hét termése volt a macOS High Sierra súlyos biztonsági hibájának felfedezése, majd az annak javítása során elrontott megosztott mappák hozzáférésének helyreállítása is.
Rá pár napra az iPhone-osok voltak soron, a dátummal kapcsolatos balhé megoldásaként kiadott szoftver frissítés pár telefonnál ellehetetlenítette a Face ID működését. Akkor egy külön összefoglaló posztban vettük végig a cég aggasztó kálváriáját. Reméljük, a mostani biztonsági rés befoltozása után legalább karácsonyi nem hallunk újabb megoldandó problémáról.
Összesen négy szám véd minden adatot iOS 11-ben
A múlt hét elég hereszorítóra sikerült az Apple számára, így mi mással kezdhetnénk a hétfőt, mint hogy
újabb biztonsági problémákat feszegetünk.
Az Elcomsoft blogján egy érdekes olvasmányra bukkantunk - miután Esőjáró (ki emlékszik még a régi Beszmacre? Az Esőjáróra is emlékszik) átküldte nekünk, amit köszi. Ebben a szerző részletezi, miként jutottunk odáig, hogy
egy iOS készülékünk négy (vagy hat) karakteres jelkódjának ismeretében gyakorlatilag mindenünket kiszolgáltatjuk egy támadónak.
Hiába ugyanis az arc- és az ujjlenyomat-felismerő, van egy alacsonyabb kerítés az iOS eszközökön, amit át lehet ugrani: egy felhasználó által megadott négy számos karaktersor. 1234, 2580, 0000 és a szokásos, általában választott jelkódok.
forrás: Danielamitay.com
Persze ez mindig is így volt. A különbség, hogy az iOS 11 megjelenése óta ha valaki ezzel a kóddal bejut a telefonunkra, mindenhez hozzájutott. Ugyanis míg eddig a titkosított backupunkat a jelszó ismerete nélkül nem tudták visszafejteni még a jelkóddal történő belépés után sem, addig az iOS 11-ben egyszerűen visszaállítható a jelszóval védett backup, néhány gomb megnyomásával a támadó új, már védtelen backupot nyomhat, vagy épp kinyerhet jelszavakat a telefonról egy egyszerű szoftverrel - írja a blog. A Google jelszó is pillanatok alatt kinyerhető, innen pedig további adatokat lehet szerezni, valamint az eszközről lezárhatják a többi eszközünket is.
Abban az esetben, ha az iPhone-on régebbi iOS fut, ami nem engedi törölni a biztonsági mentéshez tartozó jelszót, akkor frissíteni lehet iOS 11-re. Viszont ez nem minden eszközön lehetséges.
…
Ha valaki rendelkezik az iPhone jelkódjával, akkor képes:- Megváltoztatni az Apple ID jelszót
- Eltávolítani az iCloud lockot
- Megtudni az ugyanezen Apple ID-val regisztrált másik készülékek lokációját
- Távolról lezárni vagy teljesen törölni azokat a készülékeket
- Kicserélni az eredetileg megadott megbízható telefonszámot (onnantól a kétlépcsős azonosítás már pofonegyszerű)
- Mindenhez hozzáférni, ami a felhasználó iCloud fiókjában vanÖsszegezve: az iOS 11 megjelenésével a fejlesztők inkább a felhasználók kényelmére helyezték a hangsúlyt, mint inkább a biztonságra. Ha egy támadó rendelkezik az iPhone jelkódjával, akkor egyszerűen nem marad több biztonsági réteg, ami megakadályozná a támadót abban, hogy hozzáférjen adatainkhoz. Apple fiókok jelszavai, cloud biztonsági mentések, hívások, böngészési előzmények stb. A támadó még az irányítást is megszerezheti a többi eszközünk felett, ami az Apple ID-val van regisztrálva. Ez félelmetes. Mért döntött úgy az Apple, hogy ez eddig tökéletesen működő egyensúlyt a biztonság és a kényelem között felborítsa?