A 9to5Mac egyik olvasója talált rá erre az utalásra az iOS 7 kódjában:
Az egyetlen érdekes ebben az, hogy a következő Apple TV (4,1 sorszámú) továbbra is marad az Apple TV temékcsaládban. Nincs új név, új kategória, vagyis noha hardverekben és szoftverekben hozhat alapvető változást (rendes App Store mondjuk),
Mármint az, amelyikben kijelző is lesz. Mert ez a kis doboz itt a tévém mellett nemsokára megfrissülhet (haha, nem húzta alá a helyesírás-ellenőrző). A KGI Securities szerint ugyanis már jövőre belerakhatják a set top-boxba az iPhone 5s, az iPad Air és az iPad mini Retina A7-es processzorát, amivel a 2014-es forgalmat 8,4 milliósra tudnák növelni. A további növekedés gátja az elemzőcég szerint maga az Apple: akkor lehetne a fenti darabszámot jelentősen meghaladni, ha ügyesebben tudnák integrálni a tv-s tartalmakat, valamint ha megjelenne az App Store az átjátszón.
Mondjuk én továbbra sem zárnám ki ennek a megjelenését, főleg, hogy az A7-essel az Apple TV már nem is olyan távolról nyalogatná az épp kifutó konzolgenerációt. Ha csak a Geekbenchre koncentrálunk, még le is nyomja őket, ha a gigaflopsra, az iPhone 5S simán hozza az Xbox 360 teljesítményét, és a PS3 harmadát. De pont a két konzol közti különbség mutatja, hogy a nyers erő önmagában semmit se jelent, hiába tud a Sony Cell 230 GFlopsot az Xbox 360 77-ével szemben, a játékok végül ugyanúgy néznek ki, mert számít az is, hogy mennyire könnyű optimalizálni a platformra a kódot.
Lényeg, hogy ha az A7-es elég szépen képes megjeleníteni a játékokat 2048x1536 pixelen, pedig messze nincs még kimaxolva, képzeljétek el, mire lenne képes a konzolok körében elterjedtebb 1280x720-on: harmadannyi képkocka, bőven maradna erőforrás javítani az effektek minőségén. Arról nem is beszélve, hogy ha az Xbox 360 vagy a PS3 nem is lenne elérhető, a Sony pont holnap dobja piacra a PlayStation Vita TV-t, ami lényegében egy A7-es erősségű hardverrel szerelt Apple TV, hasonló funkciókkal, játékra kihegyezve. Szóval ha a Sony bele mert vágni, nincs egyetlen érv se, hogy az Apple miért ne próbálhatná meg.
Már csak azokat a kiegészítőket várjuk, amikbe belepattinthatod az iPhone-od, hogy végre fizikai gombjaid is legyenek, és mehet az őrült játék!
A kijelzős Apple TV viszont a jelek szerint sehol sincs. A KGI úgy tudja, hogy a késlekedés oka a szerződések körül keresendő: az Apple a jelek szerint mindenféle exkluzív tévéközvetítési jogokat, spéci csatornákat akar összeállítani a készülékhez, hogy a tartalomfogyasztás módja tökéletesen megváltozzon, a partnercégek merevsége miatt viszont csak lassan haladnak. Emlékezzünk, hogy az iTunes Music Store beindítása is milyen nehézkes volt, sok kiadót csak az online zenebolt óriási sikere és a hagyományos értékesítési csatornák teljes elsorvadása győzött meg a váltásról, képzelhetitek, mennyire vannak benne az átalakulásban az egyelőre még sokkal kisebb bajban lévő tévécsatornák. Mindenesetre a KGI szerint a munka halad, csak lassan, így 2015. vége, 2016. eleje előtt biztosan nem kerül piacra a termék: 2-2,5 év viszont egy örökkévalóság ebben az iparágban, úgyhogy egyelőre el is felejthetjük ezt a kijelzős Apple TV-t.
Vegyük gyorsan végig, hogy milyen eszközöket mutathat be a most már hivatalosan is bejelentett október 22-i rendezvényen az Apple.
A legfontosabb termék persze az iPad lesz, abból is rögtön két típus. Formailag a legnagyobb változásra talán a hagyományos, 9,7 colos modellnél kell számítani, ami már az ötödik generáció lesz az első verzió megjelenése óta.
