Az iFixit szétkapta az új, LTE-s Series 3-at, és összehasonlította a Series 2-vel. A legszembetűnőbb különbség természetesen az LTE chip volt, a fura azonban az, hogy más nem nagyon változott.

az3dxftv2zwqcdrs_huge.jpeg

Ami különös, mert az Apple ígért egy új, légnyomásméréses magasságmérőt, amit meg is találtak, csakhogy ugyanez a chip tavaly is megvolt a Series 2-ben. Az egyetlen különbség, hogy ezúttal máshová helyezték a házon belül.

Annyira kevés eltérést találtak a nyomtatott áramkörökben és antennákban, hogy felmerült a gyanú, hogy akár a Series 2 már eleve LTE ready lehetett, csak épp maga az LTE chipet nem helyezték bele. Most megtették, és a megnövekedett áramfelvétel miatt persze megemelték az akksi méretét, de nem sokkal: a mostani 1.07 Wh mindössze 4%-os emelkedés a Series 2-höz képest.

Az iFixitben él a gyanú, hogy a tavalyi modell valójában egy Series 3 volt, LTE lehetőség nélkül, annyira ugyanaz a két modell.

Mondjuk ne feledjük az Apple S3 processzorának teljesítménynövekedését.

De ugyanakkor azt se feledjük, hogy Tim Cook 2015-ben már egy vörös koronás Apple Wach-csal járt. Ami igencsak egy Series 3-asnak tűnik innen nézve.