Az Apple-lel foglalkozó cikkek nagy része most a vállalat autóipar felé kacsingatásáról szól. Eléggé irányítottnak tűnik a hype, hiszen néhány rossz minőségű, utcán elkapott fotóból indult, és egy Apple-alkalmazott emailével ért a csúcsra. A “Tesla futhat a pénze után” olyan mestertroll félmondat, ami az újságírók előtt hajóvontató kötél vastagságú mézesmadzagot húz el, és persze mindenki ráugrott.
Itt olvasható az emailes megkeresés sztorija, itt a WSJ reakciója, valamint az én számításom az autó árára vonatkozóan.
Micsoda üdítő pletyka volt az uborkaszezon közepén, amikor az Apple Watch-ról is többet tudunk a megjelenése előtt, mint eddig bármelyik nagyot szóló, új Apple-termékről.
Aztán rögtön ezután felbukkant a már-már elfeledett Apple tévé pletykája is. a Motley Fool írt arról, hogy továbbra is él a projekt, és tartalomszolgáltatókkal tárgyalnak az Apple-nél, hogy kiadhassák végre a fizikailag is megfogható, saját kijelzővel és nyilván egy beépített, fejlettebb Apple TV hardverrel rendelkező cuccot. Egy tévé nyilván a HomeKit központi vezérlőjeként is funkcionálhatna, az iPadet és iPhone-t pedig távirányítóként és játékkontrollerként kapcsolná magához, bővítve az Apple ökoszisztémát.
Tovább olvasom
szucsadam
2015.02.14. 08:57
Címkék: autó apple car icar
Az Apple autós pletykája viszi most a prímet, és egyre nagyobbra nő. A Wall Street Journal szólt hozzá saját informátoraikat megjáratva, és úgy tűnik, hogy de-van DE-VAN Apple Car részleg Cupertinóban.
Méghozzá néhány száz fő dolgozik ott.
A projekt fedőneve Titan.
A lenti képnek pedig semmi köze a valósághoz.
Tovább olvasom
szucsadam
2015.02.12. 08:49
Címkék: pletyka autó
Emlékeztek a rejtélyes Apple-autóra Kaliforniában, ami mindenféle bigyókkal a tetején járta az utcákat? Csaba azt írta, végre egy igazán izgalmas hír, és tényleg: egy rakás ötlet tódult a fejembe, mit tesztelhet az Apple, mit fejleszt mostanában a legtitkosabb hátsó szobákban.
Hogy mit fejleszt autókHOZ.
Aztán pár napja a Business Insideren olvasom, hogy a lapot állítólag levélben megkereste egy Apple-alkalmazott, és azt mondta: az Apple új fejlesztése elképesztően izgalmas, megváltoztatja a piacot és emiatt a
Tesla futhat a pénze után.
A Tesla? A pénze után? Na várjunk csak.
Tovább olvasom
szucsadam
2015.01.05. 10:21
Címkék: autó carplay
A Parrot bemutatott egy elég komoly videót egy elég komoly hardverről, a CES 2015 beharangozójaként. A RNB6 egy autós infotainment (nem tudom, megpróbálta-e lefordítani már valaki, legyen mondjuk szórakockató) rendszer, 7 colos, 720p-s kijelzővel, és állati jó.
Nézzétek:
Annak ellenére, hogy Android fut rajta, az összes CarPlay képességet tudja, vagyis elérjük az iPhone-unk fontos funkcióit a dashboardról. Viszont kapcsolt telefon nélkül is megy neki a navigáció, egy kamerával kiegészülve. Elérhetőek az autó diagnosztikai eszközei, a zenelejátszás és a klímabeállítás. A hangot egyébként úgy lövi be, hogy az optimális legyen az autóban ülők száma és elhelyezkedése szempontjából.
Sajnos megjelenés és ár egyelőre sehol nincs feltüntetve, de holnaptól itt a CES, úgyhogy talán akkor majd többet megtudunk.