A média ugyanis kész tényként kezeli, hogy a tablet elkezd minisedni: vékonyabb, keskenyebb, elegánsabb házat kap, arányaiban több hely jut majd a kijelzőnek. Arról folyik még a vita, hogy megkapja-e az iPhone 5s ujjlenyomat-olvasóját és 120 képkockás kameráját, szerintem nem, bár ha arra gondolok, hogy hány ázsiai turistát láttam idén nyáron iPaddel fotózni, az okosabb kamerát bőven meg lehetne indokolni (egyébként mekkora bénaság már egy 9,7 colos fényképező?).
A hardver szinte biztosan frissül, ha az eddigi tik-tak-rendszerből indulunk ki, akkor az új iPadben bemutatkozik az A7X, amiben az iPhone 5s-nél megismert izmos processzor dolgozik egy, a korábbiaknál kétszer erősebb grafikus gyorsító társaságában. Tudjátok, nagy a kijelző, sok a pixel.
És a végső pletyka: állítólag lesznek színváltozatok is, szintén az 5s-ből jön majd az arany, meg a grafit szürke, mehet a csicsázás.
És akkor a mini. El tudjátok hinni, hogy még csak egy éves a modell? Olyan, mintha mindig is piacon lett volna, hihetetlen, hogy egy kövületnek tűnik a kis tablet, pedig tényleg, a tesztvideónk is tavaly novemberi, nem mintha ez határozna meg bármit, Istenem, de fiatal voltam még:
Na de mire várunk? Mindannyian a retina kijelzőre. Ha semmi más újdonság nem kerül a minibe, a világ már akkor is elégedetten dől hátra, ehhez persze szükség lesz további fejlesztésekre is, hiszen az iPad 2 hardvere nem képes elbánni a sokszorozott pixelszámmal. Hogy pontosan milyen alkatrészek kerülnek bele, azt egyelőre megtippelni se merném, bár van ötletem: logikus lenne, hogy az A5-öst az A5X váltsa, ahogy annak idején a második generációs iPadről a harmadik generációs, első retina modellre ugorva is megtörtént a csere. De nyilvánvaló, hogy az a melegedésre és fogyasztásra kiválóan alkalmas csip nem kerülhet be változtatás nélkül az apró minibe, viszont valamivel finomabb gyártástechnológiával (az eredeti A5X még 45 nanométerrel készül, az új A7-es már 28-cal) remek partnere lehet a mininek.
Csak ne melegedjen, könyörgöm!
És akkor az iOS-rendszerek közé tuszkoljuk még be az Apple TV-t: túl sok a pletyka, hogy kitaláljuk, pontosan mi jön, úgyhogy mondom a vágyaimat: a lebutított A5-ös csip helyett megkapja az aktuális iPad A6X-ét. Ami elég a tablet 2048x1536 pixeléhez, az bőven elég a hd-tévék 1920x1080 képkockájához (a meló harmadával kevesebb).
A 8 gigabájots háttértárat 16 gigabájtosra cserélik, így alkalmas lesz a komolyabb adattárolásra is. Az Apple TV iOS-ét átalakítják úgy, hogy képes legyen hozzáférni az App Store meghatározott tartalmaihoz, és le tudjál rá tölteni néhány, az Apple TV-hez átalakított játékot. Az irányítás bármilyen iOS-kompatibilis eszközzel megoldható lesz, de az eventen élőben is bemutatják az első kontroller-kiegészítőt, ami az Apple jóváhagyásával készült: a Logitech-héjba dugva teljes értékű irányítóvá válik az iPhone-od. Őrület lesz, mindenki venni akar majd magának egy ilyet, a konkurencia sírni fog és visszamegy a balettba ugrálni.
Írtam már erről a lehetőségről, de most először áll rendelkezésre minden feltétel ahhoz, hogy valódi játékgépet készítsenek az Apple set-top boxából. Lássuk, miből gazdálkodunk:
- Bemutatták az A7-es processzort, ami egy néhány éves asztali gép teljesítményét hozza - A hírek szerint heteken belül új Apple TV kerül a boltokba - Az iOS 7 megjelenésével az Apple TV operációs rendszere is frissül
Elmondom, miért van ennek jelentősége.
Kezdjük az A7-essel, a világ első 64 bites mobilprocesszorával, amiben egymilliárd tranzisztor dolgozik egy néhány éves asztali processzor sebességével. Pontos adataink még nincsenek, de az A6-os processzor eredményeiből ki tudunk indulni, meg abból, hogy az Apple szerint megint sikerült duplázni a teljesítményt. Korábban is állított már ilyet, és az rögtön meg is látszott a Geekbench-teljesítményben: az Apple A4 380 pontot ért el, az Apple A5 640-et, az Apple A6 meg 1600-at. Ezek alapján 3200 pont körül teljesíthet az Apple A7-es (csak becslés).
