Steve Zadesky 16 évig dolgozott az Apple-nél. 1996-ban végzett a Stanfordon, három évet lehúzott mérnökként a Fordnál, és 1999 óta vesz részt az Apple termékek fejlesztésében, legutóbbi titulusa szerint mint az iPod/iPhone Product Design alelnöke. Volt.
A távozást a Wall Street Journal szellőztette meg belső informátorokra hivatkozva, szóval nem hivatalos még semmi. Zadesky állítólag személyes okokra hivatkozva vált meg a cégtől.
Persze a cégen belüli pletykaforrások ezt máshogy tudják.
Zadesky feladata ugyanis nemcsak egy hatalmas, több száz fős autófejlesztő részleg összekalapálása volt - Elon Musk szerint kilépett Tesla-alkalmazottakból gyúrva -, de állítólag neki kellett volna a csapatával együtt célokat megfogalmazni az autóval kapcsolatban. Miközben az Apple vezetőségtől csak betarthatatlan határidőket kaptak, világos célok nélkül.
A betarthatatlan határidőkön nem csodálkozunk, ez is azt mutatja, hogy az Apple ebből a szempontból mit sem változott az évek alatt. Megpróbálják nyomás alatt tartani a vezetőket, beosztottakat, és a legtöbbet, valami zseniálisat kisajtolni belőlük. A vízió hiánya nehezebb, hiszen egy alkalmazottra bízod, hogy találja ki a terméket, szedje rá össze a csapatot, és valósítsa meg. De még ez sem ismeretlen jelenség az Apple-nél. Ha viszont erre az a válasz, hogy asztalt borít a projekt addigi vezetője, akkor valami olyan baj van, ami nem evidens. Vagy tényleg Zadeskynek jött szembe váratlan családi esemény, ami miatt több időt töltene otthon, vagy Cupertinóban van probléma, amit úgy lehet megfogalmazni, hogy
bárki lehet manipulatív, csak nem mindenkinek áll jól.
Magyarósi Csaba
2015.08.22. 07:38
Címkék: apple car
Akkor a tények:
- - Az elmúlt évben a Volkswagentől, BMW-től és a Fordtól vett át autóipari mérnököket az Apple
- - Az új formatervező, Ive régi haverja, Newson, aki tervezett már autót is, fontosnak tartotta elmondani lesújtó véleményét a modern autóipari dizájnról
- - Most épp egy Jamie Carlson nevű mérnököt csábítottak át a Teslától
A fickó LinkedIn profilja szerint augusztus óta egy spéci projektnek dolgozik az Apple-nek.
A fickó, aki korábban a Tesla önmagát vezető autóján dolgozott.
A fickó, aki nem egyedül, hanem hat másik kollégájával húzott át az Apple-höz a Teslától.
Ha ezek nem autót építenek, akkor valakit nagyon gyorsan ki kéne rúgni a HR-ről.
szucsadam
2015.03.05. 13:25
Címkék: bmw autó apple car
Az Apple és a BMW intenzív tárgyalásokat folytat.
Valamiről.
Ez pedig már elég jó kis kiindulási alap egy szaftos kis pletykához.
Az Auto Motor und Sport német forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy talán az i3-as modellt fejlesztenék közösen tovább Apple elektromos autóvá. Ezt:
A Mercedesszel jelenleg szünetelnek az Apple tárgyalásai - így valószínű, hogy Kecskeméten sem készül majd Apple Car :( -, most a BMW van soron. Az Auto Motor und Sport cikke szerint az együttműködés eredménye nemcsak egy olyan autó lenne, amiben az egyes almalogós cuccok egymással kommunikálhatnak, de a kocsi is megosztaná a hálózaton az információkat saját magáról.
Amihez önmagában nem kell külön autót fejleszteni, ugye.
A Reuters cikke szerint a BMW cáfolja a híreket, elismerik, hogy az Apple-lel és más IT cégekkel is tárgyalnak, de ezeknek nem témája az autók fejlesztése és gyártása.
Az Apple nem kommentálta a pletykát, mint ahogy sosem reagálnak pletykára vagy szóbeszédre. Akkor sem, ha ők generálják azt.
Vielen Dank, Dávid
Magyarósi Csaba
2015.02.25. 12:52
Címkék: apple car
Dr. Z, azaz Dr. Dieter Zetsche, a Merci feje azt nyilatkozta, hogy:
“ha arról pletykálnának, hogy a Mercedes vagy a Daimler okostelefont tervezne piacra dobni, akkor az Apple-nek nem lennének álmatlan éjszakái. Ugyanez igaz rám is. Annak ellenére, hogy minden tiszteletem az Apple-é”.
Dr. Z ezután azzal folytatta, hogy az autóipar haszonkulcsa alacsony, agyon van szabályozva, túlságosan a partnerekre vannak utalva, ez a terep egyszerűen nem lehet érdekes egy olyan vállalat számára, mint az Apple.
Okos szavak.
Nehéz belekötni abba, amit Dr. Z mond, és persze semmi bizonyíték nincs arra, hogy az Apple valóban autógyártásba akar vágni.
De.
Mindaz, amit Dr. Z most az Apple autóval kapcsolatban elmondott, elhangzott már egyszer a vállalattal kapcsolatban.
Akkor, amikor azt pletykálták, hogy beszáll a telefonbizniszbe.
Csak mondjuk.
szucsadam
2015.02.22. 09:30
Címkék: apple car
Tényleg csodálatos dolog történik, ha beírod a keresőbe, hogy Apple Car. Csodálatos.
Mivel a pletyka évek óta terjed, sok-sok grafikus készített már koncepciórajzokat, amin elképzelik a cupertinói verdát. A legtöbb elég szörnyű, általában robotoknak vagy hülyegyerekeknek tervezett formákat láthatunk, de azért érdemes végignézni a listát. Kiválogattam a kedvenceimet.
Elég sok benne a Mitsubishi iCar, de olyan smartosan jól lehetne vele parkolni. Golfpályákon is jól nézhet ki.
Tovább olvasom