Ezt is megéltük, felbukkant az App Store-ban az iWiW. Pont három napja kerestem rá, amikor egy rendszerüzenetre kattintva képtelen voltam eljutni a közösségi oldal megfelelő bugyrába, de akkor még nem volt az App Store-ban, amin meglepődtem. Főleg, hogy kész tragédia volt az iWiW webes verziójának mobil-kompatibilitása.
Alapértelmezettként a telefonokhoz készített verzió töltődött be iPhone-on, ami nem volt jó semmire, ráadásul a mailben kapott linket követve először a bejelentkezőoldalhoz jutottunk el, majd a login után a főoldalra kerültünk, de sosem bukkantunk rá a levélben kapott hivatkozásra. Ha bejelentkezés után visszatértünk a Mailbe és megint a linkre böktünk, akkor ismét a login-oldalon voltunk.
TRAGÉDIA!
Az sem sokat segített, ha előcsalogattuk egy linkkel az iWiW eredeti verzióját, mert az meg bosszantóan lassú volt a mobilon, persze tudom én, hogy ez igaz lett volna akkor is, ha pc-ről nézem a közösségi oldalt, de most itt az alkalmazás, ami elvileg megoldja a bajokat.
Elvileg, mert gyakorlatilag pont olyan béna lett, mint az oldal mobilos verziója, vagy mint maga a szolgáltatás.
Sikeres belépés után például, amikor már látom az ismerőseimet, megesik, hogy üzenetet kapok, ami azt állítja, hogy a belépés sikertelen volt. Ha mégis minden rendben megy, elég gyakran kifagy a program. Ezután nem az van, mint a Facebooknál, hogy az ikonra kattintás után megint látunk mindent, ki kell várni, amíg a program megint bejelenti magát, ami valamivel hosszabb ideig tart, mint a külföldi konkurensnél.
De ha minden rendben megy, akkor sincs minden rendben: az app ugyanolyan lassú, mint általában az iWiW, a rendszerüzeneteket, alkalmazásokat továbbra sem látjuk, a főoldalon nézelődve a webes verziónál hangsúlyosabb helyre került üzenőfalat átolvasva rájövünk arra, hogy ez mennyivel feleslegesebb, mint a Facebookon, és úgy általában nem értjük, hogy mi szükség az iWiW-re a jobban használható amerikai testvér mellett.
Persze van erre válasz, sok barátunkat csak itt találjuk meg, szóval egyfajta telefonkönyvként még mindig lehet használni, és most már az iPhone-on is valamivel egyszerűbben elérjük az adatbázist (ráadásul annak kameráját is használhatjuk a hírfolyam feltöltéséhez), de nem állítanám, hogy az indokolthoz képest jelentős késéssel kiadott alkalmazás jóságától elrobbant az agyam.
szucsadam
2010.07.10. 08:02
Címkék: appstore
Tegnap megjelent az Okosan Utazom nevű alkalmazás az AppStore-ban, ami egy BKV és MÁV útvonaltervező budapestieknek. Tartalmazza a már megismert BpMenetrendes részt, kiegészítve azt a Google Mapson bemutatott útvonallal, várakozási időkkel, szöveges leírással. Kiindulópontnak beolvassa a GPS koordinátánkat, a végcélre elég rábökni, és kész.

Lehet mondani, hogy megszületésünk óta erre vártunk, bár én még mindig annak örülnék, ha az általam gyakran használt buszok is benne lennének a listában, nekem nagyjából ugyanazok hiányoznak, mint a BpMenetrendnél. Viszont mióta a BKV úgy gondolja, jó ötlet 56 oldalas pdf-ekbe lementeni egy-egy buszjárat menetrendjét, addig úgy kell ez a program, mint egy falat kenyér.
szucsadam
2010.07.06. 11:46
Címkék: itunes appstore
Az egész sztori abból indult ki, hogy egy fejlesztőnek álcázott hacker különféle iTunes accountokat feltörve állítólag elkezdett garázdálkozni az AppStore-ban, egyénenként 100-1400 dollár (23-320 ezer forint) értékben letöltve a saját programjait. Nem, nem a toplistán szeretett volna feljutni, bár ez is megtörtént egyes esetekben az iBookStore-ban.
A cél fake alkalmazásokkal megszerezni a felhasználók pénzét, akár több tízezer forintos appokkal is. Később kiderült, hogy egész alkalmazáscsoportok várakoznak az AppStore-ban ilyen céllal, több fejlesztőtől. Közös bennük, hogy leginkább ázsiaiak, a programjaik csekély szellemi értéket képviselnek, általában drágák és kétféle értékelés látszik mellettük: az egyik egy csillag, és azt írják mellette, hogy mindenki óvakodjon a fejlesztő programjaitól, mert csaló, a másik az öt csillag. Ezek a hacker értékelései.
Thuat Nguyen például könyvben utazott, a legolvasottabb 50 könyv közül nemrég még az övé volt 41. Az Apple aztán kirúgta. De ilyen pénzszerzésre szakosodott csaló állítólag még a Charismaist, a Wishii Network és a Storm 8 is.
Az általános gyakorlat szerint a felhasználók számlájáról először egy kisebb értékű appot vásárolnak, majd jöhetnek a 90 dollár felettiek. Előfordulnak még in-app vásárlások is, ezekből is össze lehet lapátolni szép kis summákat.
Megoldás persze akad, mint korábban írtuk, lehetőség van minden alkalmazás árának visszaigénylésére, és nemcsak ehhez hasonló feltörés esetében. Az Apple jelen esetben a felhasználók jelszavának átírását javasolja, remélhetőleg a pénzt is visszautalja az érintettek bankszámlájára. A probléma az, hogy ezek az alkalmazások átjutottak az egyébként sokszor rendkívüli szigorúságot felmutató Apple-ellenőrzésen. Nyilván minimális funkcionalitást felmutattak, és ha egy ilyen appot valaki 90 dollárért árul, az vagy gyanús, vagy hülye. De eldönteni sajnos nem lehet előre.
A sztorit az Apple egyelőre nem erősítette meg.