Az új csippel egyrészt tehát befogja a Samsung Galaxy S4 négymagosának a teljesítményét az Apple (ahogy tette azt tavaly az iPhone 5 a Galaxy S3-mal), másrészt meg kezdi megközelíteni néhány nem is olyan régi, Core 2 Duóval szerelt Mac teljesítményét az iPhone. Nézzétek csak, miket találunk ebben a régióban:
Van egy nyolcéves erőgép, néhány ötéves, kevesebb hároméves laptop. Akárhogy is, erre a teljesítményre 2010-ben még rá lehetett biggyeszteni a MacBook Pro márkanevet, és azt se felejtsük el, hogy az Xbox 360 400 pont körül teljesít, és hogy a PS3 is bőven ezer pont alatt van. Szóval jelentősen elmarad nemcsak az A7-estől, de még az A6-ostól is.
Mi a lényeg? Hát ez:
A videón az Infinity Blade III trailere látható, és az derül ki belőle, hogy mire képes az Apple A7. Biztosan többet is ki lehet hozni belőle, de ennyit mindenképp. És ezt a minőséget az iPad 2048x1536 pixeles kijelzőjén is tudja hozni, szóval képzelhetitek, mire lenne képes egy harminc százalékkal kevesebb pixelből gazdálkodó full hd tv-n.
És akkor itt van ez a hír, hogy jön az új Apple TV. Amin eleve az iOS fut, de nemsokára megérkezik a frissítés, ami további funkciókkal gazdagíthatja a set-top boxot. És azt is tudjuk, hogy az Apple hosszú tiltakozás után végre engedélyezte a külső kontrollerek gyártását, amibe bepattintod az iPhone-t és máris fizikai gombokkal irányíthatod a játékokat. És ott az App Store, tele játékokkal, heteken belül tele A7-esre optimalizált játékokkal, amik simán versenyképesek lehetnek a konzolokon megszokott minőséggel.
Viszonylag könnyű összerakni a képet: az Apple odáig reszelte a processzorát, az operációs rendszerét, a set-top boxát és olyan kiegészítők gyártására adott engedélyt, hogy csak elhatározás kérdése a konzolként is funkcionáló Apple TV piacra dobása. Nem feltétlenül hozza meg ezt a döntést a cég, nem feltétlenül építi bele az A7-est a set-top boxba, nem feltétlenül teszi elérhetővé rajta az App Store-t, de mindez csak elhatározás, nem pedig lehetőség kérdése. Az biztos, hogy az Apple minimális erőfeszítéssel berobbanhatna a konzolpiacra még a PS4 és az Xbox One piacra dobása előtt egy olyan géppel, ami minimum pariban van az aktuális konzolokkal és ami ki tudna fogni a szelet a most bejelentett, hasonló képességekkel bíró PS Vita TV vitorlájából.
Ígérem, nem kezdem el felsorolni, mikre lehet számítani a 10-i eseményen, mindenkinek a fülén jön már ki az öccézés meg ötessezés. Viszont jöhet egy olyan one more thing, amire eddig nem számítottunk.
A Panjiva nevű cég kiderítette, hogy az Apple milyen néven kapott csomagokat az Egyesült Államokban és kitől. Ha ez ezentúl gyakorlat lesz, akkor egy csomó új pletykára lehet számítani. Szóval: háromszor is kaptak pakkot a sencseni BYD gyártótól, "Set Top Box with Communication Function" felirattal. Az meg ugye leginkább Apple TV lehet.
Az egyetlen bökkenő, hogy ilyen csomagokat az Apple korábban csak a Hon Haitól, ismertebb nevén a Foxconntól jött. Úgy tűnik, az Apple nem áll meg az új gyártók keresésében.
Az Apple TV-re egyébként ráfér a frissítés több mint 500 napja jött ki a mostani verzió. Az iOS 7 debütálásával pedig új funkciókat is kaphat a készülék, és ha a cél tényleg egy okostévé lesz a későbbiekben, ideje lesz már most villantani valami tartalmat.
De lehet, hogy csak a készülék rádiuszát állították át az iOS 7 ikonjaihoz. Már hogy értitek:
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.